Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Plakáttörténet

2008.04.16

Műértő, 2008/4, 7.

 

EGY ÉVSZÁZAD PLAKÁTTÖRTÉNETE

Bakos Katalin: 10 x 10 év az utcán. A magyar plakátművészet története 1890–1990.

Corvina Kiadó, 2007

 

Korunk vizuálisan túlfűtött látványzabálóit aligha hozza bármi olyan izgalomba, mint a reklám. Könnyen függőséget okozó közös szenvedélyünk a műfaj gátlástalan szuggesztivitásában leli legfőbb magyarázatát. A modern reklámban a kép stratégiai fegyver, a figyelem megragadásának és megtartásának kulcsa. S mint ilyen, a reklám igazi képtörténeti csemege, amely bárdolatlan szókimondással tárja fel saját kora képiségét.

Igazi kihívás tehát a jelen művészettörténésze számára plakáttörténetet írni. Bakos Katalin személyében olyan tudós vállalkozott erre, aki vitathatatlanul a magyar plakátművészet egyik legjobb ismerője. A dolgok honunkban oly ritka szerencsés együttállásának köszönhetően ezúttal a vállalkozó könyvkiadó is volt olyan merész, hogy túllépve a közönségsikert garantáló képes album szűkös keretein, teret adjon két évtized kutatómunkájának. Az olvasó pedig nem fog csalódni: Bakos kötete révén a magyar plakátművészet történetének teljes panorámájában gyönyörködhet. Márpedig ez olyan „látvány”, ami első alkalommal tárul fel ilyen részletgazdagon a hazai közönség előtt.

Az elmúlt száz esztendőt felölelő, a rendszerváltásig ívelő válogatás minden évtizedre egyenlő figyelmet fordít. Közülük a századforduló vagy a két háború közötti plakátművészetről már komoly alapkutatások születtek. Emellett különös újdonságot jelentenek az 1945 utáni plakátművészet elfogulatlan, a fő áramlatokat biztos kézzel felvázoló fejezetek. Az egyes évtizedek bemutatását korszakonként két-két kulcsmű részletes elemzése egészíti ki. A szerzőtársnak felkért Földi Eszter, Orosz Márton és Szücs György képelemzései révén újszerű ikonográfiai, politikatörténeti kontextusban jelennek meg az immár emblematikussá érett falragaszok.

A kötet szerzője művészettörténész, ami szerencsés módon határozza meg a munka irányvonalát. Szemlélete a modern történészé, akit mindenekelőtt a tárgyak (történések, eszmék) egykorú megítélése érdekel. Ám eközben sosem téveszti szem elől a plakátok művészettörténeti hátterét, stiláris, ikonográfiai összefüggéseit sem. Áttekintése következetesen a „grafikus plakát” irányzatára terjed ki, azaz a reklámhordozók azon szegmensére, amely még megragadható a művészettörténet hagyományos eszköztárával. Plakát és „grand art” szimbiózisát aligha kell ma már igazolni. Meggyőző bizonyság erre a tervezők Ferenczy Károlytól Bortnyik Sándoron át Pinczehelyi Sándorig ívelő impozáns névsora. Különösen izgalmas végig kísérni azt a folyamatot, miként olvasztja magába a reklámkép saját korának domináns formanyelvét és pozíciója révén hogyan válik olykor e kísérleti izmusok hatékony propagátorává. A merészen stilizáló konstruktvizmusnak vajon volt-e hatékonyabb reklámozója Berény Róbert falragaszainál? Visszanézve úgy tűnik, hogy a Modiano, a Tungsram vagy Az Est vállalkozások gazdasági sikere mögött is kiváló képzőművészek nívós „utcaképei” álltak. Ha e kötetnek van mondandója jelenünk számára, az éppen e bátor (olykor egyenesen provokatív) újító kedv számonkérése.

A plakát művészeti értékelése koronként változó: hiszen míg az 1896-os Ezredéves Kiállításon még a kereskedelmi pavilonban kapott helyett, addig pár évtizeddel később Kassák Lajos a falragaszt már a modern kor freskójaként ruházta fel váteszi szereppel. Bakos Katalin nem kívánja döntésre vinni a „merkantil kontra autonóm” vitát, mivel a plakátot olyan önálló grafikai műfajnak tekinti, amely egyenlő mértékben kötődik a történelem, a művelődéspolitika, a gazdaságtörténet és a művészet területeihez. Tárgyát nem tekinti kizárólag művészi produktumnak, amiként figyelme a pusztán történeti jelentőségű képekre is kiterjed. Elemzéseiben egyenlő figyelmet szentel a Tanácsköztársaság és a poszttrianoni éra képeinek, a plakátművészet koronként változó kritikai visszhangjának, oktatási, technikai, kiadói hátterének, utalva annak populáris avagy grand art analógiáira, motivikus kölcsönzéseire. Elmélyült anyagismeretének köszönhetően elfeledett kismesterek életműveit fedezi fel és értékeli újra, miközben újra attribuál ás datál műveket. Ez a történész aprómunkája („a talált tárgy megtisztítása”), amely kevéssé látványos ugyan, ám ez teremti meg a látványos szintézis alapzatát.

A nyilvánvaló művelődéstörténeti érzékenység dacára, képválogatása szerencsés módon mégis az esztétikai minőséget tartja szem előtt. Fő forrása javarészt a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályának plakátgyűjteménye. Az a kollekció, amelynek következetes fejlesztése a kötet szerzőjének érdeme. (E jótékony elfogultság annál is inkább indokolt, mivel az ország egyéb jeles plakátgyűjteményeit az elmúlt évek albumai révén már megismerhette a nagyközönség.) E kiváló „alapanyagnak” köszönhetően a magyar plakát elsőrangú seregszemléje rajzolódik ki a nézők előtt, meggyőző bizonyítékaként annak, hogy a hazai plakátművészet (ha a hatalom abban nem gátolta) nemzetközi viszonylatban is versenyképes volt és maradt. Talán ez adhat némi reményt arra, hogy a kötet idővel idegen nyelven is megjelenik, külföldön is méltó reklámozójaként a kiváló magyar plakátművészetnek.