Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lamberg gróf meggyilkolása 1848

2008.01.18

 

A Magyar Nemzeti Galéria évkönyve 2001. Budapest, 2002, 97-111

 

RÉSZLET

 

Egy esemény ábrázolásainak anatómiája

Lamberg gróf meggyilkolása 1848. szeptember 28-án

 

 

A történés és a róla szóló elbeszélés természete alapvetően különböző, az utóbbi mégis szükségszerű, mert az elbeszélés az események megértésének, feldolgozásának és továbbításának nélkülözhetetlen eszköze. Feladatának annál is inkább képes eleget tenni, mert a reprodukció ígéretét hordozza, sikeresen palástolva valódi, rekonstruáló voltát. Mivel az esemény nem koherens egység – Paul Veyne megfogalmazása szerint nem “geometriai létező” – már puszta behatárolása, megnevezése is újraszervezését igényli: 1848. szeptember 28-án Pest-Budán számtalan cselekmény történt, ezek közül azonban csak korlátozott számút formáltak az elbeszélések eseménnyé és e körön is kiemelkedő jelentőséget nyert Lamberg Ferenc meggyilkolása.[1] Minthogy a történésekből és cselekvésekből kikristályosodó esemény létideje a jelen, lezajlását követően azonnal önmagában jelentés nélküli történés-szilánkokra hullik szét. A vágyott egység helyreállításának (vagy megalkotásának) eszköze a múltbéli történések töredékeiből jelen idejű elbeszélést formáló emlékezet, amelynek szelektív és konstruktív természete nyilvánvalóvá teszi, hogy minden elbeszélés csupán kísérlet az esemény megközelítésére, minthogy bármely esemény egészének leírása lehetetlen.[2]

Az utókor (és a történettudományok) a leírások és ábrázolások egy részét olyan forrásként kezeli, amely többé-kevésbé hitelesen tükrözi az eseményeket és amelyek együttese a történtek megközelítőleg teljes és hiteles rekonstrukciójával kecsegtet. A konkrét tárgyakon elvégzett “mintavételek” azonban cáfolják ezt az álláspontot: az elsődleges források összességéből nem rajzolódik ki az esemény “teljessége”, sőt minél nagyobb nagyításban szemléljük vizsgálatunk tárgyát, annál nyilvánvalóbb lesz a homályos pontok sokasága. Az utóbbi évek történetfilozófiai narratológiai kutatásai minden történeti jellegű diszciplína számára megfontolandók, hiszen rámutatnak arra, hogy az értelmező jelleg minden elbeszélés szerves része.[3] Mindez arra készteti a kutatót, hogy egy esemény ábrázolásait ne a rekonstrukció potenciális eszközeként, hanem a kutatás tárgyaként szemlélje, és célja ne az “elveszett egész” helyreállítása, hanem az eseményhez kötődő megnyilvánulások természetének vizsgálata legyen. Ebből a perspektívából a (képi) hitelesség fogalma megszűnik értékmérőnek lenni, és csupán az ábrázolás szándékainak összefüggésében tartja meg fontosságát. Első pillantásra úgy tűnhet, ez a szempontváltás az aktuális eseményábrázolás zömében sokszorosított grafikai műfaját megfoszthatja képzőművészeti “legitimitásának” utolsó zálogától is, úgy gondolom azonban, hogy a forrásérték hamis aurájának szétoszlatása hozzájárulhat ahhoz, hogy e képtípus betekintést engedjen a korszak képi gondolkodásának mélyebb összefüggéseibe. Az alábbiakban egy időben és térben viszonylag jól behatárolt esemény képi ábrázolásainak példáján kísérelem meg nyomon követni és elemezni azt a folyamatot, amelynek során egy történés-sorozat képi formát ölt. 1848. szeptember 28-án feldühödött tömegek a pesti hajóhídon brutálisan meggyikolták gróf Lamberg Ferenc királyi biztost. A gróf életét kioltó népítéletet számos kortárs és későbbi írásos valamint képi forrás örökítette meg. Mivel a gyilkosságról több mint egy tucat korabeli illetve közel egykorú ábrázolás maradt fenn, ezek feldolgozása lehetőséget nyújt arra, hogy tanulmányozásuk révén kirajzolódjon az aktuális eseményábrázolás műfajának néhány általános sajátossága.

 

Töredékek: képek és szövegek

A konkrét eseményre vonatkozó elbeszélést egyaránt áthatják korábbi és vele párhuzamosan születő elbeszélések, korábbi képek és szövegek itatják át, miközben maga is szoros kölcsönhatásban áll a vele párhuzamos leírásokkal és ábrázolásokkal. A Lamberg meggyilkolására közvetlenül vonatkozó szövegek és képek kölcsönhatásának vizsgálata lehetővé teszi e kölcsönzések természetének felvázolását. Urbán Aladár Lamberg meggyilkolásának példáján bizonyította egy konkrét történeti esemény maradéktalan rekonstrukciójának akadályait, sorra véve az esemény írásos forrásait.[7]

Jelenleg a gyilkosság tizennégy képi ábrázolása ismert, közülük a legkorábbi alig egy héttel az események után, míg a legkésőbbi 1900 körül készült. A szeptember 28-án történtekről leggyorsabban egy magyar képes folyóirat, a kassai Mulattató Képesujság számolt be. Első enciklopédikus jellegű képes hetilapunk már október 7-i számának címlapján közölt egy fametszetet, amely a kocsija előtt álló, fegyveresek által körülfogott grófot ábrázolja.[8] Rajzolója a folyóiratnak több alkalommal dolgozó Pauer Flórián süketnéma műkedvelő festő.[9] Két héttel később Európa egyik legtekintélyesebb illusztrált hetilapja, a lipcsei Illustrierte Zeitung tett közzé Lamberg gróf meggyilkolásáról egy jelzetlen fametszetet.[10] Dátuma szerint még szintén ugyanebben az évben készült Heinrich Albrecht rajza, amelyet L. Molsbeck sokszorosít színezett litográfiaként.[11] Szintén az események után nem sokkal készülhetett az a két ponyvafüzet is, amelyek címlapján a gyilkosság jelenetei láthatók. A Réthy Lipót szarvasi nyomdájában kiadott verses elbeszélés fametszetes borítójának igen leegyszerűsített rajza Lamberg megtámadását ábrázolja.[12] A Bucsánszky Alajos kiadásában megjelent Putnoki József költeményének címoldalát pedig a holttestet vonszoló tömeg képe illusztrálja.[13] Utóbbi rajzolója vélhetően az a pozsonyi Mihálovics fametsző, aki a Bucsánszky-féle ponyvák illusztrációi többségének szerzője volt.[14] 1850 előtt készült az a kőrajz, amely Anton Ziegler (1793-1869) az osztrák birodalom történetét összefoglaló Vaterländische Bilder-Chronik negyedik kötetének illusztrációi közt található. A kompozíciót a könyvsorozat kiadó-vállalkozója és írója, Anton Ziegler jelzi.[15] Az ábrázolások következő csoportjába azok a képek tartoznak, amelyek ugyan nem datáltak, de bizonyára az eseményeket követő néhány hónapban készültek. Közülük az egyik A. Maschek a német Ludewig kiadónál megjelent litográfiája.[16] Míg a másik szintén németországi, egy drezdai nyomda kiadásában megjelent ábrázolást felirata szerint Gustav Lohse rajzolta kőre.[17] Az eseményekkel közel egykorú ábrázolások körébe tartozik Orlai Petrics Soma ceruzarajza is.[18] Csak reprodukcióból ismert az a – felirata alapján “egykorú” – rajz, amelyet Gracza György, a szabadságharc történetét feldolgozó, 1898-ban megjelent műve közöl az Országos Ereklye Múzeum gyűjteményéből.[19] Bizonyosan későbbi viszont az 1873-as Balbárti Nép-naptár anonim fametszete, amelyet pár évvel később Vargyas Endre népszerű történelemkönyvének illusztrációjaként használt fel újra.[20] Bernáth Ágoston jelzi azt a rajzot, amelyet a Budapest című képes napilap közölt 1880 szeptember 28-i számának címoldalán.[21] Gracza György említett kötetének illusztrációi számára készült az a fejléc is, amely a Bucsánszky-féle ponyva címlapjához hasonlóan a tetem meghurcolását ábrázolja.[22] Végül egyelőre sem konkrét időponthoz sem szerzőhöz nem köthető az ábrázolások utolsó darabja, egy a Budapest Történeti Múzeum gyűjteményében található színezett kőrajz, amelyről csak a vétel időpontja alapján állítható, hogy 1908 előtt készült.[23]

A képi ábrázolások hatókörét döntően befolyásolja technikájuk és a megjelenésük helye. A tizennégy ábrázolás közül kettő kivételével valamennyi sokszorosított grafika. A sokszorosítás előfeltétele és biztosítéka annak, hogy a kép bekapcsolódjék a társadalmi kommunikáció hálózatába: esetünkben a grafikák közül három folyóirat-illusztráció, három ponyvaillusztráció, három önállóan forgalomba hozott nyomat és kettő könyvillusztráció. Tehát valamennyi kép közvetítője a korszak jellegzetes tömegkommunikációs médiumainak sorába tartozik. A 19. századi sokszorosított kép mögött már fejlett ipari munkamegosztás állt, ami az egyedi (eredeti) mű és a kinyomtatott kép közé közvetítők sorát iktatta be.[24] E láncolat valamennyi résztvevője hozzájárult a végleges ábrázolás kialakításához és saját egyéni és technikai szempontjainak megfelelően formálta nyersanyagát. A kinyomtatott sokszorosított kép tehát nem csak az eseményt, hanem az előképül szolgáló rajzot is többszörösen átírt formában közvetítette a néző felé.[25] A közvetítők gyarapodása szükségszerűen növelte a távolságot a képtárgy – jelen esetben az esemény – és a “végtermék” vagyis a sokszorosított kép között.

Egy kompozíció technikai megsokszorozása egyben annak “osztódási folyamatát” is beindítja, és közismertségével egyenes arányban növeli “leszármazottainak” számát, felgyorsítva a képi motívumok cseréjét. Lamberg meggyilkolásának ábrázolásai négy olyan “alapképre” vezethetők vissza, amelyek nem csak fő motívumaikban, de helyenként részleteikben is meghatározzák a továbbiakat. Közülük az egyik mintakép az Illustrierte Zeitung fametszete, amelynek a fekvő gróf köré gyűlt támadók által megteremtett centrális kompozícióját követik Lohse, Albrecht, Maschek metszetei és hatása Orlai rajzán is kimutatható. Lohse kőrajza egyértelműen a lipcsei fametszet nyomán készült, rajzolója lényegi változtatás nélkül átemeli mintaképének kompozicionális elrendezését, a környezet rajzát és Lamberg elhelyezését. A tömeg ábrázolását azonban leegyszerűsíti (kiiktatja a bonyolult takarásokat és összetett mozdulatokat) továbbá néhány figura viseletét is megváltoztatja. Míg Lohse litográfiája a sematizáló másolat példája, a másik három ábrázolás csak az alapkép elgondolását veszi alapul, de részleteiben nem követi azt. Jól körülhatárolható az a képegyüttes is, amelynek kiindulópontja Anton Ziegler kőrajza. Ziegler ugyan átemeli az Illustrierte Zeitung fametszetének néhány alakját, de összességében mégis új típust teremt. Ezt alakítja át a Balpárti Nép-naptár illusztrátora és ez utóbbit másolja egy évvel később Bernáth Ágoston is. Bernáth rajza – amely időben az egyik legkésőbbi – több korábbi ábrázolásból kompilált: gerincét a Vargyas-féle fametszet adja, de a nemzetőrök kordona Orlai rajzáról származik, míg a bal szélen fenyegetően közeledő alak forrása a lipcsei fametszet. A harmadik képcsoport forrása a Mulattató Képesujság fametszete, amely a kocsijából éppen kiszálló, a támadók által körülvett Lamberget ábrázolja. Réthy Lipót ponyvája egyértelműen Pauer Flórián sokalakos kompozíciójának négy figurás redukált változata, de alapvonásaiban az egykori Országos Ereklye Múzeum rajza is a kassai folyóirat metszetének modelljét követi. Végül a negyedik típust Bucsánszky Alajos ponyvafüzetének címképe képviseli, amely 1890-ben Gracza György egyik fejezetnyitó fejlécének mintaképeként bukkan fel újra.

            Míg a képek egymás közötti kölcsönhatása elsősorban az alkotás oldaláról meghatározó, a szó-kép viszonyok mind az alkotást mind a befogadást befolyásolják. Ellentétben a mai hírközléssel a 19. század derekán a kép még nem volt a közönség elsődleges információs forrása, hiszen az esemény és az azt megeleveníteni kívánó kép megjelenése között legalább néhány nap, de többnyire hetek vagy hónapok teltek el. Ebből az aszinkronitásból adódóan a szöveg a századfordulóig megőrzte vezető szerepét a képi tájékoztatással szemben, így az aktuális eseményábrázolás értelmezése sem lehetséges a korábbi, illetve a vele párhuzamosan megjelenő szövegek figyelembevétele nélkül. Noha a befogadók zöme már rendelkezett egyfajta tudással az ábrázolt történésről, az eseménykép nem nélkülözhette a szöveges kommentárt. A Lamberg halálát ábrázoló képcsoport szinte valamennyi tagjához kapcsolódik egy-egy rövidebb vagy hosszabb szöveges magyarázat, amely egyértelműsíti és értelmezi a látottakat. A szöveges kíséret legegyszerűbb formája a címfelirat. Az önálló nyomatok csoportjának megértése feltételezi az események körülményeinek ismeretét, ugyanis Lohse, Albrecht és Maschek kőrajzai szövegesen nem kommentálják, csupán címfelirataikkal konkrét időhöz, helyhez és személyhez kötik a látottakat, ebben az esetben a részletek értelmezése, a kiragadott pillanat történetté tágításának feladata a nézőre hárul.

            A rajzok más részéhez viszont részletes szöveges magyarázatok kötődnek. Közülük néhány az ábrázolás forrásának tekinthető. E kapcsolat legvilágosabban Réthy Lipót ponyváján követhető nyomon, amelynek címlapképe pontosan megfeleltethető a vers néhány sorának.[26] Szintén a szöveg közvetlen hatását mutatja Ziegler kőrajza, amelynek fő motívumait – Lamberg tisztiszolgáját, az ártatlansága igazolására felmutatott levelet – a szöveg is említi. Utóbbi esetben a szöveg és kép szoros kölcsönhatását az is magyarázza, hogy a szöveg szerzője és a kép rajzolója azonos, de ez a szarvasi ponyva kapcsán is feltételezhető. Az ábrázolások más részénél a képek forrásai nem a kísérő szövegek – a képek tehát a hagyományos értelemben nem a szöveg illusztrációi – ami arra utal, hogy a képek és az azokat kísérő szövegek párhuzamosan keletkeztek és azonos motívumaikat csak azonos forrásaik magyarázzák. Ebben az esetben a rajzokat kísérő magyarázatok elsősorban az eseményábrázolások befogadóira gyakorolnak hatást. Míg a rajzoló az eseményt alkotó történések sorának sűrítményét hozza létre, a néző e koncentrátumot időben zajló elbeszéléssé alakítja vissza. Segítségére állnak ehhez a képekhez kapcsolódó szövegek, amelyek a tömör kép-egészre ráillesztik saját lineáris, narratív struktúrájukat. Jól megfigyelhető ez az Illustrierte Zeitung fametszetének magyarázó szövegében, amely ok-okozati összefüggéseket, politikai erőviszonyokat, fordulatos cselekményt és egy életrajzot is mellékel a képhez.[27] Az értékelő-jellegű szövegek jellegzetes példája a Mulattató Képesujság Pauer Flóris rajzához kapcsolódó cikke, az írás célja ugyanis nem az események ismertetése, hanem elemző értékelése.[28] Bevezetője – a Márczius Tizenötödike és Kossuth Hírlapja nyomán – a történteket a “sok ármány és árulás által demoralizált” tömegek jogos bosszújaként ítéli meg, majd miután röviden leírja a szerencsétlenség előzményeit és lefolyását ismét kifejti, hogy a történtek egyedüli felelőse Lamberg, aki rossz időben rossz helyen volt és szándékaiért jogosan bűnhődött. A szöveg tehát olyan értékfogalmakkal és erkölcsi minőségekkel telíti a képet, amelyeket az önmagában nem hordoz.

 

Az újraszerkesztett pillanat – Dokumentum és fikció

A gyilkossághoz kapcsolódó képi ábrázolások közül kizárólag dokumentatív igény jellemzi azt az illusztrált füzetet, amelyben a gróf családja közli a halott zsebében talált tárgyakat, de a gyilkosságot felelevenítő metszetek többsége is az időszerű képi hírközlés célját szolgálta.[51] Az információtovábbítás praktikus eszközeiként világos és hiteles üzenetként kell megfogalmazniuk tárgyukat. Dokumentatív igényüket kifejezik az esemény tárgyát és helyét tényszerűen megnevező feliratok is. Az aktuális eseményábrázolások a hitelesség ígéretét hordozzák, azt állítván, hogy a megjelenített dolgok megtörténtek és éppen így, nem másként estek meg. A hitelesség kérdése a tömegkommunikáció technikai fejlődése és a polgári nyilvánosság demokratikus intézményrendszerének kiépülése révén mind nagyobb szerepet játszik a tömegtájékoztatásban. Bár a fotográfia csak a század utolsó évtizedeiben válik a képi hírközlés általános eszközévé, az 1850 körüli eseményábrázolásokat már a fotográfiához hasonló igények jellemzik, így a grafikai eseményábrázolás céljait tekintve a 20. századi riportfotó előkészítőjének tekinthetők.[52] Minthogy a közélet történéseinek pontos és részletes ismerete már a közönség alapvető igénye, a tájékozott publikum előzetes ismeretei révén maga is kontrollt gyakorol hírforrásai fölött. Ez az eseményképek rajzolóit arra készteti, hogy ábrázolásaik minél több olyan részletet tartalmazzanak, amely növeli a kép hitelét. Mindeközben a rajzolónak arra is törekednie kell, hogy műve egyúttal meggyőző és áttekinthető legyen, és megfeleljen a korszak esztétikai konvencióinak.[53] Ilyenformán az aktuális eseményábrázolás sajátos keverék műfajjá alakul, amely átmenetet képez a fikciós történeti kép és a dokumentatív igényű riportfotó között. Összetételében a tények épp olyan fontos szerepet játszanak mint az affektusok, míg az előbbiek alkotják az eseménykép magvát, utóbbiakból nyeri formáját.[54] Az eseményábrázolás számos olyan elemet tartalmaz, amely alkalmassá teszi arra, hogy megteremtse a hitelesség illúzióját. A gyilkosság megtörténte, helyszíne és az áldozat személye az esemény legkevésbé vitatott részletei közé tartozik, a bűntény lefolyása illetve elkövetőik leírása már jóval több ellentmondást tartalmaz. 

Lamberg arcvonásainak megrajzolásakor az eseményábrázolások alkotói az altábornagyról készült egykorú portrémetszeteket és festményeket használták fel, így az áldozat szinte valamennyi metszeten hasonló vonásokkal jelenik meg. Az ábrázolások számos ponton igazodnak az esemény tényszerű elemeihez: a gyilkosság helyszíne a rajzok többségén egy hajóhíd, feltűnnek a források által több ízben is említett hivatalos levelek, a támadók öltözetei és fegyverei a leírásoknak megfelelően változatosak.[55] Jóval összetettebb feladat a több fázisból összetevődő folyamatként lejátszódó gyilkosság aktusának ábrázolása. A képek a történések sorát térben és időben tömörítve jelenítik meg, egy akcióba sűrítve a támadások egymást követő hullámait és résztvevőit. Narratív szerkezetét tekintve Orlai rajza a legösszetettebb: bár a konfliktus eredője Lamberg, körülötte egymással párhuzamosan több összeütközés zajlik, így a lófékezők, menekülők, támadók, védők és kívülállók egyaránt részesei és alakítói a történéseknek. Ezzel szemben a lipcsei fametszet által meghatározott képcsoport a küzdelmet két pólusúvá egyszerűsíti, elhagyva a Lamberget védő nemzetőrök csoportját, a lófékezőket és a járókelők passzívan szemlélődő alakjait is. Míg Orlai rajza inkább additív, elbeszélő jellegű, az Illustrierte Zeitung fametszetének a fizikai összeütközésre koncentráló redukciós eljárása kiélezi a konfliktust, növeli emocionális intenzitását és jelképi töltését. Valamennyi eseményábrázolás közös vonása, hogy azokon Lambergre egyszerre többen támadnak. A gyilkosságot már a történtekről elsőként hírt adó hazai hírlapok is kollektív bűntettként ítélték meg.[56] Az eseményábrázolások egyik legfontosabb közös vonása éppen az, hogy az emberölést a közösség ítéleteként jelenítik meg. [57] A támadók közt vannak munkások, iparosok, parasztok, katonák és nemzetőrök. Ezzel kap hangsúlyt a tett “közgyilkosság” volta, és válik képileg is valódi “népítéletté.” Jól megfigyelhető ez Albrecht kőrajzán, ahol a támadók közt az előtérben kap helyet egy ősz hajú öregember, egy kisfiú és egy asszony is. A lipcsei fametszeten egyszerre döf az áldozatba egy paraszt, egy katona és egy munkás. Ziegler kőrajzán a gyilkosokat egy magyar katona, egy bécsi diák egy paraszt és egy munkás képviseli. Réthy Lipót ponyvacímlapján Lamberg három gyilkosa egy nemzetőr, egy bécsi légiós és egy gránátos magyar katona. Jelenlétüket nem kizárólag a tények indokolják, szerepük a széles társadalmi összefogás képi szimbolizálása. A különféle társadalmi rétegeket eltérő öltözetük és változatos karakterek jellemzik. A viseletek és karakterek tipizálása olyan rögzített helyi értékkel bíró zsánerelemekkel népesíti be az ábrázolást, amely elősegíti az esemény meggyőző szimulálását.[58]

 

Az értelmezett jelen – kerettémák

Szemben a biblikus, mitológiai vagy profán históriai tárgyakkal, az aktuális eseményábrázolások esetében olyan történések megjelenítése a feladat, amelyek sem az alkotó sem a néző számára korábban nem voltak ismertek és nem részei a közös társadalmi emlékezetnek. Épp ezért kiemelten fontossá válnak azok a képi technikák, amelyek megkönnyítik az újszerű tárgy befogadását és megértését. Funkciójuk és működési elvük hasonló a történetírás metaforikus nyelvi kifejezőeszközeihez, a cselekményszövés narratív technikáihoz.[59] A képzőművészet hagyományos képi mintái nagyban hozzájárulnak az üzenet világos és hatásos megfogalmazásához, olyan bázist jelentenek, amely képes egyszerre legitimálni és értelmezni tárgyát. A kerettémák az aktuális-profán tárgy értelmezési körébe vonják a mintaképek emocionális, kulturális, morális mezőjét, felértékelve a jelen történéseit.[60] Jól megfigyelhető mindez a francia forradalom idején, mikor az újszerű aktuálpolitikai témák tömegének megformálásában komoly segítséget nyújtanak az antik és keresztény művészet képi konvenciói.[61] Mivel a mitologikus vagy szakrális mintaképeket a populáris grafika körében fedi el legkevésbé az egyéni invenció, ez a műfaj különösen alkalmasnak bizonyul a képi toposzok vizsgálatára.[62] A korszak eseményábrázolásainak hatékonysága ugyanis nem függvénye a hitelességnek, hiszen a tömegkultúra hálójában az eseménykép feladata legalább annyira a meggyőzés mint a tájékoztatás. A tárgyszerű információkat olykor szinte nyomtalanul magába olvasztják a kép instruktív-argumentatív tartalmai, alárendelve a tényeket az elbeszélő retorikai fordulatainak vagy képi pátoszformuláinak. A hazai szabadságharc ábrázolásainak köréből számos példa említhető erre a jelenségre, köztük a betlehemi gyermekgyilkosság képi hagyományaira építkező zalatnai vérfürdő eseményképei vagy a szabadságharc vértanúinak a keresztény mártírképek kerettémáit felhasználó ábrázolásai.[63]

            Egy eseményfolyam részét alkotó történéssorának kiválasztása, majd azon belül az ábrázolandó “termékeny pillanat” meghatározása eleve magában hordozza az értelmezés lehetőségét. Ideális esetben az ábrázolásra kiválasztott momentum egybeesik a múlt és jövő gyújtópontján álló “történeti pillanattal”.[64] Ugyanazon esemény eltérő nézőpontú egykorú ábrázolásait jól példázzák Zichy Ödön kivégzésének és Heinrich Hentzi tábornok halálának képei. Az árulással gyanúsított grófot Anton Ziegler könyvének egyik kőrajza vértanúként jeleníti meg, az ártatlanság esküjének hasonló pózában mint amely a magyar szabadságharc mártírképeit is jellemzi.[65] Ugyanezt az eseményt homlokegyenest ellenkező módon értékelik Réthy Lipót és Bucsánszky ponyvái, amelyek címlapján az akasztott gróf nem hős, hanem briganti.[66] Hentzi tábornok halálos sebet kapott a budai vár 1849. május 21-i ostroma során. A szabadságharc osztrák mártírjának hősiességét számos egykorú mű elevenítette meg. Ezek egyik csoportja – a 18. század végi angol történeti festészet példái nyomán – a csatatéren haldokló hőst ábrázolja, Hentzit a hazafias katonai helytállás mintaképeként mutatva fel.[67] A magyar szabadságharc leverésében segédkező osztrák tábornok alakja azonban nem volt túl népszerű Magyarországon, így rövidesen megszületett a téma “hazafias” átirata, amely azt a momentumot ábrázolja, mikor Görgey megvédi haldokló ellenfelét a felbőszült honvédek bosszújától.[68] Az eseményábrázolás ebben az esetben olyan római eredetű kerettémára támaszkodik, amelyet Schmidt József 1844-ben készült történeti festménye, a Szapáry szabadon bocsájtja a törököt alkalmazott először magyar históriai tárgyra.[69] Míg az előbbi a birodalmi patriotizmus propagandája, az utóbbi a magyar nemzetkarakter lovagias és nagylelkű vonásait domborítja ki.

Lamberg halála ábrázolásainak többsége heroizálja az áldozatot. Mivel a hazai történeti festészetben legfeljebb Martinuzzi György meggyilkolása szolgálhatott előképül, a gyilkosság aktuális eseményábrázolásai közvetlenül szakrális kerettémákat használnak fel.[70] A pesti gyilkosság legközelebbi előképeként ismert Lichnowsky herceg meggyilkolásának jelenetét Wilhelm Völker Krisztus töviskoronázásának és kigúnyolásának szakrális kerettémái alapján rajzolja meg.[71] Lamberg halála ábrázolásainak többsége szintén néhány közismert kerettémát vesz alapul. A támadók gyűrűjébe zárt áldozat képe a keresztény mártírképek hagyományaihoz vezethető vissza (Krisztus kigúnyolása, elfogatása, töviskoronázása, Szt. István megkövezése stb.). Ziegler kőrajzán a haldoklót támogató adjutáns kettőse a későközépkori Piéta-ábrázolásokból ered. A holttest meghurcolásának képi párhuzama a történeti festészetben Akhilleusz bosszúja Hektor felett.[72] Ugyanakkor szinte valamennyi ábrázolás kapcsolódik az antik eredetű és a klasszicista történeti festészetben újjáéledt “hős halála” képi toposzhoz. Jelentése azonban módosul a klasszicizáló előképekhez képest. Míg a 18. század végén a “hős halála” téma a haldokló erényeinek felmagasztalására szolgált és evilági halhatatlanságának kezdetét jelentette, Lamberg alakját nem nemesíti erkölcsi példaképpé csak mártíriumát emeli ki. A gyilkosság jelenetei valójában sokkal közelebb állnak a középkori vértanú ábrázolásokhoz mint a klasszicizmus “exemplum virtutis” képtípusaihoz. A gyilkosok agressziója, az erkölcsi züllöttséget sugalló eltorzult arcok olyan kontrasztot képeznek az áldozat heroikus pózával, amely alkalmas arra, hogy kifejezze az ábrázolások voltaképpeni tárgyát: az értékek drasztikus összeütközését.[73] Megállapítható tehát, hogy a képi ábrázolások zöme a szöveges értékelésekkel ellentétesen ítéli meg Lamberg halálát. Míg az egykorú hazai sajtó jogos népbosszúként írja le a történteket, az eseményképek a fékevesztett tömeg indulatainak áldozataként, a népfelkelés vértanújaként jelenítik meg Lamberget. Ebből a szemszögből nem az áruló, hanem a csőcselékké alacsonyodott tömeg a bűnös, és tettének igazságossága vagy megalapozottsága másodlagos. Az Európa-szerte terjesztett metszetek olyan üzenetet közvetítenek a tágabb közösség felé, amely szerint a valódi veszélyt nem a birodalom érdekeit képviselő katona, hanem a brutális gyilkosság mögött meghúzódó társadalmi zűrzavar jelenti.

 

A jelen idejű történelem

Lamberg gróf halálának ábrázolásai egy plakát tömör áttekinthetőségével foglalják össze a szerteágazó történéseket, megállapítva a gyilkosság tényét és megjelenítve a tett elborzasztó módját. A reális részletek csak a képi közlés járulékos eszközei, a kompozíciók egészének képi egységét és értelmezését vizuális sablonok és képi konvenciók teremtik meg. A múlt megértésének elengedhetetlen eszközei az eseményeket “prefiguráló” toposzok, csakhogy jelenlétük oly módon fonódik össze a faktuális elemekkel, hogy valóság és fikció szétválasztása csaknem lehetetlennek tetszik. Ezt az aggodalmát fogalmazza meg Paul Ricouer is, mikor azt írja: “A kép fogalma ezáltal merőben eltávolodik a modell fogalmától, olyannyira, hogy már nem is létezik olyan eredeti entitás, mely összevethető volna a modellel.”[74] Lamberg halálának ábrázolásai tehát leginkább olyan modelleknek tekinthetők, amelyek bár mértékeiben és részleteiben csak hozzávetőlegesen egyeznek az eseménnyel, egészében mégis képesek annak megjelenítésére és felidézésére. Ily módon az aktuális eseményábrázolás alkalmassá válik arra, hogy közvetítsen az esemény és azok között, akik annak nem voltak személyesen részesei. Pszeudo-hitelessége kiszélesíti a szemtanúk körét, akik személyes véleményüket már az általa továbbított információk nyomán alakítják ki.

Stefan Germer az aktuális eseményábrázolás 19. századi népszerűségét az új polgári nyilvánosság legjellemzőbb képzőművészeti jelenségeként tárgyalja és a műfaj jellemző képi vonásait a polgárság újszerű igényeiből eredezteti.[75] E sajátosságok közül a műfaj kibontakozását elsősorban a partikularizálás igénye magyarázza, hiszen az eseményábrázolás mindenekelőtt dokumentatív funkcióval bír, vagy legalábbis a hiteles tájékoztatás ígéretét hordozza. De a reális részletek, hiteles összetevők gondos leltára önmagában csak puszta felsorolás, az objektivitás és autenticitás bizonyítéka. Az egyedi jelenségek felhalmozása, alapos leírása önmagában kevésnek bizonyul ahhoz, hogy az eseménykép a társadalmi kommunikáció hatékony eszköze legyen. A partikuláris képtárgy általánosításának legfontosabb eszköze a téma patetizálása, amely közismert képzőművészeti toposzok és pátoszformulák alkalmazásával allegorikus karaktert kölcsönöz az aktuális eseménynek. Míg a barokk eseményábrázolásokon az allegória különálló, járulékos elem, a polgári eseménykép magába olvasztja, a jelenet szerves részévé teszi azt. A kerettémák hagyományrendszere egy tágasabb, (ciklikus) mitikus jelentéskört biztosít az eredendően egyszeri, lineáris történet számára, esztétikai eszközökkel legitimálja a jelent. Míg a képi konvenciók abban nyújtanak segítséget, hogy a jelen történése beépüljön a kollektív emlékezetbe, az ábrázolt esemény emocionalizálása a szubjektív azonosulás eszköze. Az érzelmi hatások kifejezése a befogadó számára megteremtik az azonosulás és együttérzés lehetőségét, megkönnyítik a személyes állásfoglalást és megteremtik a lehetőségét annak, hogy az individuum fiktív részese legyen egy olyan eseménynek, amely a közösség számára jelentőséggel bír. Mindezek a sajátosságok, a tárgyi hitelesség, a jelképi szintre emelő pátosz és a szubjektív azonosulás lehetőségét megteremtő emocionális eszköztár a kor képi világában a szemléletesség fogalmában egyesül.[76] A szemléletesség különösen fontossá válik a tömegkulturális médiumok képi kommunikációjában, hiszen összegzi törekvéseiket: informativitás, közérthetőség, hatásosság. Az aktuális eseményábrázolást tehát a történetileg igaz, a társadalmi kommunikáció szempontjából hatásos és érdekes valamint a festőileg ábrázolható elemek összehangolásának kényszere igazgatja, valódi átmeneti műfaj, amelyet a jelen tárgyszerű tükrözésének és szimbolikus reprezentálásának szándéka párhuzamosan jellemez. Míg az előbbi a kibontakozó polgári demokratikus intézmények politikai nyilvánosságának követelménye, az utóbbi a közösségi szabályozás és kontroll biztosítéka. Így a hiteles momentumok részleteiből építkező aktuális eseményábrázolások a képi konvenciók felhasználásával a jelen szignifikáns, rendezett képét hozzák létre.

Az aktuális eseményábrázolás az adott kor jelenképének kifejezője és befolyásolója. A műfaj 19. századi népszerűsége a jelen felértékelésének következménye, hátterében olyan változó történeti tudat áll, amelyben megjelenik a jelen történelemként való leírásának igénye. Szemben a témáját a nemzeti múltból választó történeti képpel az eseményábrázolás tárgya nem zárt, hanem a jelennel párhuzamos, a jelen felé nyitott történés, egy olyan folyamat részese, amelynek aktív módon a befogadók és alkotók is részesei. Jelentősége abban áll, hogy nem csupán hordozója és tükrözője a jelen eseményeinek, hanem alakítója is a közösség jelenről alkotott képének. Az ábrázolásra kiválasztott eseményt a sokszorosítás és az újbóli ábrázolások ismétlései táplálják a kollektív emlékezetbe és erősítik meg a közösség történelemtudatában. A napi politikai közélet történéseit a művészet erkölcsi jelentéstartalmaival felruházó aktuális eseményábrázolások újraszerkesztik, elemzik, értelmezik és interpretálják a jelen történéseit. Interpretációjukban a mindennapok eseményfolyama áttekinthető, célirányos történelemmé szerveződik, Lamberg halálának ábrázolásai egyben a történtek analízise és értékelése is, nem a folyamatban levő, hanem a befejezett és megértett jelen képe. Mindez jól megfelel a historizmus történelemszemlélete számára, amely a múltat – és a jelent – folytonos, kauzálisan levezethető, zárt egésznek kívánja látni és láttatni.[77] A 19. századi aktuális eseményábrázolás tehát hasonló technikákkal alkotja meg a jelen képét, mint a korszak történetírása és történeti festészete a múltét. A hiteles részletek felhasználásával megkonstruált jelen idejű esemény történéseinek töredékeit a képi konvenciók szervezik áttekinthető egésszé és terjesztik ki időben jelentőségét. A korszak eseményábrázolásait egyszerre határozza meg a hiteles képi tudósítás igénye és a racionalizált történelemkép hagyománya. A teljes megismerésbe vetett hit megingása csak a pillanatfotó századvégi előretörésével veszi kezdetét, hiszen a riportfotó ismét pillanattöredékekre robbantja szét a korábban ésszerű egésszé rendezett valóságot. A grafikai eseményábrázolás azonban még mentes az episztemológiai szkepszistől, számára a megismerés egyszersmind megítélés is: tény-kép és jelkép. Az egyedit az általános felé közelítő vizuális toposzok biztosítják a tárgy minél szélesebb körű beépülését a közösségi emlékezetbe. Szemben a sajtófotóval, amely a valóság töredékes és szubjektív képét hozza létre, a képi hagyományokra támaszkodó grafikai eseményábrázolás korlátozza az esemény egyéni értelmezésének lehetőségét, tárgyát úgy emeli be a kollektív emlékezet tárházába, hogy az egyedi események értelmezését a múlt és a közösség által szentesített mintákra alapozza.



[1] “Az események nem dolgok, nem szilárd tárgyak, nem szubsztanciák; olyan kivágatot alkotnak, amit szabadon metszünk ki a valóságból;” – Paul Veyne: Sem tények, sem geometriai létező, hanem cselekmények. In: Narratívák 4. A történelem poétikája. Budapest, 2000, 71.

[2] “Az emlékezés sokkal inkább konstrukciós kérdés, semmint puszta reprodukció” – fogalmazza meg Bartlett az emlékezés neuropszichológiai aspektusairól: Bartlett, Frederic: Az emlékezés. Kísérleti és szociálpszichológiai tanulmány. Budapest, 1985, 296-297; Történettudományi szempontból: Gyáni Gábor: Történetírás: a nemzeti emlékezet tudománya. In: Gy. G.: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000, 95-127; Újra közölve: In: Történelem – Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Magyar Nemzeti Galéria, Kiállítási katalógus, Budapest, 2000, 92-102.

[3] A történelem reprezentációjának narratív technikáit tárgyaló diskurzus egyik fő kiindulópontja Hayden White relativista histográfiája: Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore, 1973; Válogatott tanulmányai magyarul: Uő: A történelem terhe. Budapest, 1997; A történetfilozófiai irányzatba betekintést nyújt a fent idézett tanulmánygyűjtemény, illetve a sorozat korábbi kötete is: Narratívák 3. A kultúra narratívái. Szerk.: Thomka Beáta. Budapest, 1999.

[4] Kosáry Domokos az 1848-as európai forradalmak négy szakaszát választja szét: 1. az ellenzéki erők közös frontja, 2. a liberálisok kiválása, 3. a radikálisok második felkelése és leverése, 4. az ellenforradalom győzelme, a liberálisok félretolása – Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás. 1711 – 1867. (Magyarok Európában III.) Budapest, 1990.

[5] A gyilkosság összefoglalásai: Lányi András: Lamberg szívében kés. Kritika, 1992/9, 3-5; Hermann Róbert: Népharag Lamberg ellen. In.: Száz rejtély a magyar történelemből. Szerk.: Halmos Ferenc - Katona Imre, Budapest, 1994, 130-131; Urbán Aladár: Népítélet Lamberg felett. Beszámolók, emlékezések, tanúvallomások. Századok, 130, 1996/5, 1063-1116;

[6] Gróf Lamberg Ferenc Fülöp (1791 – 1848) császári altábornagy, magyarországi földbirtokos, 1811-től katona, 1840-től pozsonyi hadosztályparancsnok, 1845-től a galíciai székhelyű 4. huszárezred parancsnoka, a bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. Lamberg katonai pályafutása mellett figyelemreméltó irodalmi tevékenységet is kifejt, írásaiban több alkalommal foglalkozik a magyarországi viszonyokkal. Több magyar nyelvű cikket adott közre a pozsonyi Hírnökben, amelyek 1843-ban Elfogulatlan nézetek különféle politikai viszonyaink fölött címmel kötetben is megjelentek. 1841-ben Pozsonyban Széchenyi István írásaiból választott mottóval látott napvilágot népismereti dolgozata (Még egy Terra incognita. Ismeretek s tudnivalók az ausztriai birodalom nem magyar tartományairól.) 1842-ben Lipcsében adta ki összefoglaló Magyarország-történelmét (Ungarns politische Stellung in Europa, von Einwanderung der Magyaren bis auf die Gegenwart).  1844-ben a Magyar Tudományos Akadémia a hadügy magyarosításának területén elért eredményeinek elismeréseképpen tiszteletbeli akadémiai tagságra terjesztette fel. – Váradi Antal: Elmúlt időkből. Cikkek és rajzok. Budapest, 1917, 17-22; Nemeskürty István: “Kik érted haltak szent Világszabadság.” A negyvennyolcas honvédhadsereg katonaforradalmárai. Budapest, 1977, 21-25;

[7] Urbán 5. jegyzetben i. m.; Hasonlóképp egy esemény különféle leírásait ütközteti: Lackó Mihály: Széchenyi elájul. 2000, 1997/5, 46-53.

[8] Lamberg gr. pozsoni főkapitány meggyilkoltatása. – jelezve jobbra középen: Pauer F. – fametszet – Mulattató Képesujság, I, 1848/37, október 7., 295.

[9] A “Pauer F.” szignatúra  nem a Pollack Mihály tervezőműhelyében is dolgozó, rajzilag képzett építész-festő Pauer (Paer, Paur) Miksa Félixet takarja, amint azt Nagy Zoltán nyomán Kőszeg Ferenc és Rózsa György is véli (Nagy Zoltán: A magyar litográfia története a XIX. században. Bp. 1934, 113; Művészet Magyarországon 1830 – 1870. Magyar Nemzeti Galéria, Kiáll. kat., Budapest, 1980, 485), hanem vélhetőleg azzal a művésszel azonos, aki az 1849-es kassai Fillér-kalendárium egy litográfiáját Pauer Flóris néven szignálja, és aki magát 1856-ban a Kassa-Eperjesi Értesítőben arckép- és bolti cégérfestőként hirdeti – Lyka Károly: Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850-1867. Budapest, 19421, 19823, 22-23; Révész Emese: A kassai Ábrázolt Folyóirat és köre. Budapest, 1996. (ELTE BTK Szakdolgozat), 139.

[10] Die Ermordung des Grafen von Lamberg zu Pesth am 28. Sept. – jelzés nélkül – fametszet – Illustrierte Zeitung, 1848/278, október 28., 281.

[11] Tod des Grafen Lamberg – jelezbe balra lent a képen: Albrecht 848 – jelezve balra lent a kép alatt: Druck V. L. Molsbeck Neubau Nr. 128. – színezett litográfia – MNM TKCS Ltsz. 10. 754.

[12] A’ hazaáruló Lamberg grófnak csúfos halála. Szeptember 28-kán 1848. Szarvason, Réthy Lipót nyomdájában. – jelzés nélkül – fametszet a címoldalon – A ponyvafüzet teljes szövegét és részletes magyarázatát közli: Riadj magyar! 1848-1849 fametszetes ponyvái, csatakrónikái. Összeállította: Pogány Péter. Budapest, 1983, 262-265, 567-568.

[13] Gróf Lamberg halála. I-ső ujság. Putnoki Józseftől. Buda-Pest, 1848. Nyomatott s kapható Bucsánszky Alajosnál. – jelzés nélkül – fametszet a címoldalon – A ponyvafüzet teljes szövegét és részletes magyarázatát közli: Riadj magyar! 12. jegyzetben i. m. 270-276, 569-570.

[14] Mihálovicsról: Lyka 9. jegyzetben i. m. 130-131; Kovács I. Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti és művelődésszociológiai vizsgálata. Budapest, 1989, 118.

[15] Die Ermordung des K. Komissars Grafen v. Lamberg auf der Pesther Brücke N. 15. – Lomeridio del J. Comissario Conte de Lamberg sal ponte di Pest – Barsrajdeny h. Comisara Brabéte Lambergú na moste no Pestu – Gróf Lamberg k. biztosnak meggyilkolása a buda-pesti hídon - Jelezve jobbra lent a képen: Ant. Ziegler – kőrajz – In.: Anton Ziegler: Vaterländische Bilder-Chronik aus der Geschichte des österreichischen kaiserstaates von seinen ältesten Bewohnern bis auf die gegenwärtige Zeit. IV, Wien, 1850, 138-139. oldal között

[16] (Nach getrenster Angabe) Schrecklicher Meuchelmord am 28. Septb. 1848., in Pesth, des K. K. F. M. L. Grafen Franz Lamberg. – Jelezve balra lent a kép alatt: Lithog. A. Maschek – Jelezve jobbra lent a kép alatt: Verlag v. Ed. Ludewig – Középen fent a kép felett: Viertes Prämienbild zur Gratzer-Schnellpost 2 kr. C. Mz. – Hadtörténeti Múzeum

[17] Die Ermordung des Grafen von Lamperg [sic] zu Pesth am 28. September 1848. – Jelezve balra lent a kép alatt: Verlag u. Druck von C. G. Lohse Antonst. Dresden – Jelezve jobbra lent a képe alatt: Lith bei C. G. Lohse – kőrajz – BTM Ltsz. 15. 028 – a kiadó-rajzoló talán azonos azzal a Gustav Lohse-val, aki Drezdában 1879-ben alapít művészeti kiadót – Pieske, Christa: Bilder für Jedermann. Wandbilddrucke 1840-1940. München, 1988, 225.

[18] Lamberg gróf meggyilkolása – Jelzés nélkül – papír, ceruza, 23 x 37 cm – BTM Ltsz. 8. 127

[19] Lamberg megölése a pesti hajóhídon 1848. szeptember 28-án. (Egykorú rajz. Eredetije az orsz. ereklye-muzeumban.) – In: Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története. Budapest, 1889-1898, II, 221.

[20] Gróf Lamberg meggyilkoltatása a hídon. – Jelzés nélkül – fametszet – In: Balpárti Nép-naptár. Szerk.: Vasgyúró Tamás. Pest, 1873, 39.; Gróf Lamberg meggyilkoltatása a hídon. – Jelzés nélkül – fametszet – In: Vargyas Endre: Magyar szabadságharc története 1848-1849-ben. A magyar nép számára. Budapest, 1879, 227.

[21] Lamberg gróf meggyilkoltatása – jelezve jobbra lent: Bernáth Ágoston Bpest 880 – Jelezve balra lent: Haberkorn és Macsicska – fametszet – Budapest. Képes politikai napilap. 1880/271, szeptember 28., 1.

[22] Lamberg holttestének meghurcolása. – Jelzés nélkül – fametszet – In: Gracza 19. jegyzetben i. m.

[23] Lamberg megöletése – Jelzés nélkül – színezett kőrajz – BTM Ltsz. 3962

[24] William M. Ivins: A nyomtatott kép és a vizuális kommunikáció. Budapest, 2001, 64-66.

[25] A lipcsei Illustrierte Zeitung ezredik, jubileumi számában röviden összefoglalja a képi tudósítás keletkezésének folyamatát: eszerint az aktuális eseményről készült eredeti rajz a fametszők műhelyébe kerül, ahol a papírra készült kompozíciót egy fametszésre alkalmas, világos tónusfokozatokkal és éles fény-árnyékokkal ellátott vonalrajzzá dolgozzák át, amelynek mérete megfelel a nyomódúc méretének. Ezt a rajzot újabb rajzolók átmásolják a nyomódúcra, majd megint mások fába metszik, végül továbbítják a nyomdába, ahol meghatározzák a kép tónusait és színeit - N. n.: Wie die Illustrierte Zeitung  entsteht?, Illustrierte Zetung, 1862/1000, augusztus 30., 146.

[26] “De már a diáknak kezében tőr ragyog,/ Mellyel a gazembert rögtön általszúrja;/ Ott volt egy nemzetőr; az is kardját húzza,/ Karjával izmosan jó magosra rántja,/ S Lamberg uram nyakát véresen megszántja./ Ez sem lévén elég (mert még le nem rogyott),/ Egy gránátos vitéz, ki éppen őrt állt ott,/ Előjön, puskáját hamar megfordítja,/ S vele – mint  a disznót – jól fejbe kólintja;” – Riadj magyar!… 12. jegyzetben i. m. 265.

[27] N. n.: Die Ermordung des Grafen von Lamberg in Pesth. Illustrierte Zeitung, 1848/278, 281.

[28] N. n.: Lamberg gr. pozsonyi főkapitány meggyilkoltatása. Mulattató Képesujság, 1848/37, október 7., 295-296.

[29] A sokszorosított grafikai történeti képciklusokról: Révész Emese: Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850 és 1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján. Művészettörténeti Értesítő, 2001/1, 147-172.

[30] A forradalmi tömegábrázolások ikonográfiájáról: Kemp, Wolfgang: Masse – Mensch. In.: Der Einzelne und die Masse. Kunstwerke des 19. und 20. Jahrhunderts. Recklinghausen, Ausst. Kat. 1975. 9-20; Gross, Friedrich: Volk und Massen. Beweger der Geschichte, in Bildern seit 1789. In.: 1789/1989. Zweihundert Jahre französische Revolution. Ausst. Kat. Berlin 1989, 87-115; Gebhardt, Hartwig: Auf der Suche nach nationaler Identität. Publizistische Strategien in der Leipziger ’Illustrierten Zeitung’ zwischen Revolution und Reichsgründung. In: Bilder der Macht – Macht der Bilder. Zeitgeschichte in Darstellungen des 19. Jahrhunderts. Hsg. Stefan Germer und Michael F. Zimmermann. Bonn, 1997, 310-323; A kassai Ábrázolt Folyóirat (1848) tömegábrázolásairól: Révész 9. jegyzetben i. m. 87-88.

[31] Westfehling, Uwe: Helden, Antihelden, Anonyme Helden. In.: Triumph und Tod der Helden. Europäische Historienmalerei von Rubens bis Manet. Hsg.: Ekkehard Mai – Anke-Repp-Eckert. Ausst. Kat. Köln 1987, 151-165;

[32] Egy franciaországi 1848-as karikatúrán Marianne a polgárháború fáklyájával és egy véres bárddal a kezében koponyákon trónol, vállán a véres lepedőn a forradalom mártírjainak neve (Affre, Bréa, Mangin), mögötte nyaktiló 1793-as lobogóval – In: Marianne und Germania 1789 – 1889. Frankreich und Deutschand. Zwei Welten – Eine Revue. Hsg.: Marie Louise von Plessen, Berlin – Párizs, Kiáll. kat., 1996, 21.

[33] A sajtószabadságnak köszönhetően 1848-ban Németországban több mint 800 litografált kép jelent meg – Klemm, David: Von Napoleon zu Bismarck. Geschichte in der deutschen Druckgraphik. Ausst. Kat. Hamburg 1995, 84-85.

[34] Gebhardt 30. jegyzetben i. m. 311.

[35] Verwundung des Erzbishofs von Paris, Denis August Affre in der Vorstadt St. Antoine zu Paris am 25. Juni. Illustrierte Zeitung, 1848/264, július 22., 53; Ermordung des Generals Bréa und seines Adjutanten Mangin in der Maison Blanche. Uo. 1848/266., augusztus 5., 85;

[36] Die Ermordung des Fürsten Lychnowsky und des Generals v. Auerswald zu Frankfurt a. M. am 18. Sept. Nach einer Originalzeichnung von W. Völker. Uo. 1848/276, október 14., 241.

[37] Detlef Hofmann közli azt a Wilhelm Völker (1812 – 1873) által készített ceruzarajzot, amely a fametszet előképeként szolgált: Detlef Hoffmann: Darstellungen des Revolution in der Leipziger Illustrierten Zeitung 1848/49. In: Künstlerischer Austausch. Artistic Exchange. Akten des XXVIII. Internationalen  Kongress für Kunstgeschichte. Hsg. Thomas W. Gaeehtgens. Bd. III. Berlin, 1993, 97-109.

[38] Angelika Iwitzki: Europäische Freiheitskämpfe. Das merkwürdige Jahr 1848. Eine neue Bilderzeitung von Gustav Kühn in Neuruppin. Berlin, 1994.

[39] Gräuelszenen in Polen, Iwitzki 38. jegyzetben i. m. 45; Neger-Revolution auf Martinique, Uo. 79; Misshandlung der Demokraten in Charlottenburg am 20. August 1848, Uo. 81;

[40] Gidalewitsch a röplapok, újságlevelek következő tematikus csoportjait különíti el: 1. égi jelenségek, 2. ördögök, 3.torzszülöttek, 4. természeti katasztrófák, 5. gyilkosságok, 6. háborúk, csaták, 7. egyházi viták, 8. politikai események, 9. arcképek, 10. felfedezőutak - Gidalewitsch, N.: Bildbericht und Press. Tübingen 1966.

[41] Schreckliche Mordthat! Feierliches Leichenbegängnis der gemordeten Deputierten der Frankfurter National-Versammlung. – Iwitzki 38. jegyzetben i. m. 94-95.

[42] Az 1848-1849-es grafikai képsorozatokról: Pataky Dénes: Az 1848-49-es szabadságharc grafikai ábrázolásai. Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1961. Budapest, 1962, 77-90, 179-186; Rózsa György: Negyvennyolc az egykorú művészetben. In: Rózsa György – Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével. Bp. 1973, 514-516.

[43] A Mulattató Képesujság közvetlen előzménye a Werfer Károly kiadásában Kassán 1848 januárjában indult Ábrázolt Folyóirat. A folyóirat az új sajtótörvény miatt nevét előbb Képesujságra, majd az augusztus 25-i, 28. számtól Mulattató Képesujságra változtatta – A folyóiratról bővebben: Révész 9. jegyzetben i. m.

[44] Mulattató Képesujság, 1848/13, március 25., 106. – Illustrierte Zeitung, 1848/254, május 13., 311-315.

[45] A folyóirat további magyarországi vonatkozású aktuális eseményképei: Kassa népgyűlése kitűzi a városházon a nemzeti lobogót. Ábrázolt Folyóirat, 1848/13, március 25, 105; T. Farkas Károly a pesti 12 pontot magyarázza a polgárságnak a városház udvarán Debreczenben. Uo. 1848/15, április 8., 118; Esztergomi nagy-piacz 1848ki Ápr. 30-kán. Uo. 1848/20, május 13., 159.

[46] A kevés nem katonai vonatkozású, egykorú 48-as eseményábrázolások egyike: Táncsics diadalmenete 1848 március 15-én, amely a Pesti Divatlap mellékleteként jelenik meg még ugyanabban a hónapban – Spira – Rózsa 42. jegyzetben i. m. Rep. 180. kép 

[47] Bréal [sic] tábornok és Mangin segédtiszt meggyilkolása a fontainebleau-i torlasz felkelői által. Mulattató Képesujság, 1848/28, 227; A párisi érsek halála. Uo. 1848/28, 230; Lichnowsky hg. s követ meggyilkoltatása Frankfurtban sept. 18.kán. Uo. 1848/40, 319.

[48] Bucsányszky ponyvakiadványairól: Kovács I. 14. jegyzetben i. m. 113-139.

[49] Anton Ziegler sorozatának 1848-as vonatkozású két kötetéről: Százhuszonöt kép az 1848-49-es európai forradalmak és szabadságharcok történetéből. Közzéteszi: Szvoboda Dománszky Gabriella. BTM kiállítási katalógus, Budapest, 1998.

[50] A kőrajzok számozása nem követi az események kronológiáját, a képcserék nagy részét nem a szerkesztői koncepció, hanem vélhetően a nyomdai kivitelezők hanyagsága magyarázza.

[51] Verzeichniss der werthwollen Gegenstände, welchen der P. T. Herr Franz Graf von Lamberg zur Zeit seines Todes bei sich trug. Leirása azon becs-értékű tárgyaknak, mellyeket t. cz. gróg Lamberg Ferencz cs. k. altárbornagy meghalálozásakor magánál hordott. é. n., h. n.

[52] A sajtóillusztrációban először az 1850-es években jelenik meg a fotográfia. Az Illustrated London News és az Illustrierte Zeitung Robert Fenton az 1855-ös krimi háborúban készített dagerrotípiája közül több kép fametszetes másolatát közli. Ezek természetesen még nem pillanatfotók, hanem állapotképek, portrék és tájképek; A Vasárnapi Ujság 1864-ben közöl először fotó nyomán fametszetet, és az első fénykép 1884-ben jelenik meg illusztrációi között. Ebben az évben használják először magyarul a fotóriport kifejezést is. – Baki Péter – Nánási László: A Vasárnapi Ujság és a fotográfia kapcsolata. Magyar Média. Sajtótudományi folyóirat, 1, 2000/1, 14-25.

[53] Rabinovszky Máriusz még 1925-ben is kifejezőbbnek tartja a komponált képet mint a véletlenszerű pillanatfotót: “A pillanatfelvétel egy tátott száj, kapálózó tenyér torz fintorát fogja megrögzíteni. Hát ez tárgyilagosság, ez valóság? Nem sokkal tárgyilagosabb-e az a rajz, mely a gesztikuláló ember mozgásait egy jellegzetes és egyéni lendületben rögzíti meg? A rajzoló úgy rajzol, ahogy az ember lát. A lencse úgy rögzít, ahogy az ember látna, ha gépszeme volna. A rajzé az életrevalóság, a fényképé a tudományos valóság.” – R. M.: Az illusztrált napilap. Magyar Grafika, 1925/8, 80-81.

[54] Gottfried Boem egy esemény leírásában megkülönböztet faktuális és aktuális tényeket, utóbbiakat a retorika vezérfogalmával rokonítva olyan energetikai tényezőként határozva meg, amelynek feladata elsősorban a meggyőzés. Ennek kapcsán hivatkozik Albertire, aki különbséget tett a tények és affektusok (lelki hatások) ábrázolása között. – Gottfried Boehm: A képleírás. In: Narratívák 1. Képelemzés. Szerk.: Thomka Beáta. Budapest, 1998, 19-36.

[55] Az egykorú források egybehangzóan a pest-budai hajóhidat jelölik meg a tett helyszíneként. Az egykori pontonhídat így írja le Ábrányi Kornél: “A közép kocsijáró résszel párhuzamosan, jobbra és balra, fakorlátos gyalogátjárók vonultak végig. A hajóhíd úgy pesti mint budai bejáratánál a hídpénz és vámszedő házikók mellett még külön katonai őrházak is állottak… e helyiségeket a márcziusi napok után a pesti s budai nemzetőrség látta el őrséggel.” - Id. Ábrányi Kornél: Életemből és emlékeimből. Budapest, 1897, 88-89; A közel egykorú ábrázolások igazodnak ehhez a tényhez, de Bernáth Ágoston fametszete már a Lánchídra helyezi a gyilkosságot. A tévedés régi keletű: kiindulópontja valószínűleg Szeremlei Samu 1867-os leírása, ahol a gyilkosság helyszíneként a Lánchidat jelöli meg. – Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. Pest, 1867, I, 224-225; A Lánchíd 1848 szeptemberében már készen állt, de csak 1849 őszén nyitották meg a forgalom előtt. Bár Ney Ferenc egy forrásközlés kapcsán már felhívta a figyelmet a tévedésre (Hol ölték meg Lamberg grófot? Budapesti Hírlap, 1882, július 23.), az a mai napig megtalálható az irodalomban – l. Deák Ágnes: Képmagyarázatok. In: Százhuszonöt kép… 49. jegyzetben i. m. 17.

[56] “A tegnapi események okozóiról kívánatos, hogy azok fel ne fedeztessenek. Legyen érte felelős az, kit felelésre vonni nem lehet, a nép, s azon vak szenvedély, melly által ők a bosszuló isten kezében csupán bűntető eszközökké lettek” – Márczius Tizenötödike, 1848. szeptember 29; Ábrányi Kornél szintén úgy fogalmaz: “Őt nem egyes ember, de még egyes emberek sem, hanem egy egész dühös népáramlat linchelte meg.” - Ábrányi 62. jegyzetben i. m. 99.

[57] Elias Canetti “hajszoló tömegnek” nevezi azt az emberáradatot, amely Lamberg gróffal is végez: “Amint megtálalta dühének célpontját egy vadászfalka eltökéltségével veszi üldözőbe és mikor elérte «zsákmányát» tomboló erővel veti rá magát. A tett valódi közgyilkosság, az elkövetők a közösség sérelmeinek megtorlói: Az ölésből mindenki részt követel, mindenki lecsap, s hogy lecsaphasson az áldozatra, közvetlen közelébe törtet. Ha nem éri el, akkor látni akarja, hogy éri el más. Minden kar mintha egyetlen lény kinyúló karja volna.” - Elias Canetti: Tömeg és hatalom. Budapest, 1991, 48.

[58] A 19. századi eseményábrázolás jellemző vonása a zsánerelemek elszaporodása – Stefan Germer – Michael F. Zimmermann: Vorwort. In: Bilder der Macht  30. jegyzetben i. m. 10-11.

[59] “… a történelmi narratívák nemcsak elmúlt események és folyamatok modelljei, hanem metaforikus kijelentések is, melyek hasonlósági kapcsolatot sejtetnek az ilyen események, folyamatok és a történettípusok között, melyeket hagyományosan arra használunk, hogy életünk eseményeit kulturálisan szentesített jelentésekkel ruházzuk fel. Tisztán formai oldalról nézve a történelmi narratíva nemcsak a benne közölt események reprodukciója, hanem szimbólumok komplex rendszere, amely irányt mutat nekünk, hogy megtaláljuk az események szerkezetének az irodalmi hagyományban rejlő ikonját. – White, Hayden: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás. In: Uő: A történelem terhe. Budapest, 1997, 81-82.

[60] Busch, Werner: Über Helden diskutiert man nincht. Zum Wandel des Historienbildes im englischen 18. Jahrhundert. In: Historienmalerei in Europa. Paradigmen in Form, Funktion und Ideologie. Hsg.: Ekkehard Mai. Mainz am Rhein, 1990, 67-74.

[61] Például XVI. Lajos kivégzése ábrázolásainak forrásai a keresztény mártírképek, Charlotte Corday olykor Juditként jelenik meg, Marat mint pedig a középkori Piéta-kompozíciókkal áll kapcsolatban. – Freiheit, Gleichheit, Brüderlichkeit. 200 Jahre Französische Revolution in Deutschland. Nürnberg, Ausst. Kat. 1989, 399., 455.

[62] Ennek példáiról a populáris grafikában: Westfehling 31. jegyzetben i. m. 143-144.

[63] A zalathnai vérfürdő. Rep.: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Szerk: Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor. Bp. 1898, 118; A szerbek által a német lakosok elkövetett irtózatos tények. Rep.: Százhuszonöt kép… 49. jegyzetben i. m. 66; Magyar vértanúk 1551 – 1854. Rep.: Történelem – Kép, 2. jegyzetben i. m. 618.

[64] A pillanat historizáló és művészi fogalmáról: Detlef Hoffmann: Bedeutungvolle Momente. Bemerkungen zur deutschen Geschichtsmalerei im 19. Jahrhunderts. In: Bilder der Macht 30. jegyzetben i. m. 324-351.

[65] Ziegler könyve két képet közöl Zichy Ödönről: az egyik a bitófa alatt álló grófot ábrázolja (Gróf Zichy Ödönnek kivégzése Csepel szigetén) Rep. Százhuszonöt kép 49. jegyzetben i. m. 48; a másik a gróf elfogatását: uo. 70.

[66] Gróf Zichy Ödön halála. II-dik ujság Putnoki Józseftől. Budapest, 1848. – Rep.: Riadj magyar! 12. jegyzetben i. m. 277; A’ gaz gróf Zicsi Ödön kötél által lett kivégeztetése September 30-kán 1848. Szarvas, 1848. – Rep. uo. 286.

[67] Der Heldentod des General Hentzi bei der Erstürmung von Ofen. – rézmetszet – MNM TKCS Ltsz. T. 5631; Heldentod des General Hentzi bey Erstürmung Ofens am 21 Mai 1849. – rézmetszet – MNM TKCS Ltsz.: T. 5630;

[68] Hentzi tábornok halála – acélmetszet – MNM TKCS Ltsz.: 10. 740; Görgey kíméletet parancsol a haldokló Hentzi ellenében Buda bevételénél. – litográfia – Rep.: Százhuszonöt kép 49. jegyzetben i. m. 78.

[69] Schmidt József: Szapáry szabadon bocsájtja a törököt. 1844, Magántulajdon – Rep.: Történelem – kép, 2. jegyzetben i. m. 542.

[70] Martinuzzi meggyilkoltatása az alvinci kastélybanPest, 1866. Deutsch Testvérek Műintézetéből –Deutsch Testvérek Pesten – a "Képes Világ" első jutalomképe, Képes Világ, 1869, litográfia

[71] Hoffmann 37. jegyzetben i. m. 100.

[72] Gavin Hamilton: Achilleusz kitölti dühét Hektor holttestén – Rep.: Triomphe et Mort du Héros. La peinture d’histoire en Europe de Rubens á Manet. Kiáll. kat. Köln, Lyon, London, 1988, 416.

[73] Michael Zimmermann a kivégzést mint a társadalmi értékek konfrontációjának szimbólumát tárgyalja: Zimmermann, Michael: Der Prozess der Zivilisation und der Ort der Gewalt. Zur Darstellung von Gegenwart und Geschichte seit der Aufklärung. In: Bilder der Macht 30. jegyzetben i. m. 69-80.

[74] Paul Ricoeur: Történelem és retorika. In: Narratívák 4. az 1. jegyzetben i. m. 19.

[75] Stefan Germer: Taken on the Spot. Zur Inszenierung des Zeitgenössischen in der Malerei des 19. Jahrhunderts. In: Bilder der Macht 30. jegyzetben i. m. 17-36.

[76] Hoffmann 64. jegyzetben i. m. 347.

[77] “A szakszerű történetírás eredendő, vagyis 19. századi keletű hivatása, hogy megteremtse és állandóan táplálja bennünk olvasókban a folytonosság, a teljesség, a lezártság, valamint az egyediség képzetét, mindazt ami egyszerre feltétele és eredménye bármilyen nemzeti történetkép megalkotásának.” – Gyáni Gábor: Fin de siécle-történetírás. In: Uő: Emlékezés, emlékezet 2. jegyzetben i. m. 33.