Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Heckenast Gusztáv illusztrált kiadványai

2012.07.06

RÉSZLET 

 

„Külső csínjának emelésére sem kímélém a költséget”

Heckenast Gusztáv illusztrált kiadványai

 

Heckenast kiadói tevékenységének nem a legjellemzőbb és nem a legismertebb vonása a gazdag illusztráció.[1] Éppen sokoldalúságát jelzi, hogy mégis milyen érzékenyen reagált a képek előtörésének jelenségére. A 19. század – sok egyéb forradalmi változás mellett – „új képkorszak” nyitását is hozta. A képek egyszerre a korábbinál jóval szélesebb társadalmi rétegek számára váltak hozzáférhetővé. E folyamat hátterében a képsokszorosítás új technikái is szerepet játszottak. Az acélmetszet és rézmetszet drága eljárását felváltotta a fametszet és kőrajz (litográfia) jóval olcsóbb, nagy nyomatszámot elbíró technikája. Heckenast elevenen követte e változásokat: 1848 előtti kiadványait többnyire színezett litográfiákkal vagy rézmetszetekkel díszítette. Rézmetszetek díszítették az elit olvasóközönségnek szánt képes zsebkönyveit az Emlény és az Iris almanachokat. A kőrajz a század első felének újszerű, festői részletekben gazdag, ugyanakkor viszonylag olcsó képsokszorosítási technikája volt. Heckenast színezett litográfiákat illesztett gyermekkönyveibe. 1848 után Heckenast kiadói politikájával együtt az illusztrációk is technikája is megváltozott: a drágább rézmetszetet felváltotta a tömeges képsokszorosításra alkalmas fametszet. Ez a magasnyomású technika immár a szöveges oldalakkal párhuzamosan jelenhetett meg, ami lehetővé tette a szövegbe illesztett, azt tagoló kisebb-nagyobb illusztrációk közlését. Különösen a gyermekkönyvek és népkönyvek, kalendáriumok, népújságok körében vált elterjedté ez a technika. Jelentőségét jól mutatja, hogy Heckenast legsikeresebb sajtóvállalkozását, a Vasárnapi Újságot vagy a népszerű Flóri könyvének újabb kiadásait is gazdag fametszetes illusztráció kísérte.

Heckenast képes kiadványainak feltárása módszertani kihívást jelent: részint azért, mert a korszak hazai képkiadásának illusztráció- és grafikatörténeti háttere töredékes és vázlatos, másrészt a képes kiadványok rekonstruálásának nehézségeiből adódóan.[2] Heckenast Gusztáv esetében a legnagyobb segítséget saját kiadói katalógusai jelentetik, amelyek viszonylag megbízható pontossággal jelezték a kiadványok képeinek számát, olykor technikáját. Ámde e jegyzékek tételeinek egy része ma lappang, képmellékleteik pedig gyakorta hiányoznak a közgyűjteményi példányokból. A kiadó illusztrált kiadványainak teljes spektrumának felvázolása egy nagyobb tanulmány feladata, írásomban ezúttal csak az egyes típusok egy-egy kiemelkedő, jellemző példáját emelem ki. Abban a reményben teszem ezt, hogy e példákon keresztül is megragadható a kiadó működésének néhány alapvető karaktervonása, és kibontakozik időben változó üzleti stratégiájának iránya. A tanulmány elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen szempontrendszer, döntési folyamat határozta meg a kiadott kötetek képeinek volumenét, minőségét, technikáját és témáit. A kereskedelmi jellegű képalkotó tevékenység, a képi ábrázolás üzleti háttere csak az elmúlt években került a figyelem középpontjába.[3] Egyetlen kiválasztott kiadó illusztrált kiadványainak vizsgálata a korszak képi kultúrájának újszerű metszetét ígéri, hiszen célja a kereskedelmi jellegű képhasználat gyakorlatának feltárása, ami a művészi értékű ábrázolásoknál szélesebb kört ölel fel.  

Kevés adatunk van arra nézve, hogy a Heckenast kiadásában megjelent illusztrált kötetek kivitelezésében vajon mekkora szerepet játszott a vállalkozó üzletember. Adalbert Stifterrel folytatott levelezése számos utalást nyújt arra nézve, hogy Heckenast aktívan részt képes kiadványainak összeállításában. A viszonylag nagy befektetést igénylő képes kiadványok létrejötte a művészeti elképzelések mellett üzleti, piaci szempontok mérlegelését igényelte. Elsősorban üzleti döntés volt a képek számának és technikájának meghatározása. Az igényesebb olvasóközönségnek szánt kiadványokba kevés, de nívós kivitelű képmelléklet került, a tömeges terjesztésre szánt népkönyveket nagyobb számú, szöveg közé ékelt, informatív ábrázolás gazdagította. Az alkotó megválasztásában (különösen a sajtótermékek esetében) fontos szempont volt a pontos és gyors munka, a kompozíciók közérthető, világos megfogalmazása. Így válhatott Barabás Miklós Heckenast egyik legtöbbet foglalkoztatott rajzolójává: pontosan és megbízhatóan dolgozott, éppúgy járatos volt a portrérajzolásban mint az újabban kelendő életképi kompozíciókban és mindezeket a kis méretű metszetek vonalrajzára könnyen lefordítható, egy-két szereplős jelenetekben oldotta meg. A képtémák kiválasztásában nyilván a szerkesztő vagy a szerző döntött, de Heckenast legkedvesebb szerzőinek illusztrációiba érdemileg is véleményt nyilvánított. 1840 és 1870 közé eső legaktívabb időszakában illusztrált kötetek impozáns sora köthető hozzá, amiben kiváló üzleti döntések mellett bizonyára Heckenast személyes művészi érzékenysége is közrejátszhatott, hiszen alakja még hiteles módon ötvözte a vállalkozó, mecénás és műkedvelő párhuzamos szerepeit.

 

Zsebkönyvek az elitnek: Emlény és Iris

Heckenast Gusztáv immár négy esztendeje működtette Pesten Wigand Ottótól „megörökölt” könyvkereskedését és kiadóját, mikor először vállalkozott jelentősebb illusztrált munka kiadására. Az 1837-ben megjelent Emlény a magyar nyelvű illusztrált almanachok gyéren szaporodó családját gazdagította.[4] Évkönyve a műfaj legszebb példájaként ismert Aurora (1821-1837) közvetlen örököseként lépett színre. Nemcsak azért, mivel az Emlény első kötete abban az esztendőben jelent meg, amikor az Aurora utolsó évfolyama, hanem, mivel Heckenast ekkor már közvetlen kapcsolatban volt Bajza Józseffel és körével. A kölcsönzött képek beszerzésében a jó külföldi kapcsolatokkal rendelkező Heckenast sietett a szerkesztő segítségére. Ám Bajza minden igyekezete ellenére sem tudta követni Kisfaludy Károly átgondolt képszerkesztési elveit, eredeti kompozíciók készíttetése évről-évre gondot okozott számára. Éppen ezért üdvözölte Barabás Miklós feltűnését: „Én azt hiszem felőle, hogy az Auroránál igen sok hasznát fogom vehetni és segedelmével ezután könnyebb lesz eredeti képeket adnom, mint eddig.”[5] Együttműködésük eredményeként Barabás Vörösmarty-portréja az Aurora 1836-os évfolyama mellékleteként jelent meg. Barabás hazai letelepedése nagyrészt épp az Aurora köré csoportosuló irodalmárok megbízásainak köszönhető. Heckenast már úgy ismerhette meg őt, mint „reformellenzék portréfestőjét”, hiszen megbízói közt olyan neves közéleti személyiségek szerepeltek mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Jósika Miklós vagy Bajza József.

Az Emlény fennállásának nyolc éve alatt 43 acélmetszetet közölt, első öt évében kötetenként ötöt, majd utolsó három évfolyamában már hat mellékletet. Ezeknek harmadrésze hazai tárgyú, valamennyi Barabás mester műve.[6] (1. kép) A külföldi kölcsönzések legnagyobb számban női ideálképmások, de akadnak közöttük szentimentális életképek (Sértett galamb, Badacsonyi Lenke) és orientális jelenetek (Manahor, Diduana érkezése, A menyasszony), valamennyi közös jellemzője, hogy a virágzó európai képipar képzett mesterembereinek „terméke”, jól ötvözve az érzelmes lélekrajzot, elragadó bájjal, realisztikus részletmegfigyeléseket a biztos kezű eszményítéssel. Heckenast első illusztrált irodalmi évkönyve azáltal vált ki a hasonló kiadványok sorából, hogy mind nagyobb gondot fordított eredeti és hazai tárgyú képek közlésére. Barabás neve az 1838-as, második évfolyamban tűnik fel, amely címképeként Jósika Miklós portréját közli. A kötethez írott bevezetőjében Heckenast kivételesen kiadói programját is megfogalmazza. Ebben a magyar nyelvű irodalom pártolása és népszerűsítése mellett az illusztrációkra is kitér: „Az aczélmetszetek, a Nürnbergben készült címképen kívül angol kezek művei, s úgy hiszem szigorú műbírálói várakozást is kielégítenek. Vajha ezek is kedves honunkban készülhettek volna! Külső csínjának emelésére sem kímélém a költséget, s mind a papirost és nyomtatást, mind a kötést tekintve, almanachom angol zsebkönyvekkel is kiállja a versenyt.”[7] Szavaiból világosan kirajzolódik, hogy a színvonalas külföldi metszet hivatása, hogy tetszetős külalakjával újabb olvasókat toborozzon a magyar nyelvű irodalomnak. Noha az acélmetszet a harmincas években már némiképp „avítt” sokszorosítási forma (hiszen a feltörekvő litográfiával szemben drága, kis példányszámú és a szövegtől csak külön nyomtatható), vonzóvá éppen elit-jellege, eleganciája tette.

Az 1840-ben indított német nyelvű Iris zsebkönyv némiképp eltérő orientációját világosan jelezték közölt arcképei: a hat évfolyam címképének modellje egy kivétellel nők, közülük ketten a nemzeti reformok elkötelezettjei a többiek viszont az uralkodócsalád főhercegnői.[8] Az Iris közéleti arcképcsarnokában egyedüli férfiként Adalbert Stifter, a kortárs német irodalom nagyja, Heckenast egyik kedvenc írója kapott helyet. (2. kép) Az Iris színvonalas irodalmi anyagával és illusztrációival Heckenast a nemzeti érzelmű magyarországi németeket célozta meg.[9] Az évkönyvet szerkesztő Gróf Majláth János és Saphir Zsigmond  kortárs magyar írók fordításai mellett olyan népszerű osztrák szerzők írásait adta közre mint Grillparzer, Caroline Pichler vagy Adalbert Stifter. Az Iris hosszabb életűnek és sikeresebbnek bizonyult magyar nyelvű elődjénél. Fennállásának kilenc esztendője alatt évfolyamonként hat metszetet, összesen 54 acélmetszetű képmellékletet közölt. Ezek fele részben hazai tárgyú, Barabás Miklós rajzai nyomán készült kompozíciók voltak. Más részük az Emlényhez hasonlóan kölcsönzött kép volt, zömmel a lipcsei Payne-féle Englische Kunstanstalt köréből eredt. Ám idővel Heckenast mind nagyobb gondot fordított a képek összeállítására és Barabás mellett neves bécsi művészeket is megnyert vállalkozásának, köztük Anton Einsle, Johann Nepomuk Ender, Josef Hecks, Josef Danhauser és Johann Nepomuk Geiger kompozíció tűntek fel az évkönyvekben.

Az Iris német kultúrájú, de hungarus tudatú olvasóközönsége számára Barabás Miklós magyarországi zsánerképeinek is kettős olvasata volt: egyrészt reprezentálták a nemzeti sajátosságokat, másrészt egzotikusan különös, orientális alakok sorát vonultatták fel.[10] A vágtázó csikós, a subába bújtatott dudás vagy az alföldi rónaságba helyezett hagymaárus kislány avagy a különféle cigányalakok (Cigánycsalád, Cimbalmos, Cigányanya) a nyugati néző számára éppúgy illeszkedett az orientális témakincsbe, mint a görög, török, beduin vagy nápolyi nők ideálképmásai. Barabás megnyerése Heckenast korai képes vállalkozásai számára igen hasznos volt mindkettőjük számára. Barabás nevet és további illusztrációs megrendeléseket szerzett általa, Heckenast pedig olyan alkotótársra lelt benne, aki európai szinten értette saját kora képi törekvéseit, biztonsággal mozgott a biedermeier szentimentalizmus és a romantikus képi toposzok vidékén, nem utolsó sorban pedig hajlékonyan követte megrendelője intencióit.

Heckenast a külföldi könyvkiadók üzletpolitikáját követte, mikor a költségigényes metszetekből eredő hasznot a többszöri újraközléssel igyekezett megteremteni. Kompozícióinak egy részét az ötvenes években eltérő címekkel és eltérő szövegkörnyezetben külön kötetben is közreadta, előbb a lipcsei kiadású Bilder Album aus Ungarnban majd a Vajda János szövegével kísért Magyar képek albumában.[11] A két album már kizárólag Barabás korábbi almanach-illusztrációit tartalmazta, de magyar életképinek súlya, jelentése az ötvenes évek megváltozott politikai viszonyai között már gyökeresen megváltozott.

 

Az első magyar illusztrált gyermekkönyv: Flóri könyve

A kor legfőbb elvárása az eredeti, magyar nyelvű képes gyermekkönyv volt. E nemben Heckenast legkorábbi és legsikeresebb kiadványa a Flóri könyve volt. Bezerédy Amália kislányának írott, férje által közreadott, poszthumusz műve a magyar nyelvű gyermekirodalom úttörője, amelynek rigmusai és képei nemzedékek emlékezetébe vésődtek bele. 1840-ben megjelent első kiadása igényes kiállítása révén is figyelmet keltett: a kisebb, szöveg közti fametszetek mellett hat litografált képmellékletet, három térképi ábrázolást és kottamellékletet tartalmazott.[12] (3. kép) Kézzel színezett kőrajzai – a címkép kivételével – közvetlenül a szöveghez kötődnek, ami kizárja a külföldi átvétel lehetőségét. Az ismeretlen rajzoló naivan formált jeleneteinek legfőbb értéke személyes intimitásuk, közvetlenül eleven hangnemük. A címkép a biedermeier családkultuszának tükreként anyag és gyermeke bensőséges kettősével nyit, a zongoránál kottát böngésző kislány egyúttal a kötet irodalmat, zenét és képzőművészeteket ötvöző összművészeti szemléletét is összegzi. Az ezt követő kompozíciók épp csak ébredező életképfestészetünk korai példái, dramaturgiailag pedig kiemelik a kötet fontosabb egységeit: az iskolai imádság a moralizáló mondandót, a körjáték és bújócska képe a közös játékok leírását, de külön képet kap a kötet két hosszabb verses meséje is, a Gólyamese és a Macskafi. A friss életképek sorát a négy évszak hasonlóképp eleven, talán a családi birtokon zajló munka ihletette képei zárják. Kisebb, kivitelükben elnagyolt fametszetek kísérik a mondókákat, a madarak és a háziállatok, valamint a hónapok leírását. Utóbbiak minden valószínűség szerint mintakönyvekből kölcsönzött típusképek, feladatuk pedagógiailag egyértelműen az elvont szöveges leírás konkrét képi benyomással való megerősítése. Összességében e vegyes, moralizáló és ismeretterjesztő képanyag a felvilágosodás idején elterjedt képes kalendáriumok törekvéseivel rokon, a hasonlóság kiváltképp a kötetet záró hónapképek kapcsán egyértelmű.

            A Flóri könyvének sikerét főként „mulattatva oktató” jellege magyarázza, és éppen enciklopédikus jellege rokonítja azt a század elejének ismeretterjesztő populáris irodalmával, a fametszetes képekkel sűrűn illusztrált néplapokkal és kalendáriumokkal. Vélhetően Heckenast érdeme, hogy kiváló érzékkel kihasználja a kötetben rejlő lehetőségeket. Már első kiadását is két változatban jelentette meg: olcsóbb színezetlen és drágább színezett kőrajzokkal. Mivel időben felismerte a benne rejlő „népkönyv” lehetőségét, már a következő évben kiadta újra, ám ezúttal olcsóbb változatban, a kőrajzok elhagyásával, és több fametszettel. Ez a tendencia jellemezte a kötet ezt követő kiadásait is: 1853-ban duplájára, nyolcvanra nőtt a fametszetek száma, az 1859-es „népkiadás” pedig már „100 benyomott képpel” hirdette magát. A fametszeteknek két előnnyel rendelkeztek: egyrészt jóval olcsóbbak voltak mint a színezett kőrajzok, másrészt lehetőség nyílt a szöveg közé nyomott ábrák közlésére. Szöveg és kép párhuzamos, egymást értelmező együttese az új típusú gyermekkönyv legfőbb érdeme volt, amelynek a képekkel mind sűrűbben illusztrált Flóri könyve újabb kiadásai teljes mértékben megfeleltek. A folyamatosan bővülő képanyag pedig a populáris képipar logikáját követve anonim módon, mintakönyvekből a közös képkincs részeként került felhasználásra.

            A Flóri könyvének kiadástörténetében világosan nyomon követhető Heckenast kiadói stratégiája, amely egy sikeres kiadványból újabb és újabb változatokat formált, az eredetit pusztán kiindulópontnak tekintve. Bezerédy Amália könyve az évtizedek során mind szövegében, mind képeiben folyamatosan bővült. 1864-es díszkiadása új képanyaggal látott napvilágot: korábbi bájosan egyszerű kompozícióit képezettebb rajzoló gondolta újra, ahogy fametszetei is színvonalasabb, részletgazdagabb munkák. Hat színezett kőrajza ugyanazon témákat dolgozta fel mint az eredeti kötet, és ezúttal a nyomdai munkákat végző Rohn és Grund cég is feltüntette rajtuk nevét.[13] (4. kép) Ám a kötet utóélete nem a minőségi, hanem a mennyiségi, tematikájában változatos illusztrációk irányába mutatott.[14] Rajka Teréz által megírt folytatása, a Flóri új könyve 1869-ban 110 fametszettel látott napvilágot.[15] Képei már a legkülönbözőbb forrásból származnak, számos darabjuk ismert szereplője Heckenast ”képtárának”. A Kiegyezést követő időszak megváltozott érdeklődéséhez igazodott Rajka Teréz újabb kötete, az 1871-ben megjelent Flóri és Kálmán könyve, amely a szokásos enciklopédikus, vegyes ismeretek mellett nagy teret engedett a nemzeti múlt történeteinek.[16] Ehhez igazodva fametszetes illusztrációi között is nagy számban fordulnak elő történeti kompozíciók, amelyek többnyire ismert történeti kompozíciók popularizált változatai, köztük Johann Nepomuk Geiger (később részletesebben tárgyalandó) történeti képsorozatának részletei vagy Peter Krafft monumentális Zrínyi kirohanása vásznának grafikai emblémává tömörített változata.

 

Irodalom, történelem képekben

Wigand György és Heckenast együttműködésének legszebb bizonysága a lipcsei és budapesti kiadásban párhuzamosan, füzetekben megjelent 240 lapos illusztrált Biblia. Rajzolójuk, Schnorr von Carolsfeld a nazarénus formai eszményeket követve munkájában az itáliai reneszánsz példaképeinek újrateremtésére törekedett. Az olasz reprezentatív épületdíszítő képciklusok monumentalitását követő kompozíciók a korszak egyik legnépszerűbb Biblia-illusztrációi voltak, amelyek közvetlen hatással voltak a hazai szakrális festészetre is.[17] (5. kép)

Heckenast kötődését a német kultúrához jól jelzi, hogy egyik legigényesebb képes kiadása nem magyar szerzőhöz, hanem Adalbert Stifterhez kötődött. Heckenastot (aki pályája alkonyán is németül intézte hivatalos és magánlevelezését) baráti szálak fűzték egyik legkedvesebb szerzőjéhez Stifterhez. Bécsi életképeit tartalmazó Wien und Wiener, in Bildern aus dem Leben című füzetes kiadványát 1842-től adta közre. A füzetek elbeszéléseit összegyűjtő 1844-es kötet három féle kiadásban, a bécsi városi életi mindennapjait bemutató jelentekkel gazdagon illusztrálva jelent meg.[18] Ezzel párhuzamosan Stifter több kötetben, 1844-től kiadott elbeszéléseihez Heckenast felkérésére kezdettől fogva Johann Nepomuk Geiger rajzolt figurális címképeket. Az almanach-illusztrációkból már ismerős bécsi Josef Axmann vésője nyomán megelevenedő acélmetszetek európai színvonalú, önálló értékű zsánerképek. Magányosan ábrándozó, bölcselkedő figuráit éppúgy áthatotta a bécsi biedermeier familiáris békéje mint a német romantika elvágyódó melankóliája. Az író, illusztrátor és kiadó háromszáz darabot is meghaladó, évtizedeken átívelő levelezéséből világosan kirajzolódik a képek megjelenését megelőző hosszú munkafolyamat.[19] Eszerint a képek végleges témájában, a kidolgozás részleteiben Heckenast is tevőleges részt vállalt, harmadik szerzőtársként csatlakozva a szavak és formák mesterei mellé. Stifter Heckenast által kiadott köteteihez 1853-tól rövid ideig Ludwig Richter készített címképeket. Richter a német romantika egyik legnépszerűbb illusztrátora volt, akinek egyik legfőbb kiadója éppen az ekkor már Lipcsében tevékenykedő Wigand György.  A lipcsei Wigand-kiadó a negyvenes-ötvenes években a kor legjelesebb német művészeivel illusztrált kötetek sorát adta közre. Moritz von Schwind, Ludwig Richter, Jacob Carstens, Peter von Cornelius és Schnorr von Carolsfeld közreműködése révén a német biedermeier és nazarénus művészet legjobbjai foglalták képekbe többek között a német mese- és balladairodalom gyöngyszemeit.[20]

Abból a figyelemből ítélve, amit e művekre fordított, Heckenast személyes ízléséhez Geiger részletgazdag, történetileg érzékeny, némiképp szentimentális biedermeier romantikája állt a legközelebb. Később is folyamatos munkakapcsolatban állt a bécsi művésszel: a Stifter-kötetekkel párhuzamosan tőle rendelt képeket az Iris utolsó két évfolyamához, később pedig több változatban is kiadta legnépszerűbb hazai vonatkozású munkáját, a Képek Magyarország történetéből grafikai ciklusát. Geiger 17 kőrajzát füzetekben 1842 és 1844 között adta ki Bécsben Ehrenreich Ádám.[21] A vezérek korától 1304-ig ívelő sorozatban Geiger kiválóan ötvözte a historizmus tárgyi hitelességét, elbeszélői vénáját az akadémizmus emelkedett, jelképalkotó formai hagyományaival. Ciklusa páratlan népszerűségnek örvendett és igen nagy hatása volt a 19. század második felének magyar történeti festészetére.[22] A sorozatot első megjelenését követően az ekkor már több tízezres olvasóközönséggel bíró, enciklopédikus jellegű illusztrált folyóirat, a Vasárnapi Ujság lapjain közölte Heckenast, amely négy év leforgása alatt, 1857 és 1860 között közölte Geiger valamennyi kőrajzának fametszetes másolatát. A képek egy részét Jókai Mór 1854-ben megjelent népszerű történelméből, a Magyar nemzet történetéből átemelt, átdolgozott szövegek kísérték. A népszerű magyar történeti összefoglaló 1860-as második kiadását Heckenast Johann Nepomuk Geiger ekkor már széles körben ismert históriai képeivel illusztrált.[23] (6. kép) Jókai szövegének és Geiger képeinek összepárosítása rendkívül jó választásnak bizonyult, hiszen mindkét alkotót egyfajta historizáló részletrealizmussal párosuló romantikus eszményítés jellemzi. Regényes nemzeti történelmének sikerét jelzi, hogy A magyar nemzet története századunk elejéig öt kiadást ért meg, és valamennyit a Geiger-féle képek illusztrálták. Az eredeti díszalbum kiadására Heckenast csak ezt követően, a populáris kiadások sikerének tudatában vállalkozott, mikor 1862-ban majd 1870-ben újra közre bocsátotta az eredeti kőrajzokat. (7. kép)

A bécsi akadémia professzoraként is elismert mester Heckenast személyes megrendelésére történeti témájú vásznakat és portrékat festett. Heckenast maga is mecénásként lépett fel, mikor a neves bécsi történeti festőtől személyesen is rendelt történeti kompozíciókat. Geiger vásznát Egy kép Magyarország fénykorából – Mátyás király tudósai és művészei körében címmel 1862-ben a Műegylet kiállításán is bemutatta.[24] (8. kép) A tudós-humanista Mátyás egyik első monumentális ábrázolásával Heckenast közvetve saját mecénási programjának történeti mintaképét formálta meg, amelyben a nemzeti kultúra támogatása mindvégig kiemelt szerepet élvezett. A kiváló érzékkel kiválasztott históriai mozzanat emblematikus erejét mi sem mutatja jobban, minthogy három évtizeddel később a Magyar Tudományos Akadémia dísztermének egyik falának központi mezőjébe Lotz Károly éppen ezt a jelenetet helyezte. Magángyűjteményének másik történeti kompozíciója szintén Geigertől származott. A budai Királyi Palota dekorációjának szánt falkép akvarellvázlata a nyugati igazodású, keresztény magyarság legfőbb történeti szimbólumát, Szent István megkeresztelését ábrázolta.[25]

 

Erdélyi János: Magyar népmesék – Magyar népdalok

Az ötvenes évektől Heckenast üzleti stratégiájának középpontjában nem a szépirodalmi díszkiadások álltak, sokkal inkább az olcsó, gazdagon illusztrált népkönyvek nagy példányszámú sokszorosításában látott fantáziát. Jól jelzik ezt az igazodást Erdélyi János magyar népdal- és népmesegyűjteményeinek képes kiadásai. A korábban már nagy sikert aratott – szintén az ő kiadásában megjelent – gyűjtemények mesekötetét 1855-ben gazdag fametszetes illusztrációval adta közre Heckenast.[26] (9. kép) Kiadványát a Kisfaludy Társaság megrendelésére készült, tudományos igényű gyűjtés népszerűsítő változatának szánta, kisebb terjedelemben és mesénként egy-két fametszetes illusztrációval. A jelzetlen képek érdekessége, hogy olyan témák megjelenítésére tettek kísérletet, amely korábban csak a ponyvákon volt otthonos, de alig kapott teret a hazai képzőművészetben.[27] Tündérek, sárkányok, kísértetek és egyéb képzeletbeli lények romantikus fantáziái valamivel a kötet megjelenését követően kezdték el foglakoztatni művészeinket. Monumentális formát a magyar mesevilágnak Than Mór és Lotz Károly egy évtizeddel később adott, mikor a Vigadó lépcsőházába Tündér Ilona és Árgírus királyfi mondájának jeleneteit festették meg. Úttörő jelentőségű falképciklusuk előzményeként a hasonló tematikájú német épületdíszítéseket valamint Ipolyi Arnold 1854-ben megjelent Magyar mithológiáját szokták megemlíteni.[28] Pedig az ismert előzmények mellett talán e széles körben népszerű, a magyar mesevilágot elsőként képpé formáló gyűjtemény is figyelmet érdemel.

            Arról, hogy a szerző és kiadó egyaránt tudatában volt kezdeményezése újszerű voltának, a kötet bevezetője is utal: „A szövegbe a buzgó kiadó csinos fametszeteket ad; mivel, hihetőleg, oly tanulmányok lopa­kod­nak be a képző müvészetbe, melyek után a hazai tárgyak: viselet, ruha, táncz, népszokások, közélet és képzelem mind jobban engedik át magokat a metsző vésüjének, a föstész ecsetének; egyuttal a nagy közönségnek is mulattató szemléletül ajánlkoznak.” Ritka példája ez annak a jelenségnek, mikor a szöveg és kép tematikus megújulása párhuzamos, egymást ösztönző folyamat. Az irodalmi népiesség ötvenes évekre már széles körben elterjedt törekvése romantikus, népies zsánerek formájában öltött testet az illusztrációkban. A két esztendővel később napvilágot látott, magyar népdalok válogatását közlő kötet az előzőnél valamivel gazdagabb, változatosabb fametszetes illusztrációkkal látott napvilágot.[29] (10. kép) Ezúttal a metszetek jelzéseiből a rajzoló neve is kivehető. Pecz Henrik (1813-1868)  művészi tudását a bécsi, velencei és müncheni akadémiákon csiszolta. A művészettörténet elsősorban arckép- és csendéletfestőként tartja számon, egyik csendélete 1853-ban Heckenast Gusztáv tulajdonaként szerepelt a Műegylet kiállításán.[30] Szöveg közti rajzainak mustrás keretekbe foglalt, epizódokra tagolt ábrázolásmódja szoros rokonságot mutat Moritz von Schwind vagy Ludwig Richter német monda- és meseillusztrációival. Jeleneteiben olyan emblematikus népi típusok tűnnek fel, mint a juhász vagy a pihenő pásztor. A dalok egyes témaköreit egész lapos címképek választják el, köztük az egyiken a csárdás különböző fázisainak ábrázolásával. Képei azonos nyomvonalon írják körül a magyar népi karakter alaptípusait, ahogy az egykorú művészet köréből például Lotz Károly korai népi zsánerei (Szénagyűjtés, MNG).

             

A „legszebb magyar könyv”: Rosti Pál Úti emlékek Amerikából

Már a kortársak is a kor egyik legigényesebb hazai illusztrált vállalkozásának tekintették Rosti Pál Úti emlékek Amerikából című kötetét.[31] (11. kép) Rosti Pál gyaníthatóan sógora, Eötvös József  ajánlására bízta meg úti élményeinek kiadásával Heckenastot, aki már több kötettel is jeleskedett a műfajban. Ahhoz a centralista, reform-párti értelmiségi körhöz, amelyhez Rosti kötődött a könyvkiadót egyébként is sok szál kötötte. Ahogy a külföldi példák révén maga a nyugati útleírások műfaja is állásfoglalás volt a reformok mellett, különösképp az abszolutizmus fojtott közéleti légkörében.[32] A kötet képei kivételes technikai változatosságot nyújtottak: a 2 színezett kőrajz, 13 monokróm litográfia, 2 acélmetszetű kép és 25 fametszet a korszak képsokszorosítási eljárásainak legfontosabb változatait felölelték. A kivételesen költségigényes kiadvány anyagi hátteréhez gyaníthatóan a magyar liberális emigrációt támogató körök is hozzájárulhattak, hiszen egy hazai kiadó részéről mindez minden anyagi hasznot nélkülöző fényűzés volt. Még abban az esetben is, ha figyelembe vesszük, hogy a kötet Heckenast legszebb illusztrált kiadványa, amely hosszú távon is öregbítette a kiadó hazai és európai hírnevét.

             Előszavában Rosti Pál hosszan kitért a képek kivételes jelentőségére útirajzában, amelyek gyors, áttekinthető és könnyen megjegyezhető összegzést adnak idegen tájakról, emberekről, építményekről, szokásokról. Vándorlásai során a szóbeli feljegyzések során ő maga szükségesnek érezte a látottak képi dokumentálását. Közép- és Dél-Amerikában készült felvételei a tájék legelső fotográfiai rögzítései közé tartoznak. Mikor 1859 februárjában három éves utazása után hazatért, 47 darab felvételének egyik példányát a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.[33] Széleskörű nyilvánosságot a sorozatnak azonban 1861-es kötete hozott, amelyben Keleti Gusztáv kőrajzolatú másolataiban jelentek meg a felvételek. Keleti – aki ekkor még a Klette nevet használta – az Eötvös család nevelőjeként kaphatott ajánlást a szerzőhöz és kiadójához. Rosti említett bevezetőjében külön méltatta munkáját: „Kedves kötelességemnek ismerem őszinte hálámat nyilatkoztatni e fiatal művésznek, ki hűn ragaszkodva a fényrajzokhoz, a helyzet helyes felfogása, a rajz mesteri kivitele, az ábrák festői elrendezése által oly képeket szerzett, melyek a valóságnak teljesen megfelelnek s valódi műbeccsel bírnak. Így azon helyzetben vagyok, hogy az egyes vidékek, épületek, vagy növényzetek s népviseletek hiányos vagy nem eléggé élénk leírását élethű s egyúttal kedveltető ábrákkal pótolhatom.” Keleti metszetei jól tükrözik a kor képi hitelességről alkotott fogalmát, hiszen a fotográfiai előképek ismeretében nyomon követhető, hogy az objektív felvételeit miként „igazítja hozzá” hozzá az akadémikus képalkotás toposzaihoz, és hogyan egészíti ki a néptelen látképeket etnográfiailag jellemző alakokkal. A kompiláció nem csak az igényes kivitelű, akadémikus módon „esztétizáló” kőrajzokat jellemzi, hanem a kötet egészét: a két mexikói acélmetszet Rugendas rajza nyomán egy darmstadti műhelyből került a kötetbe, a fametszetek pedig a stiláris eltérésekből ítélve több féle forrásból származnak. E heterogenitás ellenére a kötet illusztrációi aligha túlbecsülhető dokumentumai az idegen kultúrák vizuális reprezentációjának. 

 

„Magyarország képekben”: hazai útikönyvek

Távoli tájak bemutatása mellett Heckenast elkötelezett bemutatója volt a hazai vidéknek és a fővárosnak. Az 1838-as árvíz után rohamos ütemben épülő, fejlődő Pest-Buda látképei bizton számíthattak a közönség érdeklődésére, a külföldről vagy a birodalom távolabbi vidékeiről ide látogatók körében éppúgy keresettek voltak, mint a fővárosukra büszke hazaiak körében. Heckenast első honismereti vonatkozású ábrázolása a Lánchíd első látványtervét bemutató acélmetszet volt.[34] (12. kép) A Carl Mahlknecht által kivitelezett metszet 1839 végén jelent meg, azt követően, hogy William Tierney Clark hídterveit a Hídbizottság elfogadta. A két testvérváros panorámáját átfogó ábrázolás a hivatalos pályázat eredeti látványtervét követte, Max Felix Paur vagy Carl Frühling rajzainak ismeretében, és ily módon a Lánchíd első, immár a nyilvánosságnak szánt ábrázolása volt.[35] A látkép kiadására Heckenast vélhetően Széchenyi szorgalmazására vállalkozott, akivel ekkor szoros munkakapcsolatban is állt. A viszonylag nagy méretű, igényes kivitelű metszethez Heckenast hosszabb kísérő szöveget nem mellékelt, ami arra utal, hogy azt kifejezetten bekeretezett faliképnek szánta. Széleskörű terjesztésének szándékát jól érzékelteti, hogy az Árvízkönyvben megjelent hirdetése szerint a grafikát hét féle kivitelben hozta forgalomban, igazodva a különféle igényekhez és anyagi lehetőségekhez.[36]

            Pár esztendővel később a hazai útikönyvek iránti növekvő keresletre válaszul 1844-ben Feldmann szövegével a főváros nevezetességeit bemutató kötetet adott ki.[37] (13. kép) A leírásokat kísérő hat acélmetszeten a modernizálódó fővárost reprezentáló, újonnan elkészült középületek jelentek meg: a Városháza, a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum, a Redoute és az épülő Lánchíd ideálterve. A következő évben változatlan képekkel Heckenast a kötetet magyarul is kiadta.[38] E téren is úttörőnek bizonyult, hiszen a Vezéd vidékiek és bennszülöttek számára az első magyar nyelvű fővárosi útikönyvnek tekinthető.[39]

            Amikor 1866-ban ismét képes pest-budai útikalauz kiadására vállalkozott, már egészen más jellegű kötettel lépett piacra. Ahogy a Lánchíd képe vagy a Feldmann-féle kötetek esetében, ezúttal is magyar-német kétnyelvű kiadásban gondolkozott, azonos illusztrációk mellett a kísérő szöveget Áldor Imre (Cassius) és Theodor Gettinger írta.[40] Az elegáns acélmetszeteket olcsóbb és a szöveghez rugalmasabban idomuló fametszetek váltották fel. A képek zöme pedig már ismerős lehetett az olvasók számára a Vasárnapi Újságból vagy Heckenast egyéb néplapjaiból. A fametszetes klisék ügyes újrahasznosításán alapult a Nagy Miklós által szerkesztett, 1870-ben két kötetben megjelent Magyarország képekben, amely az illusztrált honismereti albumok iránti keresletre reflektált.[41] A Vasárnapi Újság korábbi fametszeteiből ügyesen kompilált kötet egyszersmind azt is példázza, hogy az ötvenes évektől a sajtó terén is mindinkább teret foglaló Heckenast hogyan aknázta ki a fametszetes képek szinte korlátlan újra felhasználásában rejlő lehetőségeket.

           

 

 

 

 



[1] A közölt írás egy jóval részletesebb tanulmány rövidített változata.

[2] A korszak grafika- és illusztrációtörténetének mindmáig alapvető feldolgozásai: Pataky Dénes: A magyar rézmetszés története. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Bp. 1951; Gerszi Teréz: A magyar kőrajzolás története a XIX. században. Akadémiai, Bp. 1960.

[3] A műegyleti és társulati prémiulapok első összegző bemutatása: Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Művészkultusz és műpártolás Magyarországon a 19. században. Szerk.: Sinkó Katalin. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 1995.; A piaci tényezők figyelembevételére példák: White, Harrison C., White, Cynthia A.: Canvases and Careers: Institutional Change in the French Painting World. University of Chicago Press, London, 1993; Jensen, Robert: Marketing Modernism in Fin-de-Siécle Europe. Princeton 1994.

[4] Emlény. Karácsoni, uj esztendei és névnapi ajándék. Pest, 1837-1844.

[5] Idézi: Hoffmann Edit: Barabás Miklós. Művelt Nép, Bp. 1950, 22.

[6] Vayerné Zibolen Ágnes: Barabás Miklós az illusztrátor. = Művészettörténeti Értesítő, 1978. 2-3. 117-156.

[7] A kiadó: Vezérszó. = Emlény, 1838. 1-2.

[8] Iris. Taschenbuch für das Jahr… Hsg: Johann Graf Mailath, E. Saphir. Pest, 1840-1848. - Széchenyi Crestentia, 1840; Szapáry Róza 1843; Hermina 1842; Hildegard 1846; Mária Karolina 1847

[9] Muth Ágota: Iris. Német nyelvű irodalmi almanach a magyar reformkorban. = Magyar Könyvszemle, 2000. 2.

[10] Sinkó Katalin: Der Tschikos als ein orientalisches Thema. In: Bild-Kunde – Volks-Kunde. Hsg. Ernő Kunt. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1988. 239-252; Sinkó Katalin: Az Alföld és az alföldi pásztor, mint orinentális téma a hazai és külföldi festészetben. In: Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. (A Magyarságkutatás könyvtára VII.) Szerk.: Hofer Tamás. Magyarságkutató Intézet, Bp. 1991. 83-89.; Révész Emese: A népéletkép szerepe a nemzeti jellem kidolgozásában az 1850-1870 közötti hazai sajtóillusztráció példáján. = Ars Hungarica, 2004. 2. 275-322.

[11] Bilder album aus Ungarn. G. A. Haendel, Lipcse, 1852. – 18 acélmetszettel; Vajda János: Magyar képek albuma. Pest, 1859. – 12 acélmettel; D. Szemző Piroska: Vándorló képek illusztrációnk történetében. = Magyar Könyvszemle, 1975. 4. 367-380.

[12] Bezerédy Amália: Flóri könyve. Sok szép képpel, földrajzokkal és muzsikamelléklettel. Heckenast Gusztáv, Pest, 1840. 6 színes kőrajzzal, 3 színezett térképpel és szöveg közti fametszetekkel. Második kiadása fekete-fehér képekkel 2 pengő, színes képekkel 3.20 pengő. – A különféle kiadások rekonstruálásában nagy segítséget nyújtottak: A korszak gyermekkönyveinek általam bibliogáfiája: Drescher Pál: Régi magyar gyermekkönyvek 1538-1875. Magyar Bibliophil Társaság, Budapest, 1934. (Reprint: 1986); Régi magyar és magyar vonatkozású gyermekkönyvek 1711-1861.Szerk: Imre István. Tatabánya, 1977.

[13] Bár a jelzetlen rajzokat merészség pusztán stiláris alapon attribuálni, érdemes felvetni Jankó János szerzőségét, aki ez idő tájt talán bécsi tanulmányainak költségét fedezte illusztrációs megbízásokkal, és aki később is csak elvétve jelezte grafikai munkáit. – Szana Tamás: Jankó János élete és munkái. Bp. 1899.; Takács Mária: Jankó János (1833-1896). Bp. 1936.

[14] A kiadói jogokat megöröklő Franklin Társulat 1872-es kiadásában aktuális és a nemzeti történelemhez kötődő szövegekkel és képekkel bővítette az eredeti munkát, 1880 körüli újabb kiadásában pedig az 1864-es díszkiadás igényes kőrajzait silányabb színezett fametszetes másolatokkal helyettesítette.

[15] Rajka Teréz: Flóri új könyve. Heckenast, Pest, 1869. Fametszetes képpekkel.

[16] Rajka Teréz: Flóri és Kálmán könyve. Heckenast, Pest, 1871. Fametszetes képpekkel.

[17] A szent biblia díszes képekben. Károlsfeldi Schnorr Gyulától. Biblia Sacra tabulis illustrata. Iulius a Schnorr Carolsfeld. Lipcsében Wigand Györgynél, Pesten Heckenast Gusztávnál, 24 füzetben, füzetenként 10 képpel. Összesen 240 táblával.

[18] „A gyűjteményes kötet (Sammelband) háromféle kiadásban került az olvasók kezébe: díszkiadásban, harminc rajzzal, ill. metszettel, amelyből tizenkettő miniatűr kép a címlapon; egy igényes kiadásban, huszonhat kézzel színezett képpel; és egy illusztrációk nélküli kötetben.” – Muth Ágota Gizella: Egy 19. századi német nyelvű városkép-antológia pesti kiadása és utóélete. = Magyar Könyvszemle, 2000. 4. 501-513.

[19] Szemző Piroska: Peter J. N. Geiger és Heckenast Gusztáv könyvillusztrációnk történetében. Budapest, 1942.

[20] Mese- és balladaillusztrációkról: Von Odysseus bis Felix Krull. Gestalten der Weltliteratur in der Buchillustration des 19. und 20. Jahrhunderts. Red. Ingeborg Becker, Klaus Popitz. Kunstbibliothek Berlin, 1982, 45-59; Die Kunst der Illustration : Deutsche Buchillustration des 19. Jahrhunderts. Berlin, 1987.

[21] Magyar- és Erdélyország története rajzolatokban Geiger Péter N. János akadémiai képírótól; tervezte, és magyar’ s német nyelven magyarázta Dr. Wenzel Gusztáv a’ bécsi cs. k. Teréziai lovag akademiában r. ny. prefeszor. Kiadja Ehrenreich Adam akad. rézmetsző. Geschichte Ungarn’s und Siebenbürgen’s in Abbildungen von Peter J. N. Geiger, akademischen Maler; nach den Angaben, und mit Erlauterungen in ungarischer und deutscher Sprache von Dr, Gustav Wenzel ö. Professor an der K. K. Theresianischen Ritterakademie in Wien. Herausgegeben von Adam Ehrenreich akad. Kupferstecher. Steindruckerei des J. Rauh. Bécs é. n. [1842–1844]

[22] Sinkó Katalin: Magyar és Erdélyország rajzolatokban. In: Történelem – Kép. Múlt és művészet kapcsolata Magyarországon. Szerk.: Sinkó Katalin, Mikó Árpád. Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 2000, 540-542; Révész Emese: Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850-1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján. = Művészettörténeti Értesítő, 2001. 1-2. 147-172.

[23] Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. Második javított és bővített kiadás. XVII. Geiger-féle képpel. Heckenast, Pest, 1860. Valamennyi ábrázolás fametszet; Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. Harmadik javított és bővített kiadás. XV. Geiger-féle képpel. Pest, 1870. Kiad. Heckenast Gusztáv.

[24] Vászon, olaj, 172 x 245 cm, jelezve jobbra lent: „P. J. N. Geyger”. Szépművészeti Múzeum, ltsz: L.7.168.; Műegyleti kiállítása: Szvoboda Dománszky Gabriella: A Pesti Műegylet története. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2007, 209-210.

[25] Szemző 18.  jegyzetben i. m. 26-27; Feltehetően azonos: Papír, akvarell, 520 x 700 mm, BTM, Kiscelli Múzeum, ltsz: 22.692. Felirata: „Taufe Stephan’s des Heiligen, König von Ungarn Skizze für das al fresco Gemälde an der Decke im Ceremonien Saale des Königl. Schlosses zu Ofen. Pt. Joh.” – Közölve: Szvoboda Dománszky Gabriella: Régi dicsőségünk. Magyar históriai képek a XIX. században. Corvina, Bp. 2001. 88.;

[26] Erdélyi János: Magyar népmesék. Képes kiadás. Heckenast, Pest, 1855. Fametszetekkel.

[27] Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Helikon, Bp. 1978.

[28] Szvoboda Dománszky Gabriella: Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona a Vigadóban. In: Kultusz, mű, identitás. Kultusztörténeti tanulmányok 4. Szerk: Kalla Zsuzsa, Takáts József, Tverdota György. Bp. 2005. 234-248.

[29] Erdélyi János: Válogatott magyar népdalok. Képes kiadás. Heckenast, Pest, 1857. Fametszetekkel.

[30] Zöldségeskosár nyúllal, 1853. In: Művészet Magyarországon 1830-1870. I-II. Szerk.: Szabó Júlia, Széphelyi F. György. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 1981. 460. kat. 418. – Egyik csendéletét Heckenast Gusztáv tulajdonaként állította ki a Műegylet 1853-as tárlatán – A Pesti Műegylet által 1853. évi majus hóban kiállitott művek lasjstroma. kat. 42. Közölve: Szvoboda Dománszky Gabriella: A Pesti Műegylet története. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2007, 357. – Erdélyi János kötetének bevezetője kiemeli, hogy az illusztrációk mesterük nevét is közismertté teheti: „A vállaló ur eszméje, s annak kivitele, hogy rajzokat állitson a szöveg közé, ugy hiszem, találkozni fog a közméltánylattal. A képek nemcsak ismertetni fogják mesterüket, hanem ki is emelni vésűje becsét.” – Erdélyi 25. jegyzetben i. m.

[31] Rosti Pál: Uti emlékezetek Amerikából. Heckenast, Pest, 1861. 2 színezett és 13 monokróm litográfia, 1 acélmetszet, 25 szöveg közti fametszet.

[32] Irina V. Popova-Nowak: A nemzeti felfedezések Odüsszeiája. Magyarok Magyarországon és külföldön 1750-1850. = Korall 26, 2006. november (Utazók, utazások), 128-152; Vári András: Fenyegetések földje. Amerika a 19. század második felében magyar szemmel. Uo. 158.

[33] Kincses Károly: Rosti Pál 1830-1874. In: Rosti Pál: Uti emlékezetek Amerikából. Reprint kiadás. Magyar Fotográfiai Múzeum – Balassi Kiadó, Bp. 1992; Papp Júlia: Az ötödik album. Rosti Pál (1830-1874) Fényképi Gyűjteményének újabb példája. = Fotóművészet, 2008. 2.

[34] A' Buda és Pest közti Álló Híd' képe nagyméltóságú magyar országgyülési küldöttség által megállapított terv szerint. Ansicht der stehenden Brücke zwischen Ofen und Pesth Nach dem von der hochlöblichen ungarischen Reichs-Deputation genehmigten Plane. Acélmetszet, 22 x 41,8 cm. Jelezve: „Sculpt. Direx. C. Mahlknecht. Kiadó: Kiadja Heckenast Gusztáv, Pest 1839.”  

[35] Széchenyi világai. Kurátorok: Csorba László, Aczél Eszter, Gödölle Mátyás. Magyar Nemzeti Múzeum, 2010, 41. (Gödölle Mátyás)

[36] „1ső rendű kiadása imperial egész rétben feketén 3 forint”, ugyanaz kínai papíron 4 ft, színezve pedig 6 vagy 8 ft, legdrágább változata olaj szinezettel arany keretben 14 ft; „2dik rendű kisebb kiadás” egész rétben feketén 1 ft, színezve 2 ft, olaj színezettel arany rámában 5 ft

[37] Feldmann G. L.: Pesth und Ofen. Neuester und vollständiger Wegweiser durch beide Städte und ihre Umgebungen. Landerer und Heckenast, Leipzig, Pest, 1844. 6 acélmetszettel és 1 térképpel.

[38] Buda-Pest, a’ magyarok fővárosa vagyis ezen testvér-városban létező minden nevezetességek és látni méltó dolgok leírása. Vezéd vidékiek és benszülöttek számára. Hat acélmetszettel s a két város alaprajzával. Landerer és Heckenast, Pest, 1845. 6 acélmetszettel és 1 térképpel.

[39] Torda István: Bevezető. = Budapesti negyed, 45. (Pest-budai útikönyvek)

[40] Gettinger Theodor: Ungarns Hauptstädte Pest-Ofen und deren Umgebungen. Nach den neuesten Verhältnissen. Heckenast, Pest, 1866; Cassius [Áldor Imre]: Magyarország fővárosa. Budapest leírása, képekkel.  Heckenast, Pest, 1866. – Mindkettő szövegközti fametszettekkel.

[41] Magyarország képekben. Honismertető album. I-II. Szerk.: Nagy Miklós. Heckenast, Budapest, 1870.

[42] Révész Emese: „Az Ország Tükre” Sajtóillusztráció Magyarországon 1850-1870. PHD Disszertáció. ELTE BTK, Bp. 2007.

[43] Lipták Dorottya: Újságok és újságolvasók Ferenc József korában. Bécs – Budapest – Prága. L’Harmattan, Bp. 2002.

[44] Család Könyve. Hasznos ismeretek és mulattató olvasmányok. Szerk. Greguss Ágost és Hunfalvy János. 1855-1857.

[45] Hunfavy János: Család, nevelés. = Család Könyve, 1855. 1. 1-3.

[46] A Koldusgyermekek közeli rokona az almanachokban korábban megjelent Utcaseprő fiúnak, ami felveti annak lehetőségét, hogy a kompozíció eredetileg az évkönyvek részére készült, amelyek megjelenését azonban az 1848-as események megakasztották. – Barabástól a következő évfolyamban még Arany János arcképe jelent meg: Arany János. Felirata: „Barabás del. 1856. – Jos. Axmann sculps” Acélmetszet. Család Könyve, II, 1856. 9-10. szám, 309. laphoz

[47] Hazánk. Közlemények a nemzeti történet és honismeret köréből. Szerk. Török János. 1858-1860

[48] Bacot, Jean-Pierre: La presse illustré au XIXe siécle: une histoire oubliée. Presses universitaires de Limoges, Limoges, 2005.

[49] Szerkesztői értesités! = Vasárnapi Újság, 1856. június 8., 23. szám

[50] „Vettünk ez évben 1886 levelet, mik közűl 796-ra adtunk szerkesztői választ.” – uo.

[51] Levelezési rovatuk ennek ellenére nem szűkölködött kritikus szerkesztői megjegyzésekben: „N. Varsány. Midőn a képet felbontottuk, attól féltünk, hogy annak a templomnak a tornya ránk dül, olly görbén áll. A rajz igen hiányos. De különben is birjuk már e tárgyat. A szöveget talán használhatjuk.” = Vasárnapi Újság, 1858, január 3., 1.

[52] Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai. Magyar élclapok és karikatúrák a XIX. második felében. Corvina, 1983, 8.

[53] A Nagy Tükör. Szerk.: Jókai Mór. 1858

[54] „Felszólítás hazai művészeinkhez! Az ilyen illustrált humoristucus vállalat, mint a mienk, kezdetben nem adhat oly megfelelő képeket, aminők a külföldi hasonló tartalmu vállalatok képeivel versenyezhessenek. Nem is tudjuk egyelőre, hogy kitől kelljen azokat megszereznünk? pedig kétségtelen hisszük, hogy hazánkban annyi geniális művész és dilettáns rejtőzködik, a ki torzképek, genrerajzok, jellemképek s más effélék kiállításában remek dolgokat fog előállítani, ha számára kellő tér nyittatik. Mire nézve felhívjuk az illető művész és művészetkedvelő hazafiakat, hogy ha vállalatunk számára közremunkálni óhajtanak, mi minden ily nemű rajzot szívesen veendünk, s a mit egy részről azoknak illendő díjazást ígérünk, úgy ha szükséges a kívánt titoktartásról is kezeskedünk. Így reméljük időjártával vállalatunk művészeti részét odaemelhetni, hogy a külföldi hasonneműekkel a versenyt kiállíthassa.” = Nagy Tükör, 1856. december 14, 1 füzet

[55] ’Nem volt még ilyen dolog mi nálunk […] Magamnak kellett írnom is, rajzolnom is, később segítette maga a közönség” – emlékezett vissza Jókai – id.: A magyar sajtó története. II/1. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Akadémiai kiadó, Bp. 1985. 665.; Morlin Adorján: A magyar nyelvű élclapok első évtizedei. (1858-1867.) = Magyar Könyvszemle 1943, 383-406.

[56] Kakas Márton Albuma. Képes humorisztikus folyóirat. Szerk.: Jókai Mór. 1856-1858

[57] Az Üstökös. Humoristico belletrisztikus hetilap. 1858-1918. Fel.szerk.: Jókai Mór

[58] Törő Györgyi, H: Jókai, a szerkesztő. Az Üstökös. In: Jókai Mór összes művei. Cikkek és beszédek. 4.köt. Bp. 1968. 563-570.; Üstökös előfizetési felhívása. Üstökös, 1860/15, augusztus 11., 113.; „Rajz- és fametszési miniszterei: Markó ferenc, malomszéki és Huszka” – Jókai Mór összes művei. i. m. 5, 382-383.; Takács Mária: Jankó János (1833-1896). Budapest, 193; Kiss Pál, M.: Jankó János. (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványai) Gyula, 1961.