Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Ország Tükre. Képes sajtó Magyarországon 1780-1880.

2013.01.08

 „Az ország tükre”

Képes sajtó Magyarországon 1780-1880

Egy évszázad új médiuma: a képes sajtó

 

RÉSZLET A KIÁLLÍTÁS VEZETŐJÉBŐL

 

A könyvnyomtatás feltalálásához vagy az internet ezredfordulós elterjedéséhez hasonlítható annak jelentősége, hogy a 19. században az ismertközlés új médiumaként színre lépett az illusztrált sajtó. Ami eddig csak jobbára szövegesen jelent meg az olvasni tudók számára, az immár képi formát öltött, pontosabb és maradandóbb fogalmat alkotva távoli népekről, hazai műemlékekről, múlt és jelen hőseiről. A technikai fejlesztéseknek köszönhetően a sokszorosított grafika eljárásokkal készült képek minden eddiginél szélesebb tömegek számára váltak hozzáférhetővé. Újságjaink illusztrációik tetemes hányadát külföldi képeslapokból, kiadóktól kölcsönözték, de idővel mind jelentősebb részük került ki hazai kiadók, metszők, rajzolók műhelyéből.  Metszeteik a korszak valamennyi meghatározó képtípusát felölték és igen jelentős szerepet játszottak a népszerűsítő ismeretterjesztésben.

             A képes sajtónak az 1870-es évek végéig tartó virágkorát még alapvetően népnevelői attitűd, a „mulattatva oktatás” felvilágosodásból örökölt hagyománya jellemezte. Ebben az időszakban minden korábbinál szélesebbé vált az olvasók köre, ezt felismerve a kiadók már célzottan szóltak a nőkhöz, gyerekekhez vagy a falusi néphez. Az illusztráció vonzerejét növelte, hogy az, az olvasni nem tudók számára is vonzóvá tette a lapot.

Noha a lapok a valóság hiteles képét ígérték olvasóiknak, metszeteik a valóság művészi módon „rendezett” képét közvetítették, az ábrázolt tárgy legjellemzőbb nézetét adták, összetett cselekmények esetén a karakterek markáns rajzát nyújtották és kiemelték az elbeszélés drámai csúcspontját. Rajzolóik a képalkotás akadémikus szabályai szerint fogalmazták meg tárgyukat, ily módon rendezve ismerős képi formákba a história vagy a jelenkor szereplőit.

            A folyóiratok illusztrációit két vonás különböztette meg a korszak egyéb rendeltetésű sokszorosított grafikai alkotásaitól. Az újságok képeihez szinte mindig kapcsolódott magyarázó szöveg, ami értelmezte és pontosította a látványt. Másrészt: legyen szó divatról vagy színházról, képeik az „itt és most” jelenhez kötődő, aktuális mezejében kaptak helyet. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy a korszak sajtója része a tömegkommunikáció kibontakozó iparágának, amelynek közvéleményt formáló befolyását a kulturális és politikai elit mind tudatosabban aknázta ki. A képes sajtó ilyenformán beágyazódott a hatalmi intézményrendszer eszköztárába, szerepe meghatározó a valóságról alkotott kép kialakításában, a közösségi emlékezet vagy a kollektív identitás verbális és képi toposzainak megformálásában.

A magyarországi képes sajtó egyetlen területen tudott versenyre kelni külföldi versenytársaival: hazai témák esetén. Ezt felismerve a magyarországi folyóiratok éppen a hazai tárgyak bemutatásával, eredeti, nemzeti vonatkozású képanyag kínálatával igyekeztek előfizetőket elhódítani a százezres olvasótábort magáénak tudható londoni, párizsi vagy lipcsei képes újságok köréből. A sajtó által továbbított metszetek egy része idővel „kilépett” a nyomtatott oldalak keretéből és magánterek vagy közhivatalok falán, immár bekertezett szélesebb közönséget is megszólított. Mindez a képek által megformált hősök, típusok, fogalmak (nemzeti erények, karaktervonások) széleskörű nyilvánosságát jelentette: múltról és jelenről, Mátyás alakjáról vagy a koronázás képeiről így alkothattak az olvasó-nézők immár közös képet.

 


 Korszakok, típusok

 

A szöveg megértését könnyítő kép jellemzően a felvilágosodás korának sajtójában vált általánossá, amely az ismeretek közérthető, szórakoztató terjesztését tűzte ki célul. A magyar folyóirat-illusztráció kezdete a pozsonyi Ungrisches Magazin 1781-es indulásától keltezhető. Windisch Károly Gottlieb pozsonyi kiadású lapja már beköszöntőjében előre bocsátotta, hogy „ahol a puszta leírás nem elegendő a világos fogalomalkotáshoz” ott rézmetszetek könnyítik majd a megértést. A lassú kibontakozás jeleként a század utolsó évtizedeiben, 1780 és 1800 között már tíz, több-kevesebb rendszerességgel rézmetszetű mellékleteket hozó folyóiratunk működött, köztük a Merkur von Ungarn (1786-1787) és a Hadi és Más Nevezetes Történetek (1789-1791, Bécsi Magyar Hírmondó címen 1792-1803).

A reformkor valamennyi új laptípusában nagy szerepet kapott a kép: a divatlap rövid idő alatt a század első felének legnépszerűbb illusztrált sajtótermékévé vált, mellette megjelentek az élclapok, a filléres magazinok és az enciklopédikus képeslapok első hazai kísérletei is. A harmincas évektől elterjedő irodalmi divatlapok (Der Spiegel 1828-1852, Honművész 1833-1841, Honderű 1843-1848, Életképek 1843-1848, Regélő Pesti Divatlap 1833-1848) fő vonzerejét az aprólékosan kidolgozott, színezett divatképek alkották, de cikkeik és képeik között más, ismeretterjesztő, enciklopédikus jellegű közlemények is helyet kaptak. A mulattatva oktatás megcélzó divatlapoknak – Vahot Imre szavaival – a képes műmelléklet „oly szükséges, mint hadsereghez a nehézlovasság vagy ágyútelep”. Az ismeretterjesztő, közhasznú irodalmak iránt fellendülő keresletet igyekezett kihasználni Wigand Ottó, mikor a nagysikerű londoni Penny Magazin (1832-1845), majd a német Pfenning Magazin (1833-1842) nyomán 1834-ben megindította a magyar nyelvű Garasos Tárat. Az alcíme szerint „közhasznú esmereteket terjesztő” lap változatos témájú fametszetes képanyagát még teljes egészében londoni és lipcsei laptársaitól kölcsönözte. A hasonló programmal induló pozsonyi Fillértár (1834-1836) viszont már igényesebb kőrajzokat és mind több hazait témájú ábrázolást közölt. A negyvenes években a Európa-szerte legnagyobb sikerű új laptípus az illusztrált enciklopédikus-aktuális magazin volt. 1842-től az Illustrated London News (1842-2003) majd a párizsi Illustration (1843-1944) és a lipcsei kiadású Illustrierte Zeitung (1843-1944) változatos, gazdag, szöveg közé tördelt fametszetű képekkel kísérte az aktuális események híreit. Első hazai követőjük az 1848-ban indult kassai kiadású Ábrázolt Folyóirat volt.

A képes sajtó igazi virágkora a szabadságharc bukását követően bontakozott ki. A fellendülő nyomdaipar, valamint a technikailag képzett metszők és rajzolók új nemzedéke lehetővé tette az illusztrált lapok tömeges előállítását és terjesztését. A reformkori irodalmi divatlapok hagyományait követő Hölgyfutár (1850-1864) vagy Divatcsarnok (1853-1863) főként közéleti személyiségek arcképeit és honismereti képeket mellékeltek számaikhoz. Mellettük megjelentek az olyan kifejezetten női olvasóközönségnek szánt családi és női lapok mint a Nefelejts (1859-1876), a Családi Kör (1860-1880) vagy a Nővilág (1857-1864). A nemzeti irodalom és kultúra ügyével kötötte össze a divatlap hagyományait Vahot Imre a hazai vonatkozású képmellékletekben gazdag Napkeletben (1857-1862).

Az illusztrált lappiacon valódi fordulatot a Vasárnapi Újság (1854-1919) 1854-es megjelenése hozott, amely a kassai kísérlet után első ízben tett sikeres kísérletet az enciklopédikus, aktuális képes újság műfajának meghonosítására. A Pákh Albert szerkesztésében és Heckenast Gusztáv kiadásában 1854 januárjában megindult hetilap rövid időn belül a legnépszerűbb, legnagyobb példányszámú hazai képes újsággá vált. Képi programja három pilléren nyugodott: népszerűségét eredeti, hiteles és a nemzeti kultúrához kötődő ábrázolások biztosították. A szerkesztők igyekeztek elkerülni a hasonló vállalkozások legnagyobb csapdáját, az olcsó után közlések csábítását. Lapjait kétharmad részben hazai készítésű és vonatkozású képek töltötték meg. Alig történt az országban olyan kulturális esemény, amelyről a Vasárnapi Újság ne küldött volna friss és hiteles képi híradást olvasóinak. Egy új szobor, síremlék vagy épület felavatása éppúgy nem hiányozhatott lapjairól mint a közönséget foglalkoztató közéleti személyiségek arcmása, udvari ünnepségek vagy nagyjaink temetésének rajza.

A Vasárnapi Újság a fotó 1880-as évektől történt térhódításáig kizárólag fametszeteket közölt, ennek köszönhette, hogy olcsón viszonylag nagy számú (hetente 10-15) képet közölhetett szövegeivel párhuzamosan. Pákh Albert és Jókai Mór lapja több mint egy évtizeden át egyeduralkodó volt, valódi vetélytársai csak a hatvanas évek második felében jelentek meg, a Hazánk és a Külföld (1864-1872) valamint a Magyarország és a Nagyvilág (1865-1884) fellépésével. Virágzásukat már egy nyugat-európaihoz hasonló, kiépült hazai képipar biztosította, amely alkalmi mellékletek helyett immár több ezres képtermelésre állt készen.

Képeinek igényes kivitelével tűnt fel a közismereti, aktuális lapok között a Werfer Károly kiadásában megjelenő Képes Újság (1859-1861), amely szövegeit kivételesen gazdag és igényes illusztrációkkal kísérte. A korszak legszínvonalasabb illusztrációs anyagát közlő folyóirat, Az Ország Tükre (1862-1865) is ehhez az átmeneti laptípushoz kötődött. Az Engel és Mandello kiadásában, Balázs Sándor szerkesztésében, két hetente megjelenő „Budapesti Képes Újság” alcímmel megjelenő lap kizárólag litografált, szöveg közti illusztrációkat közölt. Számonkénti 3-4 metszete mellé havonta önálló műlapot adott. Valamennyi képe eredeti, a nemzeti kultúrához kapcsolódó ábrázolás volt. Ízléses megjelenésével, kőrajzainak kiváló minőségével, képeinek gondos válogatásával egyetlen magyar folyóirat sem kelhetett versenyre.

Garantált sikert biztosítottak a kiadóknak az olcsó, fametszetes képes néplapok (Hírmondó 1868-1893, Kétgarasos Újság 1858-1859, Népújsága 1859-1863) vagy élclapok indítása. E téren is Heckenast Gusztáv vállalkozása bizonyult a legsikeresebbnek. Hírmondó címen indított képes néplapjának előfizetési felhívásában a kiadó százezres publikumot remélt lapjának, “hogy a mesterember műhelyében, a nehéz munkája után pihenő földmíves és más szegényebb sorsu ember szerény hajlékában lapunk által enyhítő, oktató s lelkét fölemelő olvasmányt találjon”. Képileg a néplapok nyomdokain haladtak gyermek- és ifjúsági lapjaink (Gyermekbarát 1861-1870).

A fametszetes képipar igen nagy szerepet kapott az ötvenes évektől fellendülő élclapok piacán. A Vasárnapi Újsághoz hasonló tömeges sikert aratott a Jókai Mór szerkesztésében 1858-ban indult Üstökös (1858-1918), majd a kifejezetten politikai élclapként színre lépő Bolond Miska (1860-1875) és Borsszem Jankó (1868-1938). Mellettük évente támadtak fel és enyésztek el szatirikus képes lapok, jelezvén, hogy a karikatúra a század polgári nyilvánosságának egyik legerőteljesebb eszközévé érett.

Korszakunk szimbolikus zárásának tekinthető az 1880-as év, amikor az első közvetlenül nyomott fényképek megjelennek újságjainkban. Majd két évtizeden keresztül metszetet és fényképet párhuzamosan használtak a kiadók, az események drámaian vagy reprezentatívan összegző bemutatásához még jó ideig szükség volt a grafika akadémikus eszköztárára. Ezzel párhuzamosan a századfordulón kommercializálódó sajtójában is mind jobban elhalványult a „hőskor” ismeretterjesztő, népnevelő buzgalma, hogy átadja helyét a specializált réteglapoknak, legfőképp pedig behódoljon a bulvár mindent elsöprő „képéhségének”.

 

Technikai kísérletek: a „hozzáférhető kép”

 

A kiadók egykorú csoportosítása szerint a lapok háromféle képet közöltek: képmellékletet, szöveg közé tördelt képet és jutalomképet. A képes sajtó korai, az 1840-es évekig tartó szakaszában a folyóiratok rendszerint számonként egy, mellékletként megjelentetett képet adtak. Sokszorosításuk technikája rendszerint rézmetszet, majd az 1800-as évek elejétől kőrajz volt. Mivel a mély- illetve síknyomásos technikák összehangolását nem tudták megoldani a magasnyomású szöveges oldalakkal, a képeket különállóan, a szövegnél vastagabb, tartósabb és igényesebb papírra nyomták. Viszonylag későn fejlődött ki a színvonalas szöveg közé tördelt képek technikai háttere. A jó minőségű tónusos fametszet (xilográfia) megjelenése tette lehetővé, hogy létrejöjjenek a mai értelemben vett képes magazinok, amelyben kép és szöveg az ismeretközlésnek immár párhuzamosan futó, egyenrangú eszköze. A szöveg közti illusztrációk és az egyes számokhoz csatolt képmellékletek mellett korszakunkban terjedtek el a nagy méretű, igényes kivitelű, általában kőrajzolatú vagy olajnyomatú műlapok, jutalomképek, amelyeket a kiadók évente vagy félévente küldtek szét rendszeres előfizetőik között.

            A sajtóban közölt metszetek mögött a képi tömegtermelés jól szervezett iparága működött, a gyors és hatékony kivitelezést szigorú munkamegosztás biztosította, amelyben a képtermelő iparosok, másoló kézművesek és nyomdai mesteremberek elismert szerepet kaptak. A folyóiratok igényesebb része a képaláírásokban gyakorta meglepő részletességgel feltüntette a kép kivitelezésében közreműködők nevét. A drágább jutalomképeken a részletes cím mellett rendszerint megjelent az ábrázolás ötletadójának, festőjének, rajzolójának, metszőjének és (lap)kiadójának neve valamint a kiadás dátuma.

            A tónusos fametszetet különösen összetett munkafolyamatot igényelt. Ha a kép eredetije nem vonalas rajz volt, hanem festmény vagy vázlatos (esetleg dilettáns) rajz, úgy az eredetit egy képzett rajzoló dolgozta át metszésre alkalmas grafikává. Ennek alapján úgy rajzolta fára egy szakember az ábrázolást, hogy az már alkalmas legyen a metszésre. “Az illető rajzművész képét előbb vázlatban, papíron készíti el, aztán ezt mintegy hüvelyknyi, a nyomdákban használni szokott betűkkel egyenlő magasságú, igen finomra csiszolt s fehér mázzal bevont puszpángfa-lapra rajzolja, éppen ugy, hogy azt lenyomatása után a lapokban megjelenik. Ezt farajznak nevezik, mely a festésztől a fametsző kezei közé kerül.” – ismertette a folyamatot Szokoly Viktor a Hazánk és a Külföld lapjain. „A fametszetet az drágítja, hogy ott a rajzért külön kell fizetni, külön ismét annak, ki a rajzot a fára átteszi és külön végre a fametszőnek, a kinek az a mestersége, hogy egy erős nagyító üvegen keresztül nézve a rajzot, éles véső hegygyel mind azokat a helyeket vésse ki a rajzból, a mik fehéren maradtak, tehát magát a rajzot kell neki benne hagyni, még a legvékonyabb hajszálvonásnál is a mellette levőt kell kivágni és a vonalt ott hagyni.” – vette sorra az egyes munkafázisokat a Vasárnapi Újság 1857-ben.

 

Fénykép és metszet

 

A képaláírások tanúsága szerint, a sokszorosított grafikák már a negyvenes évektől használtak fotográfiai előképet. Vahot Imre e tekintetben is az úttörők között említhető. A Magyarföld és népei címmel 1846-tól megjelenő honismereti album szerkesztőjeként tisztában volt vele, hogy a fénykép jelentősen fokozza közölt képeinek hitelességét. A hazai műemlékeket, néprajzi csoportokat és tájakat feltérképező munkájának előkészítése során szabályos néprajzi gyűjtőútra indult, hogy a helyszíni terepmunka során gyűjtsön adatokat és képeket. „Pestről egy ügyes dagerrotipistát, Fájth optikust vittem magammal, ki számomra a legérdekesebb helyeket s népviseleteket jó sikerrel vette föl fényképekben.” – adta hírül lapjában, a Pesti Divatlapban.

            A Vasárnapi Újságban 1857-ben tűnt fel az első fotóhasználatra vonatkozó utalás, Arad város uralkodónak szánt hódolati ajándéka kapcsán. A hatvanas években pedig általánossá vált folyóiratainkban a fényképészeti előképek használata. Ahogy az eredeti festmények vagy kézrajzok esetében, a sajtó a fényképet is közvetítő mesterek többszörös közbeiktatásával idomította az újságoldalakhoz. A fotóból rajzot, majd abból metszetet produkáló mesterek mindegyike „lefaragott” keveset a fényrajz zavaró tökéletlenségeiből. Hivatásuk hasonló volt tehát a fényképészeti műtermekben ekkortájt nélkülözhetetlen retusőrök és színezők feladatköréhez, a fotó mint nyersanyag közreműködésükkel nyert konvencionális képi alakzatot.

            A hatvanas évektől sajátos átmenetei műfajként alakultak ki az „esemény rekonstrukciós” képek, amelyek grafikai ábrázolásokba montíroztak bele fényképrészleteket. E sajátos kollázsokat a képi hitelesség fokozódó igénye hívta életre, mivel a fotográfia technikai korlátai még egy ideig nem tették lehetővé a mozgó figurák, tárgyak gyors rögzítését. A publikum elvárásai és a technikai lehetőség közti szakadék leginkább az aktuális eseményábrázolások, riportázsok műfajában mélyült el, ezért a napi eseményekhez kötődően terjedt el leginkább az előkészítő vagy kiegészítő fénykép használata.

            A fényképek szöveg közti sokszorosítása technikailag az 1880-as évekre vált megoldottá, az első fényképeket közvetlen módon az Egyesült Államokban 1880-ban, Európában 1883-ban közölték az újságok. A Vasárnapi Újság 1880-ban e szavakkal kísérte előfizetőinek küldött első fotográfiai mellékletét: „Stefánia belga kir. herczegnőnek, Rudolf trónörökös arájának fényképét veszik olvasóink lapunk mai számával mint rendkívüli mellékletet. A kabinet-alaku fényképet boritékba helyezve lapunk minden előfizetőjének megküldjük a jelen számmal, mely éppen ezért küldetik szét ezúttal keresztkötés alatt. Tudtunkra első eset, hogy képes ujság fénykép- (nem fényképnyomat) melléklettel kedveskedik olvasóinak, mely legtöbb biztositékot nyujt a kép hűsége iránt.” A lap első közvetlenül reprodukált fényképe szintén a bécsi udvarhoz kötődött, 1884 végén Zelesny Károly fotója az ifjú főhercegek hadgyakorlatait ábrázolták, Koller Károly fotóján pedig Mária Valéria főhercegnő jelent meg Amália bajor hercegnő társaságában.