Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vaszary János művészetpedagógiája

2013.03.07

 Vaszary János művészetpedagógiája és növendékei

Vaszary már némi tanári gyakorlattal került a főiskolára, hiszen a tízes években Kernstok Károllyal és Rippl-Rónaival együtt a Haris közi Képzőművészeti Szabadiskolában tanított.[1] Bár ő maga nem tartozott a főiskola új irányát meghatározó nagybányai körhöz, személye 1920 körül Lyka számára a mérsékelt, nyugat-európai igazodású modernizmus szemléletének jelenlétét biztosította az intézetben, és szerződtetését a reformban hangadó, progresszív festőnövendékek köre is szorgalmazta.[2]

„Mint a nyitott ablakon beáradó üde, friss levegő, modern művészi szelleme tanítványainak palettájára egyszerre fényt, ragyogást sugárzott s rendkívüli teljesítményt tudott kicsiholni belőlük” – foglalta össze Vaszary nevelői személyiségének rendkívüli hatását egykori tanártársa, Pécsi Pilch Dezső.[3] A főiskolás növendékek számára személye a modern művészeti törekvések megtestesülése volt: „A 20-as évek végén, a 30-asok elején, mi főiskolások benne láttuk a modern szellemnek, a gépkorszak művészetének vezérét. Erős egyéniségének hatására élesen kettéoszlott a fiatalok hada, a jövőt-igenlőkre s a múltat-siratókra” – jegyzi meg László Gyula.[4] Lyka Károly rendkívül szuggesztív személyiségként emlékezett vissza rá: „Fel tudta villanyozni tanítványait erejük teljes megfeszítésére, felcsigázta művészi vágyaikat és tehetségük egyéni kiaknázására megadott minden módot.”[5] Személyisége és tanítása szilárd művészi és etikai bázist adott a fiatalok számára. „Abban a helyezkedő szélkakas világban ő testesítette meg számomra a kemény művészi helytállást” – nyilatkozta évtizedekkel később Lossonczy Tamás.[6] Klie Zoltán mindenekelőtt az önálló ítélőerő és kritikai képesség elsajátításáért mondott köszönetet mesterének.[7] Medveczky Jenő 1962-ben megrendezett egyéni kiállításának beköszöntőjében egész addigi festői pályájának meghatározó eseményként foglalta össze a Vaszary mellett töltött éveket: „Ő volt az, aki a kimondott szóért való felelősség ethoszát, a gondolat végiggondolásának kötelmét, a forma lényeg-voltában való bizonyosságot, az ösztönösségen túlnőtt közlés világosságát, szavatosságát, mint művészi igényt tudatosította bennem.”[8]

Noha viszonya tanítványaihoz inkább távolságtartó mint baráti volt, szükség esetén mindent megtett érdekeik védelmében. A faluról felkerült, testi fogyatékosságai miatt visszahúzódó és különc fiatal Tóth Menyhértet megvédte gúnyolódó növendéktársaival szemben, egyedüliként “emberi szóval” fordult felé.[9] Tanítványai érdekeinek védelmében akár a politikai konfrontációt is vállalta. Vörös Bélát és Beöthy Istvánt átvette osztályába, ahol hamarosan külön műtermet és teljes művészi szabadságot biztosított a két tehetséges szobrász számára.[10] A húszas évek végétől osztályában mind több baloldali fiatal dolgozott, de Vaszary – ellenszegülve a felsőbb hatalmaknak – nem pártállásuk, hanem kizárólag szakmai munkájuk alapján ítélte meg növendékeit. Az illegális kommunista tevékenység vádolt Lőrincz Gyula elbocsátását megakadályozta. Lőrincz visszaemlékezései szerint a baloldali Vaszary-növendékek „darázsfészek” néven „színkonstruktivista csoportot” alakítottak.[11] Letartóztatása után Szántó Piroska is Vaszary iskolájában talált menedéket, ahol mestere festéket, vásznat biztosított és vevőt szerzett nélkülöző tanítványa számára.[12]

            Vaszary oktatásának alapját az a meggyőződés adta, hogy a kép nem a valóság puszta leképezője, hanem szuverén törvényekkel rendelkező független jelenség: „A kép önmagáért van – a forma és szín életét fejezi ki; nem csinál novellát, nem illusztrál, nem mesél; nem szimbólum, nem allegória; nincs a társadalom szolgálatában, nem moralizál: egyedül a szépet akarja.”[13] Esztétikája ilyen értelemben szembehelyezkedett az iskolában és a művészeti közéletben is dominánsan jelentkező természetelvű nagybányai elvekkel. Az autonóm képi törvényekről vallott elveit már a főiskola tanáraként, Természetlátás és képszerűség címen 1922-ben publikálta.[14] E programadó tanulmány szerint az alkotó számára kizárólag a kép formára, térre, kompozícióra és színre vonatkozó önelvű törvényszerűségei lehetnek irányadóak. Eszerint a formaalkotás célja a látvány belső szerkezetének, organikus struktúrájának megragadása, amely kizárólag a természeti benyomás mélyreható elemzése, felbontása és racionális összefoglalása révén érhető el. Mindezt a tömegek saját térbeliségének és egymáshoz való téri viszonyainak tisztázása követi. Az immár szerkezetükben és térbeliségükben tisztázott formatömegek színezése már a képsík belső strukturális törvényszerűségeihez igazodik. Mikor elbocsátását követően egy újságcikkben összefoglalta művészetpedagógiai elveit, gondolatai az egy évtizeddel korábbi Természetlátás és képszerűség esztétikai alapelveit követik: „Kívánatosnak tartom a természeti formák analízisét és szintézisét, a struktúrát, a formáknak belülről, az orgánumból való fejlesztését kifelé, és nem megfordítva. Kívánatosnak tartom továbbá a kép feltételeinek kutatását, a sík- és térszerű ábrázolás tudatos meghatározását, vagyis a képszerkesztést, továbbá a dekoratív, dinamikus, ritmikus, monumentális hatások művészi erejének kihasználását. Természetesen idetartozik még a mozgási problémák megoldása is. Ezek volnának a természetlátás és képszerűség némely támaszpontjai.”[15]

            Az akttanulmányoknak Vaszary kettős feladatot tulajdonított: ezek célja egyrészt a mesterségbeli, technikai alapok elsajátítása, másrészt a természet megismerése. Míg az előbbit viszonylag mechanikusan elsajátítható ismeretrendszernek tekintette, a természeti látvány megértése és „képszerű” megfogalmazása elsőrendű feladat volt: „A természet megértésében a formakultúra, a formaérzék kifejlesztése, a színértékelés, a fényhatások megismerése fontos” – foglalta össze idézett művészetpedagógiai írásában.[16] Alakrajzi oktatásában a látvány lényegének megragadására ösztönözte tanítványait.[17] Barcsay Jenő visszaemlékezései szerint radikális szakítást jelentett az alakrajz oktatásának hagyományaival, mikor Vaszary a szokásos több hetes modellbeállítások helyett néhány perces beállításokat alkalmazott. E krokik rajzolásával ösztönözte növendékeit a látvány alapvető szerkezeti jellemzőinek megfigyelésére: „Ilyen előzmények után másként tudtuk felfogni az aktot, nem részletekből építettük fel az egészet, hanem a tömegből fejlesztettük a részletek felé. A krokizással arra kényszerített, hogy egyszerre lássuk a formát, s elérte azt, hogy megváltozott a látásunk.”[18] A kezdőknek szánt korrektúráiban főként az ábrázolt test statikus egyensúlyát és a belső szerkezet átgondolt felépítését követelte meg.[19] „Korrektúráiban legfontosabb volt a kompozíció, a kép egyensúlya, a dinamika. […] a kép szerkezetére, vázára irányította a figyelmünket.”[20] Későbbi korrektúrái már nem a rajzi vagy mesterségbeli részletekre, hanem a kép egészére vonatkoztak, értékelésében a kifejezés intenzitása, egyedisége, szellemessége felette állt az anatómiai hitelességnek, rajzi pontosságnak.[21] Az önálló műteremben dolgozó növendékeinek már nem adott korrektúrát, csak a tanítvány kifejezett kérésére mondta el véleményét a kész munkáról.

            Vaszary az alakrajzi oktatás mellett a kompozíciós feladatokat is új szempontból közelítette meg. Szakítva az akadémikus hagyományokkal, növendékeinek nem tematikus (bibliai vagy mitológiai) feladatokat, hanem kifejezetten az elvont képi összetevők alkalmazását és megértését elősegítő gyakorlatokat adott. Ezek egy része egy-egy domináns színre vagy színpárra (kék, vörös) épített kompozíciók készítését jelentette, más részük térbeli, formai, ritmikai, dinamikai vagy kifejezetten a mozgásra vonatkozó feladatokat foglalt magába.[22] Különös hangsúlyt fektetett a színbeli kifejezés képességének fejlesztésére. 1930 körül készült feljegyzései között az alábbi feladatok szerepeltek: „I. az alak viszonya a térhez (3 dimenzió) II. az alak viszonya a síkhoz (2 dimenzió) III. mozgás (dinamika, futurizmus) IV. Ritmus (ellentét, ismétlés) V. Feszültség (expanzió) VI. Egyensúly (stabilitás) VII. A vonal szerepe a képen (dekoratív, ornamentális) VIII. Fény és szín szerepe IX. abstrakció (expressio, kubizmus, szürrealizmus, futurizmus) X. Neoclassicismus, neorealizmus, neoimpresszionizmus.”[23] Növendékeinek munkáit – már az egykorú kritika meglátása szerint is – élénk, expresszív színezés jellemezte.[24] A képi összetevők elvont értelmezése és narratívától valamint közvetlen ábrázoló jellegüktől független gyakoroltatása Vaszary módszerét a húszas évek legmodernebb művészeti iskoláinak pedagógiai metódusaival rokonította, forrásának és párhuzamának mindenekelőtt a Bauhaus pedagógiája tekinthető, míg itthon Bortnyik Sándor Műhelye állt hozzá legközelebb.[25]

            Főiskolai tanársága idején Vaszary a KUT majd az UME vezetőjeként mint a nyugati igazodású hazai művészeti törekvések legfőbb támogatója volt ismert. Mind közéleti, szervezői tevékenységével, mind festészetével azt bizonyította, hogy a magyar festészet nemzeti sajátosságait és európai létjogosultságát csak a korszerűség és a nyugati művészethez való folytonos igazodás teremtheti meg. Tanári tevékenységében a szoros értelemben vett gyakorlati oktatást szervesen kiegészítette a jelenkor korszerű törekvéseinek tárgyalása, a század formanyelvi újításainak elemzése. „Behatóan kell ismerni a huszadik század fejlődő és jellegzetes művészetének fontos mozzanatait, a problémák értékét, a kísérleteket, az eredményeket és eredménytelenségeket” – fogalmazta meg pedagógiai programcikkében.[26] Ugyanekkor óvott az „adoptált formalizmusok” és könnyű „trouvaille”-ok átvételétől. Tanítványai visszaemlékezései szerint oktatásának egyik legnagyobb értéke volt, hogy a korrektúrák alkalmával rendszeresen ismertette a nyugati művészet aktuális irányzatait, folyóiratokkal, könyvekkel segítette növendékei tájékozódását. „Növendékei itt éltek ugyan, de a Mester szavain keresztül pontosan ismerték az európai képzőművészeti élet mozgását. […] Ha a többiek kimentek Párizsba, megzavarodtak, a Vaszary növendékek nem, mert tudták, miről van szó […].[27] Leginkább a francia festészetet értékelte, különösen a posztimpresszionisták, Picasso, Braque, a kortársak köréből pedig Van Dongen és Dufy művészetét értékelte nagyra, de szót ejtett az absztrakcióról is.[28]

Minthogy a jelen művészetéből csak azt az alkotást tekintette autentikusnak, amely képes volt a korszellem megragadására, a megújulást, változást a művészet természetes és szükséges sajátosságaként értékelte. „Az egyén szabad szellemi mozgását” mindennél fontosabbnak tartotta, ami oktatásában az egyéni képességek korlátlan kibontakozásának lehetőségét jelentette. A művészi szabadság elvének biztosítása Vaszary pedagógiájának olyan alapelve volt, amely a tanítványok egybehangzó véleménye szerint mesterük legnagyobb érdeme volt. „Vaszary nem nyomta rá egyéniségét, festői világát senkire. Az egyik lehetett szürrealista, expresszionista, kubista, posztimpresszionista, nem szuggerálta saját felfogását.”[29] A fiatalságtól egy olyan új értékrend megteremtését remélte, amely a korábbinál nyitottabb, toleránsabb lévén alkalmassá válik a modern magyar nemzeti festői nyelv kidolgozására és széleskörű elfogadtatására. „Az öregekben több volt az ösztön, a fiatalokban több az öntudat. Tudatosan törnek a cél felé s a modern ember minden problémáját nem csak ismerik, hanem érzik, élik is. Valami nagy gondolat- és érzésegységre való törekvés fűzi őket: új világszemlélet szüksége” – nyilatkozta 1922-ben az ifjúságról.[30] Majd tíz év múltán így értékelte az új festőgenerációt: „Ez a nemzedék más nevelésben, más szemkultúrában részesült, mint a XIX. század művészei: más célkitűzéssel, kiszélesült perspektívával, tökéletes új szellemi alkati adottsággal. Ez az új művésznemzedék együtt született meg a rádióval, aviatikával, televízióval és éppolyan újszerű: a művészeti kultúrában.”[31] A képi törvényeket a szubjektív természeti élmény fölé rendelő, racionális analízis nyomán a látványból új, autonóm képi szintézist teremtő esztétikája Vaszary gondolatrendszere rokon az avantgarde képi teóriákkal. E „képszerű” gondolkodás elsajátítása párosulva a nyugati tájékozódással alkalmassá tette tanítványait az expresszionizmus, kubizmus és absztrakció látásmódjának megértésére és átgondolt alkalmazására. Vaszarynak az ifjúságoz fűzött reményei beigazolódtak, tanítványi köréből a harmincas évek végére lassanként kirajzolódott a magyar avantgarde harmadik nemzedéke.[32]

A tanítványok egy része Vaszary karakteres festészetének hatása alá került.[33] Különösen a mester fehér alapos, expresszív korszaka volt nagy hatással a fiatalokra. Ezt az egyszerre dekoratív, könnyed és modern festői stílust az egykori növendékek közül többen kitűnően hasznosították az akvarellfestészet területén is, köztük Csebi Pogány István vagy Emőd Aurél.[34] Tanítványainak jó része azonban már növendékként túllépett a természetelvű ábrázoláson és kapcsolatot keresett a korszak új formanyelvi kísérleteihez. Az első tanítványok egy csoportjára a húszas évek posztexpresszionizmusa hatott, különösen igaz ez a Szőnyi-kör újklasszicizmusával rokon Czillich Anna, a később női “Nyolcak” néven ismertté vált csoporthoz tartozó Bartoniek Anna, Kiss Vilma, a társainál expresszívebb, kubizálóbb Járitz Józsa illetve a körhöz csak látásmódjában kapcsolódó Bélaváry Alice festészetére.[35]

 A húszas évek végétől – a Korniss-kör tevékenységével párhuzamosan – Vaszary növendékei közül is többen kísérleteztek a nonfigurativitással, közéjük tartoztak 1930 körül Lossonczy Tamás, Rafael Viktor, Bene Géza, Rafael Viktor, Szántó Piroska és Vaszkó Erzsébet.  Hincz Gyula absztrakt kísérleteit támogatta a Vaszary által megteremtett „szabadabb légkör” és „modern szellem”.[36] Noha Gadányi Jenő a húszas évek Vaszary hatását tükröző párizsi akvarellsorozata és lírai expresszionista korszaka után csak az 1930-as években fordult a tárgynélküli festészet felé, Elek Artúr kiállítás-kritikájában Vaszary pedagógiájának is hatást tulajdonít e fordulatban.[37] Meglátása annál is inkább helytálló, mert Vaszary autonóm képi összetevőkre koncentráló, a szuverén képi elemek önelvű kifejező erejét feltáró oktatásából egyenesen következett tanítványainak különös fogékonysága a tárgynélküli festészet irányába. Növendékei általa már iskolai éveik alatt tudomást szerezhettek az absztrakció újabb irányairól, hiszen Vaszary nonfiguratív művek reprodukcióit is elemezte óráin, s noha számára a természeti látvány ilyen fokú kiiktatása a képből nem volt elfogadható, szubjektív véleménye nem befolyásolta az irányzat létjogosultságának elfogadásában.[38]



[1] Pedagógiai munkásságának áttekintése (szélesebb időhatárokkal): Révész Emese: „Modern művészetet – az ifjúságért!” Vaszary János művészetpedagógiája. In: Vaszary János (1867-1939) gyűjteményes kiállítása. (Szerk.:Veszprémi Nóra), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007, 121–128.

[2] Járitz Józsa Kiss Vilmával együtt külön felkérte Vaszaryt, hogy fogadja el a felkínált főiskolai katedrát.  Járitz Józsa (1893-1986) festőművész emlékkiállítása. Haas Galéria–Ráday Galéria, Budapest, 1999. május – június.

[3] Pilch Dezső: Vaszary János. In.: Évkönyv 1937/38-1938/39, 57.

[4] László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 3.

[5] Lyka Károly: A Képzőművészeti Főiskola reformtanárai. In: Uő: Festészetünk a két világháború között. Visszaemlékezések 1920–1940. Budapest, 1984, 42–43.

[6] Sinkovits Péter: „Én festő vagyok”. Interjú Lossonczy Tamással. Művészet, 1989/6, 10.

[7] Klie Zoltán levele Vaszary Jánoshoz. Párizs, 1925. november 25. Magyar Nemzeti Galéria Adattára, 6129/1954; Főiskolai éveiről lásd: Kopócsy Anna: Klie Zoltán, a kozmikus festő. Budapest, 2005, 13–18.

[8] Medveczky Jenő kiállítása. Kiállítási katalógus, Csók István Galéria, Budapest, 1962. november – december, o. n.

[9] „Csak rajzol és nem válaszol senkinek” – panaszolták a tanítványok Vaszarynak, miután Tóth hallgatási fogadalmat tett. „Akkor jó, lehet, hogy neki van igaza” – konstatálta a mester. Kernács Gabriella: Fehér izzásban. Önvallomás párbeszédben. Miske 1974. Művészet, 1976/3, 2–5; Tóth 1942-ben megfestette mestere arcképét is. Reprodukálva: Sümegi György: Tóth Menyhért pályakezdése. Cumania 13. Kecskemét, 1992, 507–555; Tóth Menyhért első alkotói korszaka (1928–1945). Kiállítási katalógus, Katona József Múzeum, Kecskemét 1979. június 14–25.

[10] Dévényi Iván: Vörös Béla élete. In.: Vörös Béla. Budapest, 1972, 11.; Passuth Krisztina: Beöthy István. Az Aranysor szobrásza. Enciklopédia, Budapest, 2010, 25–33.

[11] A csoport tagjai: Rákossy Zoltán, Bánhidi Andor, Schubert Ernő, László Gyula, Rudnay osztályából Konecsni György, Glatztól Pituk József, Benkhardtól Szalay Lajos – L. Gály Olga: Ördöglakat. Lőrincz Gyula ifjúsága. Pozsony, Madách, 1990, 35–45.

[12] Vaszary főiskolai elbocsájtása után 1932-től az OMIKE-ben oktatott. Anna Margit elmondása szerint a főiskoláról többen átjártak ide hozzá, köztük Ámos Imre is. – Dávid Katalin: Anna Margit. Budapest, 1980, 7; Itteni tanítványai közé tartozott Anna Margit, Bálint Endre és Szántó Piroska is; Félévvel azután, hogy felvételt nyert a főiskolára, Szántót illegális kommunista tevékenység miatt letartóztatták és az iskolából kizárták. Szabadulása után Rázsó Klára magániskolájába tanult tovább Vaszarynál, aki külön foglalkozott vele – Szántó Piroska: Bálám szamara. Budapest, Gondolat, 1982, 14–16.

[13] Vaszary János: Természetlátás és képszerűség. Műbarát, 1922/2, 30–39. Újra közölve: In: Régi és/vagy új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Összeáll., szerk., bev.: Mezei Ottó), (Tudományos Füzetek 8. Komárom-Esztergom megyei Múzeumi Szervezet). H. n., é. n., 62.

[14] Uo.

[15] Vaszary János: Modern művészetet – az ifjuságért! Pesti Napló, 1933. október 22., 9. Újra közölve: In: Régi és/vagy új reneszánsz… i. m., 154.

[16] Uo. 154.

[17] “Pedagógiai módszere nem a probléma részenkénti megismeréséből állott, hanem mindig totális megragadása a feladatnak.” Hincz Gyula növendéki visszaemlékezése. Közli: Pilch Dezső: Vaszary János. In.: Évkönyv 1937/38–1938/39, 58.

[18] Barcsay Jenő visszaemlékezéseit közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) k. n., Kaposvár, 1967, 14; Minderről Barcsay memoárjában is beszámol: Barcsay Jenő: Munkám, sorsom, emlékeim., Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest, 2000, 36. Ugyanakkor arról is részletesen ír, hogy – sok kezdő fiatallal együtt – számára sem volt megfelelő ez a módszer, amely hatékonyan csak a gyakorlottabb, nagyobb rajzi biztonsággal dolgozók számára volt hasznosítható. Barcsay nagyrészt ezért iratkozott át Vaszarytól Rudnay Gyula osztályába, ahol kezdettől fogva lehetőség nyílt elmélyült természettanulmányokra.

[19] „…elsősorban is azt nézte, meg van-e az akt stabilitása, áll-e a lábán, tehát jó-e a statikája. Azután a mozgás jellegére ügyelt s a legvégén a konstrukcióra. Itt mindig azt hangoztatta, hogy a belső szerkezetre kell ügyelni, nem arra ami kívülről látszik.” Ágh-Ajkelin Lajos és Csada Klára visszaemlékezései. Közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 17.

[20] Petényi Katalin interjúja Barcsay Jenővel 1976. december 10-én. In: Petényi Katalin: Barcsay Jenő. Corvina, Budapest, 1986, 14.

[21] „Képeket korrigált, nem egyéneket. […] Anatómiát nem keresett benne, szerkezetet igen. Forszírozta a krokit, a szellemes vonalat. Mindig azt nézte: megragadta-e valamilyen vizuális élmény a rajzolót. […] Mindig a szellemi mondanivalót kereste a munkában.” Krocsák Emil visszaemlékezései. Közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 16–17; „Festői eszközökről (ecset, festőkés stb.) sohasem beszélt, a technikáról sem. Ezt mindenki a maga számára alakítja ki. Sohasem rajzolt vagy korrigált bele a képbe, csak a margóra.” Ágh-Ajkelin Lajos és Csada Klára visszaemlékezései. (Közli: László Gyula), Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 19.

[22] „Vaszary törekvése az volt, hogy növendékei minden hónapban oldjanak meg egy kompozíciós feladatot. Rétinél: Ádám és Éva, Vaszarynál: a vörös szín megoldása. A következő, Rétinél: Kain és Ábel, Vaszarynál a kék szín megoldása és így tovább. A színproblémák után a téri és formai problémák, azután a mozgás, azután különböző formai megoldások kerültek nála sorra.” Barcsay Jenő visszaemlékezéseit közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 14; Továbbá: Petényi Katalin interjúja Barcsay Jenővel 1976. december 10-én. Közli: Petényi Katalin: Barcsay Jenő. Budapest, …, 14; „Sajátos vizuális problémákat adott fel: ritmus, vörös szín megoldása, dinamika, kompozíció két alakkal.” Krocsák Emil visszaemlékezései. Közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 15; „Kompozíciós feladatait mindig téma nélkül adta fel, például: dinamika, ritmus, egyensúly, horizontális, vertikális, fekete-piros, kék-zöld, sárga-fekete megoldása. Néha formátumot adott fel.” Ágh-Ajkelin Lajos és Csada Klára visszaemlékezései. Uo. 18; „Kiadott egy feladatot, például a dinamizmust, és aztán egymás mellé téve a tanítványok képeit, megmondta, hogy az egyikben mi a jó és a másikban mi az ami hidegen hagyja az embert.” – Interjú Vaszkó Erzsébettel. In.: Frank János: Szóra bírt műtermek. Magvető, Budapest, 1975, 264;

[23] Reformvizsgáló bizottság jegyzőkönyvei. 1928. MTA MKI Adattára, ltsz: MDK-C-I-1/4.

[24] „A kirobbanó színeket szerette. Tiltakozott két dolog ellen: a tónusfestés és a lazúros festés ellen. Prima vista feldobni a dolgot, aki mást csinált, elküldte magától.” Krocsák Emil visszaemlékezései. Közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 16; „Nem szerette a fél-, negyed-, vagy éppenséggel a nyolcadhangokat, tehát a finom tónusárnyalatokat, hanem a határozott tiszta hangot, a többit el kellett hagyni.” – Uo. 17; Gyarmathy Tihamér úgy nyilatkozott, hogy színérzékére, a későbbi művészetét meghatározó kifinomult színösszhangokra mestere ébresztette rá. Sinkovits Péter: Gyarmathy. Új Művészet,  Budapest, 1991, 7; Mándy Stefánia előadása. In: Gyarmathy Tihamér kiállítása Kállai Ernő tiszteletére. Kiállítási katalógus. Műcsarnok, Budapest, 1986, 2.

[25] Lényegi különbség volt természetesen az azonos módszerek céljában, hiszen a Bauhaus és a Bortnyik-iskola alkalmazott művészetekre oktatott, míg Vaszary mindvégig az autonóm festészeti kifejezés tökéletesítését tartotta szem előtt - Bakos Katalin: Az első magyar Gebrauchsgraphiker. Bortnyik Sándor és „Műhely”-e. Új Művészet, 4, 1993/11, 9-12, 78-79.  

[26] Vaszary János: Modern művészetet – az ifjuságért! Pesti Napló, 1933. október 22., 9. Újra közölve: In: Régi és/vagy új reneszánsz… i. m., 155.

[27] Krocsák Emil visszaemlékezései. Közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 15.

[28] László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 18, 22.

[29] Krocsák Emil visszaemlékezései. Közli: László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 16.

[30] Kárpáti Aurél: Másfél óra Vaszary János műtermében. Pesti Napló, 1922. december 24. Id.: Haulisch, 62;

[31] Vaszary János: Magyar művészetpolitika és modern művészeti nevelés. Pesti Napló, 1935. február 1., 1–2. Újra közölve: In: Régi és/vagy új reneszánsz… i. m., 165.

[32] „Nem véletlen, hogy Vaszary növendékeiből lettek a mai avantgardisták, akik mind elszakadtak Vaszary piktúrájától, mégis az indítást, a szellemi, emberi magatartást tőle kapták. Átadta nekik a huszadik század lázas, formakereső izgalmát, a század társadalmába való beilleszkedés vágyát, az anyagi és szellemi mozgás szinkron állapotának dinamikus átérzését.” Ha minden kötél nem szakad. (Magyarász Imre festőművész, 1967). In: Rozgonyi Iván: Párbeszéd művekkel. Interjúk 1955–1981. Budapest, 1988, 154.

[33] Vaszary tanítványi körének bemutatása: Vaszary János festőművész tanítványai: emlékkiállítás a művész születésének 140. évfordulója alkalmából. (Szerk.:  Géger Melinda), Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, 2007.

[34] Magyarász Imre elmondása szerint saját pályája éppen Vaszary túlzott hatása miatt szenvedett törést. Az epigonizmustól tartva 1935 körül évtizedekre felhagyott a festészettel. Ha minden kötél nem szakad. (Magyarász Imre festőművész, 1967). In: Rozgonyi Iván: Párbeszéd művekkel. Interjúk 1955–1981. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1988, 148–149; A tanítványok későbbi művészi fejlődésére illetve a korszak stílustendenciái között elfoglalt helyükre vonatkozólag különösen az időszakot újabban feldolgozó tanulmányok és kiállítások segítettek: Szücs György: Világnézeti pesszimizmus és szellemi útkeresés az 1920-as években. In: Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918–1928. Kiállítási katalógus. Szerk.: Zwickl András. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001, 11–20; Uő: „Neue nüchterlichkeit” – Stíluskereső tendenciák a harmincas évek magyar művészetében. In: A második nyilvánosság. XX. századi magyar művészet. (Szerk.: Jolsvai Júlia). Budapest, 2002, 88–123; Uő: Válság és valóság. „Portrévázat” a negyvenes évekről. In: Elfeledett évtized. A 40-es évek. Kiállítási katalógus. Szerk.: Szűcs György.  Ernst Múzeum, Budapest, 2002, 5–16.

[35] Czillich Anna 1920–23, Bartoniek Anna 1920–1922, Kiss Vilma 1920–23, Járitz Józsa 1920–21, Bélaváry Alice 1925–1929 között Vaszary tanítványa; A női “Nyolcak” társaságáról: Gálig Zoltán: Árnyból a fényre. In: Hölgyek palettával. Magyar nőfestészet 1895–1950. Magyar Nemzeti Múzeum, 2008, 9–15; Kopócsy Anna: Feminális kiállítás. (Merítés a KUT-ból XV.) Haas Galéria, Budapest, 2011.

[36] Mezei Ottó: Pályakezdés. Művészet, 1979/3, 10–12.; Zsákovics Ferenc: Európa művészeti központjaiban. Budapest – Párizs – Berlin – Róma 1922–1930. Hincz Gyula visszaemlékezései pályájának első évtizedére. Artmagazin, 2004/2, 54–56; Kopócsy Anna: „Amőbaizmus”. Hincz Gyula korai művei. Artmagazin, 2005/3, 34–36.; Hincz Gyula: Mű és vallomás. In: Hincz Gyula. 20’21 Galéria, Budapest, 2009, 6. (4–15.)

[37] e. a. [Elek Artúr]: Gadányi Jenő és Rafael Viktor. Ujság, 1930. február 16; Kopócsy Anna: „A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ.” In.: Gadányi Jenő festőművész emlékkiállítása. Haas Galéria, Budapest, 2000. május 11 – június 11., 1–4.

[38] László Gyula: Vaszary János emlékezete. (Somogyi Almanach 9.) Kaposvár, 1967, 22.