Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jaschik Álmos

2008.01.18

Reform, alternatív és progresszív műhelyiskolák 1896-1944.

Szerk.: Köves Szilvia. Budapest, 2003, 65-70.

 

Jaschik Álmos művészetpedagógiája[1]

 

            Jaschik Álmos már több mint egy évtizedes tanári gyakorlattal rendelkezett, mikor megnyitotta magániskoláját.[2] Gyakorlatilag és – a nevelési szakirodalom tekintetében – elméletileg is felkészült volt tehát a feladatra. Korai pedagógiai gyakorlata olyan alapelveket érlelt meg benne, amelyek az ezt követő években is irányadóak voltak számára. A személyiségközpontú, gyakorlatias, iparművészetre alapozott oktatás új iskolájának is nevelési alapgondolata volt. Az írás és az ornamentika oktatására vonatkozó korábban felvázolt teóriái a két háború közötti időszakban kaptak kiérlelt formát.

Jaschik Álmost a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt a főváros tanácsa 1920. július 29-én kelt 112145/VII. számú határozatával iparrajziskolai tanári állásából felfüggesztette és B-listára helyezte. Az ezt követő eseményekről Jaschik harmadik személyben írt visszaemlékezése így számol be: “Amikor a B-listára helyezés Jaschik Álmos tanítványainak tudomására jutott, azok őt küldöttségileg felkeresték és arra kérték, hogy indítson meg egy magániskolát, miután ők, a történtek után, az iparrajziskolából kimaradnak. Ez meg is történt. Egyszerre 37 növendék fordított hátat az iskolának és két évfolyam-osztály növendékanyaga, egy napról a másikra, teljesen kiürült.”[3] Miután a Jaschik-iskoláról igen gazdag forrásanyag maradt az utókorra, az intézet működése, tanmenete a korszak minden egyéb szabadiskolájánál pontosabban rekonstruálható. A fennmaradt források négy csoportra oszthatók: egy részüket Jaschik saját kéziratos tanmenetei és szemléltető eszközei alkotják; ehhez szorosan kapcsolódnak a tanítványok szórványosan, de viszonylag nagy számban fennmaradt jegyzetei és iskolai rajzai; ezek általános összefüggéseinek feltárásában nagy segítséget nyújtanak a tanítványokkal az 1960-as évek óta készített interjúk; és végül az iskola nyilvános fellépéseire és megítélésére nézve lényegesek a sajtóban megjelent szemlék és kritikák.[4] Mivel az iskola működésére vonatkozó fennmaradt írásos források és interjúk nagy része a harmincas-negyvenes évekre vonatkozik, az intézet első tíz évéről főként a sajtó híradásai adnak képet, a pedagógiai irányvonal nagyjából az 1930-as évek végétől rajzolódik ki pontosan. A Jaschik-iskola kutatása már az 1960-as években megindult, ekkor készültek a tanítványokkal az első interjúk, de a Jaschik-tanítvány, Jólesz Márta szerkesztésében 1964-re elkészült emlékkötet kéziratban maradt.[5] 1980-ban a Népművelési Intézet kiadásában, Mezei Ottó szerkesztésében jelent meg az iskola történetét ez idáig legrészletesebben feltáró két kötetes kiadvány, amely Jaschik válogatott írásai mellett öt egykori tanítvánnyal készített interjú szövegét is tartalmazta.[6] Az ez irányú kutatásoknak 2000-ben a Tölgyfa Galériában és az azt követő évben az Arte Galériában rendezett, az iskola növendékeinek munkáiból válogató kiállítások adtak új lendületet.[7] Ennek eredményeképpen újabb egykori Jaschik-tanítványokkal sikerült felvenni a kapcsolatot. Az ekkor rögzített visszaemlékezésekből az Országépítő című folyóirat 2001-ben megjelent különszáma közölt válogatást.[8]

Jaschik az iskolájába való belépést nem kötötte felvételi vizsgához, az volt ugyanis az elve, hogy egy bizonyos fokú rajzkészséggel mindenki rendelkezik.[9] Az intézet abból a szempontból szabadiskolának tekinthető, hogy Jaschik sem a belépést, sem a foglalkozásokon való részvételt nem korlátozta és nem ellenőrizte. A folyamatos és eredményes részvételt nem szabályokkal, hanem érdekfeszítő előadásokkal és szervesen egymásra épülő kurzusokkal biztosította. Tekintettel arra, hogy az iskola magánvállalkozás volt, a működés anyagszükségleteit és a működtetés egyéb költségeit saját bevételeiből kellett biztosítania, ám a tanítványi visszaemlékezések szerint a tandíjak alacsonyak voltak, és – különösen a háborús években – Jaschik gyakran eltekintett az iskolapénztől.[10] Az iskolának nem volt külön épülete, hanem bérelt lakásban működött, amely egyúttal Jaschik és Müller Mária műterme és otthona is volt. A húszas években egy Bakáts téri lakás adott otthont az iskolának, az intézet később a Deák téren majd a Liszt Ferenc téren működött. A növendékek néhány nagy munkaasztal mellett, néhány fős csoportokban közösen dolgoztak. Ez lehetővé tette az egy szinten álló tanítványok együttműködését. A különböző évfolyamok hallgatói nem különültek el, csak ugyanazt a közös feladatot más és más szinten oldották meg.

Híven tanári indulása idején kifejtett elveihez, Jaschik a rajzoktatás alapvető feladatának mindvégig az egyéniség fejlesztését gondolta. Amint növendéke majd tanártársa, Benedek Katalin megfogalmazta Jaschik tanári ars poeticáját: “A növendék gondolatvilágát, lelki és egyéb baját ismernünk kell, hogy a maximumot kihozhassuk belőle… A rajzteremben egyénekkel, külön-külön gondolatvilágokkal, kifejleszthető értékekkel, hivatást kereső, életjoggal rendelkező emberekkel van dolgunk.”[11] Napjainkig is élő szuggesztív hatása éppen e felfogásából ered.

Eltérően a korszak sok más magániskolájától a Jaschik-iskola célkitűzése nem a művészeti főiskolák felvételi vizsgáira való előkészítés volt. Olyannyira, hogy a kurzusok során legkevésbé a festészetről esett szó, ezért akiben Jaschik kifejezetten festői tehetséget látott azt más, speciális intézetbe irányította.[12] Az iskola általános célkitűzése az volt, hogy a vizuális kultúra múltjában és jelenében tájékozott, a különféle képző- és iparművészeti technikákban jártas, magukat a művészet eszközeivel kifejezni tudó fiatalokat neveljen. Épp azért örvendett az intézet közkedveltségnek, mert Jaschik oktatása a mindennapokban is használható tudást biztosított. Az iskola fő profilja a kereskedelmi és reklámgrafika volt, ugyanis az alkalmazott művészeteknek ez az ága nem igényelt külön műhelyt és drága berendezéseket, ugyanakkor keresett és sokrétű rajzi és technikai tudást nyújtott, ami az alapok elsajátítása után megélhetést biztosíthatott a növendéknek. Az iskolában folyó oktatás műhely jellegű volt. Jaschik a hangsúlyt a művészet mesterségbeli alapjainak elsajátítására helyezte. Mivel az iskolában – a rövid ideig színház- és díszlettörténeti előadásokat tartó Németh Antal mellett – rajta ívül csak felesége Müller Mária és Benedek Katalin vezetett kurzusokat, Jaschik a tanítványokkal naphosszat együtt dolgozott, növendékeinek rajzi fejlődését és hétköznapi gondjait egyaránt figyelemmel kísérte.

 

1920 - 1937

Az iskola első másfél évtizedének tanmeneteiről nem maradtak fenn dokumentumok. Mivel az első évfolyamok hallgatói még Jaschik korábbi iparrajziskolás növendékei közül kerültek ki, a kezdeti idők tananyaga feltehetően igazodott a korábbi tanmenethez. Koós Árpád visszaemlékezése szerint az 1920-as években a növendékek még három szak szerint tagolódtak, a festők, grafikusok és dekorátorok képzése még elkülönült.[13] E periódus pedagógiai irányának rekonstrukciójában elsősorban a az iskolai kiállítások sajtórecenziói nyújtanak segítséget. A rendelkezésre álló adatok szerint 1924 és 1934 között az iskola 14 tárlaton mutatta be munkáit. A nyilvános fellépéseket az önreprezentáció és a megmérettetés igénye magyarázta. Az állami és a magánirányítású művészeti intézetek a századforduló óta egyaránt nagy sújt fektettek arra, hogy a kiállítások révén jelen legyenek a kortárs művészeti közéletben. A Jaschik-iskola kezdetben a karácsonyi szünet idején, a Bakáts téri műteremben rendezett tárlatokat a növendékek munkáiból. A bemutatókra azonnal felfigyelt a sajtó, az elsőről Elek Artúr, az Ujság nagytekintélyű műkritikusa is beszámolt.[14] A rövid írás szerint a kiállított képek jó része ekkor még természet utáni táj- és városkép, alakrajz és életképi tanulmány volt, zömében a nyári Esztergomi tábor munkáiból válogatva. Hasonlóképp a hagyományos festői technikák jellemezték a következő év tárlatát is, de a rövid sajtóhír szerint az akvarell- és temperatanulmányok, “tájimpressziók” mellett már feltűntek linóleummetszetek és zománctervek is.[15] A húszas évek közepétől az iskola oktatásban mindinkább az alkalmazott grafikai képzés került előtérbe. 1926-ban a Jaschik-iskola egészen újszerű kiállítással lépett a szélesebb nyilvánosság elé. Februárban az Iparművészeti Társulat Andrássy úti kiállítási helyiségeiben (a Régi Műcsarnok épületében) olyan áruművészeti kiállítást rendeztek, amely egységes kirakat-enteriőrökben mutatta be a kereskedelmi grafika különféle ágait. “Több boltkirakatot mutat majd be és pedig fűszer-, drogériaáruk, papír- és könyvkereskedés kirakatát. Ezekben kizárólag olyan árúk lesznek láthatók, amelyeknek csomagolását, a rajtuk lévő vignettákat, valamint a könyvek címlapjait a kiállító művész növendékei készítették. Egy nagy hirdetőoszlopon pedig plakátterveket mutatnak be.” – írja előrejelzésében a Magyar Iparművészet.[16] Az itt bemutatott gazdag és sokrétű anyag arról árulkodik, hogy ezt megelőzően már hosszabb ideje folyt reklámgrafikai képzés az iskolában. Ezen a kiállításon már a kereskedelmi grafika több olyan ága megjelent, amely később is az oktatás fő irányát adta (csomagolás, címke, könyvcímlap, plakát). Ide kapcsolódott az írásművészet (tipográfia, betű- és szövegrajz) is, amely szintén nagy szerepet kapott az oktatásban. Ezt igazolja az is, hogy 1926 szeptemberében az iskola részt vett az Iparművészeti Múzeum Írásművészeti kiállításán is, amely a bécsi Iparművészeti Múzeum Rudolf Larisch tiszteletére rendezett tárlatának magyar anyagát mutatta be.[17]

            Az 1920-1930-as évek fordulója a magyar kereskedelmi- és reklámgrafika virágkora volt. Miután az élesedő piaci verseny szereplői mind határozottabb igényt mutattak a profi reklám iránt, a művészhajlamú fiatalok is szívesen választották az alkalmazott grafika kereskedelmileg is hasznosítható ágait. Miközben sorra alakultak az ilyen irányú képzést nyújtó magániskolák, Jaschik Álmos iskolájában is mind nagyobb szerepet kapott ez a terület. A nagy sikerre való tekintettel 1927 tavaszán az iskola újabb áruművészeti kiállítást rendezett a Régi Műcsarnokban. Ennek kapcsán Jaschik maga is kifejtette elveit a Magyar Iparművészetben az üzleti grafika jellegéről és oktatásának feladatairól.[18]  Cikkének gondolati alapját az a meglátás adja, hogy az iparművészet csak akkor őrizheti meg életképességét és korszerűségét, ha együttműködik az iparral és kereskedelemmel. Ez a konszenzus az iparművészetet ismét visszavezetheti a gyakorlati életbe, alkotásai a tömeggyártás révén újra széles tömegek számára elérhetővé válnak, miközben az esztétikus tömegárú éppúgy jótékony hatással van a kereskedelmi forgalomra mint a vásárlók ízlésére: “egy százezer példányban forgalmazott artisztikus teacsomagolás szervesebb kapcsolatban van az élet mai szerkezetével és ízlésnevelés tekintetében nagyobb kulturmissziót teljesít, mint egy sekrestyeszekrénybe zárt mégolyan művészi cibórium vagy egy magántulajdonban őrzött mesteri tájkép.”[19] Az oktatás gyakorlati szintjén mindez azt jelenti, hogy úgy a kitűzött feladatoknak mint a kivitelezés formájának három szempontot kell figyelembe vennie: igazodnia kell az árú arculatához, a kereskedő igényeihez és a fogyasztó viselkedéséhez. A nagyipari árutermelés és kereskedelem érdekeihez igazodó, egyszerre funkcionális és esztétikus tárgyalkotás programja a húszas években az iparművészeti oktatás megújulásának fő forrása, és az úttörő Bauhaus nyomán ez a törekvés jellemzi az Iparművészeti Iskola és az alkalmazott grafikára specializálódott hazai magániskolák oktatási irányát is. Mikor Jaschik cikke után egy évvel Bortnyik Sándor kifejti új, a Bauhaus iskola elveit követő Műhelyének oktatási programját, ő is az ipar és a kereskedelem igényeihez igazodó, gyakorlatias művészeti oktatást ígér.[20] A Jaschik-iskola több ponton is rokon ezekkel az intézetekkel, hisz a “szabad” és iparművészeti oktatás itt is egységesen folyt, az oktatás keretét a gyakorlati alapú műhelymunka biztosította, ez a közösségi forma lehetőséget adott az egyéni hajlamok kibontakoztatására, a tárgyalkotás pedig az anyag és funkció messzemenő figyelembevételével történt. Az 1927-es áruművészeti kiállítás az előző évi bemutató megoldásait követte, az üzleti célú grafikák (levélpapírok, borítékok, névjegyek), bolti címkék (vignetták, számolócédulák), csomagolás- és plakáttervek ismét különféle típusú (drogéria-, fűszer-, papírboltok) képzeletbeli termékek fiktív kirakataiba kerültek.[21]

            Az évtizedfordulón két olyan tárlat is volt, ahol az elmúlt években indult, a reklámgrafikára specializálódott magániskolák közösen léptek fel. Jaschik iskolája meghívást kapott a frissen alakult Könyv- és Reklámművészek Társaságának 1930 tavaszán, az Iparművészeti Múzeumban megrendezett első nagy kiállítására. A bemutató célja az volt, hogy első alkalommal adjon áttekintő képet a magyar reklámgrafika aktuális irányzatairól. A tárlatra meghívást kapott néhány ilyen irány képzést is nyújtó művészeti iskola is. A Jaschik-iskola mellett csoportosan mutatkoztak be Bortnyik Sándor, Csabai Ékes Lajos, Kaesz Gyula és Pécsi József növendékei is.[22] Ez a fellépés a nagyközönség és a szűkebb szakma számára is világos képet adott az iskola pedagógiájáról.[23] Hasonló közös fellépésre került sor a következő év őszén, a Régi Műcsarnokban megrendezett Grafikai növendék-kiállításon. Ez alkalommal három magániskola, Bortnyik Sándor, Csabai Ékes Lajos és Jaschik Álmos növendékeinek grafikai munkái jelentek meg a közönség előtt. Az együttes jelenlét a tárlatszemlézőket arra késztetette, hogy különösen a három intézet közötti különbségekre összpontosítsanak: így kiemelik, hogy míg Jaschik az iskola szisztematikus tanmenetét demonstrálta, addig Bortnyik növendékeinek kész munkáit mutatta be, hasonlóan a Csaba-féle iskolához, ahol azonban – eltérően a többiektől – természet utáni tanulmányrajzok is feltűntek.[24]

A Jaschik-iskola összművészeti jellegű tematikus tárlatai közül a legnagyobb vállalkozások közé tartozott az 1930 májusában, az Iparművészeti Társulat kiállítási helyiségeiben megnyitott gyermekművészeti kiállítás. A bemutató átfogó képet nyújtott mindazon művészeti ágakról, amelyeknek szerepük van a gyermek esztétikai környezetének formálásban. A sajtó beszámolói és a fennmaradt enteriőrfotók alapján úgy tűnik a gyermekművészeti kiállítás volt az iskola kiállításainak műfajilag leginkább sokszínű bemutatója: a tárlaton helyet kaptak illusztrált mesekönyvek, plakátok, játékok, ruhák, szőnyegek, párnák valamint lakás- és iskola-berendezések is.[25] A Jaschik-iskola kiállításában a századforduló gyermekművészeti reformtörekvései éledtek újjá. Az első világháború után a modern gyermeklélektani és művészetpedagógia mozgalmak találkozása révén reneszánszát élte a gyermekművészet témája. Ez a terület azért volt a művészeti nevelés kulcsfontosságú kérdése, mert a kortársak hite szerint egy felnövekvő új generáció vizuális kultúrája fordult meg rajta. Iparművészek sorát mozgósította a cél, hogy a gyermek otthoni, utcai és iskolai környezetét esztétikussá formálják. Figyelmük kiterjedt a gyermek valamennyi használati tárgyára, bútorai, játékaira, könyveire, ruháira. Az 1900 körüli években rendszeresen jelentek meg az Iparművészeti Társulat kiállításain teljes gyermekszoba vagy tanterem berendezések. A gyermekművészet megújításának elkötelezett támogatói közé tartozott Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és felesége Kriesch Laura. Jaschik Álmos éppúgy kapcsolatban állt velük mint a téma egyik legelismertebb szakértőjével, Nádai Pállal, akivel egy ideig az Iparrajziskolában kollégák voltak. Azt, hogy Jaschik számára is fontos volt a  gyermekművészet ügye az is jelzi, hogy a téma szerteágazó tárgykörének összefoglaló alapművét, Nádai Könyv a gyermekről című munkáját saját tervezésű művészi díszkötéssel látta el.

Az alkalmazott művészetek ruha-, jelmeztervezésre is kitágított köre jelent meg a Jaschik-iskola 1929 januárjában megrendezett, nagy közönségsikert aratott Farsangi kiállításán is, ahol a növendékek farsangi vonatkozású plakátjaikat, álarc- és jelmezterveiket állították ki.[26] Bár az itt kiállított álarcokat nem ismerjük, a maszktervezés több stúdium tárgya lehetett, mert két évvel később Jaschik külön cikket szentel e sajátságos plasztikai műfajnak és írása mellé néhány növendéki álarc tervét is mellékelte.[27] A ruha- és jelmeztervezés ebben az időszakban az iskola kedvelt képzési iránya volt. E kurzusokon felmerült tervek kivitelezésére azonban csak ritkán került sor. Erre adódott alkalom az 1930-as évek elején rendszeresen megrendezett farsangi iskolabálokon, amely a kötetlen közösségi együttléten kívül lehetővé tette a megvalósult ruhatervek bemutatását is. A fennmaradt források szerint e jelmezes mulatságok adott témák köré csoportosultak: 1933-ban Csíkos- és Kockás-bált, 1935-ben Mesebált, 1936-ban Régi pesti bált tartottak a Jaschik-iskolások, de ebből az időszakból van említés egy Matyó-bálról is.[28] Úgy az álarc- mint a jelmeztervezés kapcsolódott az 1925 óta folyó színpadtervezési képzéshez is. Az itt készült díszlet- és jelmeztervekből, valamint színpadi makkétekből az iskola 1926-os és 1927-es áruművészeti kiállításán is megjelent egy válogatás, de a Jaschik-iskola színházművészeti oktatásának reprezentatív bemutatására az 1929-es szegedi Színpadművészeti Kiállításon, illetve az 1932-ben Németországban megrendezett Goethe-emléktárlatokon nyílott alkalom.[29]

 

1938-1950

A Jaschik-iskola utolsó nyilvános műhelykiállítását 1934-ben rendezte, a Műhely Szövetség Váci utcai bemutatótermeiben. A források tanúsága szerint a növendékek az ezt követő másfél évtizedben már nem léptek intézményesen közönség elé. Az iskola működése ennek ellenére a korábbi időszaknál jobban rekonstruálható, ugyanis a fennmaradt dokumentumok (tantervek, levelezések, tanítványi munkák) jórészt erre a korszakra vonatkoznak. Ebből a periódusból Jaschik négy részletes tanterve maradt fenn, közülük a legkorábbi az 1938-1939-es tanévre, a legkésőbbi az 1948-1949-es tanévre vonatkozik. Ezek az aprólékosan kidolgozott tanmenetek pontosan tükrözik a Jaschik-iskola egyik fő sajátosságát: az oktatatás racionálisan megszerkesztett rendszerét. Bár a pedagógiai szisztéma mindvégig azonos maradt, Jaschik folytonosan kísérletezett, így a fennmaradt tantervek mindegyike tartalmaz új elemeket. A tanítás bázisát a rajzolás gyakorlati tárgyai alkották. A vizsgált időszakon belül ezek a következők voltak: távlati rajz, tárgyrajz, betűrajz és szövegtervezés, szalagplasztika és redőrajz, ornamentika, természeti forma, alak- és mozdulatrajz és technikai gyakorlat. Számuk és összetételük félévente és szintenként változott. Az egyes tárgyakon belül a növendéknek kötött számú feladatot kellett végrehajtania. Ez kezdő szinten a különféle – mind összetettebb – grafikai technikákat, haladó szinten pedig különféle alkalmazott grafikai műfajokat jelentett. Amennyiben a növendék egy adott tárgy valamennyi feladatrajzát teljesítette, egy szinttel feljebb lépve megkezdhette a tárgy bonyolultabb feladatsorának kidolgozását. Az oktatás menetének spirális szerkezete lehetővé tette, hogy a növendék ugyanazt a tárgyat mind fejlettebb rajzi eszköztárral közelítse meg. Kötöttségei biztosították áttekinthetőségét, ugyanakkor úgy teremtett logikus rendszert, hogy eközben rugalmasan alkalmazkodott a tanítvány saját ritmusához is. A spirális konstrukció nem pusztán praktikus eszköz volt Jaschik számára, hanem olyan világmagyarázó elv, amely hite szerint a természeti világ valamint az egyén múltját és jelenét egyaránt meghatározta. A fejlődés szimbolikus formájaként éppúgy lényegét képezte kultúrtörténeti elméletének, mint a természet utáni rajz oktatásának. Az oktatás egész rendszerében pedig olyan organikus elvként volt jelen, amely épp természeti eredeténél fogva mutatkozott különösen alkalmasnak arra, hogy szervesen illeszkedjen a növendék személyes fejlődésének üteméhez.

            Az oktatás rendkívül átgondolt, a fokozatosságra épülő szerkezete mellett a Jaschik-iskola pedagógiájának másik sajátosság a tanítás következetesen gyakorlatias jellege volt. A rajzolás mindig modell vagy mintalap után folyt. A kis méretű, variálható elemekből összeállított tárgymodellek között voltak geometrikus térformák, szalagkompozíciók és mindennapi tárgyak. A fennmaradt fotók tanúsága szerint a modelleken Jaschik pontosan jelezte, hogy azok milyen tantárgy, milyen csoportjának mely fordulójához kapcsolódnak.[30] A munka más részét Jaschik saját készítésű mintalapjai alkották. A kis méretű, nyolcadrét lapok a különféle témák előrajzait tartalmazták, feltűntetve a tárgyalt feladat megnevezését és sorszámát.[31] Ezek olykor az egyéni munka előképei voltak, máskor Jaschik előadásainak segédeszközei. Amennyiben a munka nem tárgymodellek után folyt, Jaschik nagy méretű kartonokra készített előrajzokat.[32] E nagy méretű rajzok egy része készre kivitelezett szemléltető tábla volt, más részüket Jaschik óra közben vázolta fel csomagolópapírra. A szemléltető munkaeszközök közé tartozott még egy több száz darabos, Malonyay Dezső A magyar nép művészete című könyvsorozatából származó, kivágott is kartonra ragasztott népművészeti képgyűjtemény is, valamint egy tematikusan rendezett – többnyire képes újságokból való – fotókollekció.

            Mindezen eszközök együttese azt szolgálta, hogy a Jaschik-iskola kicsiben imitálja a megrendelő és művész viszonyát, gyakoroltassa azokat a szituációkat, amelyekkel a növendék az alkalmazott grafika területén találkozhat. Oktatásának rendkívüli módon átgondolt rendszere, az egyes résztémák áttekinthető, egymásra épülő logikai szerkezete olyan jól használható törvény- és mintatárat biztosított a növendékek számára, amellyel viszonylag rövid időn belül is látványos eredményeket értek el. A tárgymodellek és mintalapok nem a természet utáni rajzolás tökéletesítését szolgálták, hanem – igazodva a gyakorlati élet követelményeihez – feladatuk az volt, hogy a növendék emlékezet után is képes legyen minél kifejezőbb kompozíció megalkotására. Mivel Jaschik arra igyekezett felkészíteni tanítványait, hogy alkalmazott grafikusként majd – olykor meglehetősen szűk – határidőre, a megrendelő igényeinek megfelelően kell dolgozniuk. Ezt gyakoroltatták a konkrét feladatokat tartalmazó cédulák is. Kezdettől fogva arra szoktatatta növendékeit, hogy tanulmányaikat a nyomdai eljárásoknak megfelelő technikával, méretben és a feladat által megkövetelt kötött tárgyban készítsék el. Az egyes feladatok technikai kivitelezésének sorrendje a ceruza – kréta – toll – akvarell – tempera volt, és ez tovább variálódott aszerint hogy a kép egy, két vagy három színnel készült. A nyomdai reprodukció műszaki kötöttségei miatt a hallgatók három színnél többet nem használhattak a tanulmányok kivitelezésekor, és ugyanezen okból az olajfestés sem szerepelt az iskola tananyagában. A rajzhoz felhasználandó tárgymodell és a technika mellett – ahogy a valóságban is - kötött volt az a szöveg is, amelynek a képen szerepelnie kellett. Jaschik olyan kártyasorozatot készített a címlap és a plakáttervekhez, amelyek megadták a témára vonatkozó részletes instrukciókat (szerző, cím, műfaj, dátum stb.).

            Jaschik arra is nagy gondot fordított, hogy iskolája a növendékek általános műveltségét is fejlessze. A rajzi gyakorlatokat ezért rendszeres elméleti előadások egészítették ki. Ezek egy része a gyakorlati tárgyakat helyezte történeti perspektívába. Elmélet és gyakorlat kettőssége különösen az ornamentika oktatását jellemezte, ahol a szigorúan formatani stúdiumokat a díszítőművészetek fejlődéstörténetét és szimbolikáját feltáró előadások kísérték. Emellett a betűrajzhoz írástörténeti, a színpadi tervezéshez színháztörténeti, a textiltervezéshez viselettörténeti kurzusok kapcsolódtak. Az elméleti előadások rugalmasan illeszkedtek a szerteágazó rajzi gyakorlatokhoz. A fennmaradt tanmenetek szerint nem volt kötött helyük az órarendben. Az átfogó, történeti jellegű előadások egy részére a nyári kurzusokon került sor. A nyári kirándulások (“repülések”) és táborok fontos szerepet láttak el az oktatásban, ugyanis a természet utáni rajzra főként ezeken adódott alkalom.

 

Jaschik Álmos jellemző példája annak a személyiségnek, akinek jelentőségét nem kizárólag alkotóművészeti tevékenysége adja meg. Alakja az utókor előtt olyan generatív személyiségként bontakozik ki, akinek inspiratív ereje nemzedékek művészeti látásmódját határozta meg. Pedagógiai rendszerében saját korának különféle társadalomtudományi, pedagógiai és művészeti eszméi és törekvései összegződtek és formálódtak egyéni, karakteres művészetelméletté. Négy évtizeden át működő iskolája jelentős fejezete a hazai művészeti nevelés történetének. A művészeti nevelés párhuzamosan tevékenykedő állami és magánintézetek történetének részletes feltárása, vélhetően megfelelő alapot teremt majd az összehasonlító elemzésekhez is. Az ezt követő kutatások feladata a Jaschik-iskola tevékenységének elhelyezése a korszak hazai művészeti nevelésének pedagógiai irányzatai között.



[1] Az itt közölt írás rövidített változata a Jaschik Álmos életművét bemutató, 2002 őszén megjelenő tanulmánykötetben azonos címmel közölt nagyobb terjedelmű dolgozatnak.

[2] 1907-től a Székesfővárosi Iparrajziskolában tanított, 1909-től a Könyvkötészeti Szakműhelyt vezette, 1914-ben az intézet igazgatóhelyettesévé választották, 1919-ben tagja volt az intézetet vezető három tagú direktóriumnak. Ezzel párhuzamosan oktatott az ovónők és tanítók rajzi továbbképző tanfolyamain is.

[3] Jaschik Álmos: A magyar iparoktatás és munkásnevelés reformtervezetének vázlata. Kézirat. Iparművészeti Múzeum, Adattár

[4] Az iskola működésére vonatkozó kéziratos anyagokat az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria adattára őrzi. A tanítványok rajzainak egy része a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályán és az Iparművészeti Múzeum Kisgyűjteményi Osztályán található. További dokumentumok, jegyzetek és növendéki munkák találhatóak az egykori tanítványok birtokában valamint magántulajdonban.

[5] Magyar Nemzeti Galéria Adattára, Ltsz.: 22314. 1985

[6] Interjú Gera Évával, Benisch Verával, Dávid Jánossal, Koós Árpáddal és Szilágyi Ildikóval. In.: Jaschik Álmos tervezőiskolája. (A hazai szabadiskolák múltjából II.) Szerk.: Mezei Ottó. Budapest, 1980, II, 61-108.

[7] ??? Budapest, Tölgyfa Galéria, 2000.; Budapest fél évszázada 1950-2000. Jaschik-tanítványok. Budapest, Arte Galéria, április 4-27. – A Jaschik-tanítványok munkáiból korábban már a Petőfi Irodalmi Múzeum Jaschik-emlékkiállítása is mutatott be szemelvényeket: Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 1985. január 31 – 1986. március 31.

[8] A Jaschik-iskoláról. Tanulmányok és visszaemlékezések. Országépítő, 2001/1, melléklet. Budapest, 2001.

[9] Beszélgetés Dávid János építészmérnökkel. In: Jaschik, 1980, II, 71.

[10] Révész Antalt – aki később grafikus lett – Jaschik ingyen tanította. –  Részletek Jaschik-tanítványokkal készült beszélgetésekből és visszaemlékezésekből. In: A Jaschik-iskoláról. Tanulmányok és visszaemlékezések. Országépítő, 2001/1, melléklet. Budapest, 2001, 27.

[11] Uo. 22.; “egyik növendékét sem akarta bármilyen irányba befolyásolni, mindenki mindenfélét csinált, az érdeklődését akarta felkelteni minden iránt.” - Beszélgetés Gera Éva festőművésszel és Fillenczné Benisch Éva Vera iparművésszel. In: Jaschik, 1980, II, 65.

[12] “A cél az volt, hogy megtanuljunk bizonyos műfajokban gondolkodni, és bizonyos műfajokat kifejezni. Egyetlen dolog maradt ki, a festészet.” - Beszélgetés Gera Éva festőművésszel és Fillenczné Benisch Éva Vera iparművésszel. In: Jaschik, 1980, II, 62; Benedek Katalin: Jaschik, a pedagógus. (1963 körül) In: Jaschik, 1980, II, 21.

[13] Beszélgetés Koós Árpád műszaki tanácsossal. In: Jaschik, 1980, II, 82.

[14] (e. a.) [Elek Artúr]: Jaschik Álmos tanítványai. Ujság, 1924. december 8.

[15] N. n.: Jaschik Álmos növendékeinek kiállítása. Magyarság, 1925. december 6., 21.

[16] N. n.: Jaschik Álmos [és tanítványai] Magyar Iparművészet, 1926, 190.

[17] N. n.: Írásművészeti kiállítás… Magyar Iparművészet, 1926, 128.

[18] Jaschik Álmos: Kereskedelmi művészet. Magyar Iparművészet, 1927, 119-120., 129-130.

[19] Uo.

[20] Bortnyik Sándor: Az “iparművészeti” oktatás új útjai. Magyar Grafika, 1928, 255-258.; Hasonló elveket fejt ki: Kaesz Gyula: Iparművészet és iparművészeti nevelés. Tér és Forma, 1930/12, 541-549.

[21] • N. n.: Jaschik Álmos festőművész tanár növendékeinek áruművészeti kiállítása. A Mű, 1, 1927/1, 43-44; (e. a.) [Elek Artúr]: Áruművészeti kiállítás. Ujság, 1927. április 24., 17.; N. n.: Jaschik Álmos tanítványainak áruművészeti és színpadművészeti kiállítása. Magyarság, 1927. április 24.; N. n.: Áruművészeti kiállítás. Magyarság, 1927. április 22. – Utóbbi hírek szerint a tárlaton kerámia, ötvös- és zománcmunkák is voltak.

[22] A Magyar Könyv- és Reklámművészetek Társasága bemutatkozó kiállításának katalógusa. Budapest,  Iparművészeti Múzeum, 1930. április 12-27.

[23] Mihályfi Ernő: Könyv- és reklámművészeti kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. Magyarország, 1930. április 13. – Újra közölve: Uő: Művészek, barátaim. Válogatott képzőművészeti írások. Budapest, 1977, 61-62.; Mihályfi Ernő: A könyv- és reklámművészeti kiállításról. Magyar Grafika, 11, 1930/3-4, 76-79.; Nádai Pál: A “Könyv- és Reklámművészet” bemutatkozása. Magyar Művészet, 1930, 173-175.

[24] (e. a.) [Elek Artúr]: Grafikai növendékkiállítás az Iparművészeti Társulatban. Ujság, 1931. október 11.; N. n.: Jaschik-tanítványok bemutatkozása. Nemzeti Ujság, 1931. október 18.; N. n.: Grafikai magániskolák kiállítása az Iparművészeti Társulat kiállítóhelyiségében. Magyar Grafika, 1932, 18.

[25] N. n.: Jaschik Álmos tanítványai… Magyar Iparművészet, 1930, 91.; N. n.: Jaschik Álmos tanítványainak…Ujság, 1930. május 11.; N. n.: Jaschik Álmos tanítványainak…Nemzeti Ujság, 1930. május 15.; N. n.: Jaschik Álmos tanítványainak…Pesti Hírlap, 1930. május 16.; N. n.: Jaschik Álmos tanár növendékeinek kiállítása. Reklámélet, 1930/5, 17; Az Iparművészeti Múzeum Adattára fellelhetőek a kiállítás plakátjáról és enteriőrjeiről készült üvegdiák.

[26] N. n.: Jaschikék farsangi kiállítása. Magyar Iparművészet, 1929, 25.; N. n.: Jaschik Álmos tanítványainak kiállítása… Magyar Iparművészet, 1929, 54.; N. n.: Jaschik Álmos tanár tanítványai… [Farsangi kiállítás] Nemzeti Ujság, 1929. január 19.; N. n.: Farsangi kiállítás. Magyarság, 1929. január 23.; N. n.: Farsangi kiállítás. Pesti Hírlap, 1929. január 20.;  N. n.: Farsangi kiállítás. Magyarság, 1929. január 20.

[27] Jaschik Álmos: A másik arc. Magyar Iparművészet, 1931, 48., 57-60.

[28] A magyar Mese-bált 1935. március 2-án tartották. – A Mese-bál műsorvezetőjének az egyes jelmezeket bemutató szövege és a bál meghívója: Magyar Nemzeti Galéria Adattára, Ltsz.: 23637/1195; Ugyanitt található az 1936. február 15-én megtartott “Régi pesti bál” meghívója is; Az Iparművészeti Múzeum Adattára leltározatlan Jaschik-dokumentumai között találhatóak fényképek a Matyó- és a Csíkos-bálról; Kettő ezek közül reprodukálva: Jaschik, 1980, II, 67-68. kép; A bálokról lásd még: Benedek Katalin: Jaschik, a pedagógus. (1963 körül) In: Jaschik, 1980, II, 30.

[29] A németországi Goethe-kiállítás tereveinek hazai bemutatója: Farkas István festőművész kiállítása és a Jaschik tanítványainak Geothe drámáihoz készült színpadi maquettjei. Budapest, Ernst Múzeum, 1932. február

[30] Jaschik, 1980, II, 28-40. kép; Koós Árpád: Rövid tájékoztató és illusztrációk a Jassik-iskola munkarendjéről. Budapest, 1963. Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztálya, Ltsz. n. – A gépirat 19 tárgymodell fotóját tartalmazza. – Tárgyfotók emellett találhatóak még az Iparművészeti Múzeum Adattárának Jaschik-dokumentációjában is.

[31] A mintalapokból töredékes, de nagy számú sorozat található az Iparművészeti Múzeum Adattárában.

[32] Szilágyi Ildikó szóbeli közlése alapján. – Ezekből a mintatáblákból mára egy sem maradt fenn.