Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ligeti Antal

2008.01.16

 

Műértő, 2007. november, 5.

TÁJMÁGIA MESTERFOKON

Ligeti Antal tájképei a Képzőművészeti Egyetem kiállításán

 

Az impresszionizmus az akadémikus tájfestészetet a művészettörténet kacattárába száműzte, mint olyan dohszagú ócskaságot, aminek csupán annyi köze van a valódi természethez, mint pincebogárnak a napraforgóhoz. Az ezredforduló gyermeke mégis eretnek sóvárgást érez az akadémikus táj iránt, becsüli technikai perfekcionizmusát, csodálja a belőle áradó mágiát. Miközben a kortárs piktúra újra kihívásként éli meg a természetet mint látványt, nem kevés tanulsággal szolgálhatnak a legifjabb festőnemzedék számára az akadémikus mesterművek. Éppen ezért különösen aktuális, hogy a romantikus ideáltáj egyik legjelentősebb hazai mestere, Ligeti Antal (1823-1890) műveiből éppen a Képzőművészeti Egyetem nyújt impozáns válogatást.

Markó Károly tanítványa sikereinek legjavát akkor érte el, mikor a szabadságharc bukásából feleszmélő országunk megtépázott önbizalmát saját természeti és történeti értékeinek felmutatásával kívánta megerősíteni. Ligeti az akadémikus ideáltáj Európa-szerte divatozó festői mintáit oly kitűnően sajátította el, hogy az 1870-1880-as évekre e műfaj legismertebb hazai képviselőjévé vált. Jellemző tájegységeinket vagy történeti várainkat olyan heroikusan emelkedett stílusban mutatta be, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Visegrád vagy Szigliget a mai napig nemzeti identitástudatunk szimbolikus helye.

            Minden túlzás nélkül állítható, hogy az Andrássy úti épületben igazi kuriózumot láthatnak a látogatók. Ligeti összegyűjtött műveit utoljára hagyatéki tárlatán, 1890-ben (!) csodálhatta a közönség. (A kiállításnak egykor ugyanaz a tér adott otthont, mint most, de akkor még a régi Műcsarnok minőségében.) Ezúttal a bemutató aprópóját az a mintegy 120 grafika alkotja, amit az egyetem könyvtára őríz. Beszerzésük vélhetően az iskola alapító-direktora, Kelety Gusztáv személyéhez köthető, aki maga is mestere volt az akadémikus ideáltáj műfajának. Az intézet könyvtárának muzeális értéke az elmúlt években vált ismertté, köszönhetően szakmailag is magas színvonalon kivitelezett bemutatóinak. A gyűjtemény vezetője, Majkó Katalin által szorgalmazott legújabb vállalkozás – grafikai lapjai és vázlatkönyvei mellett – Ligeti mintegy harminc olajfestményét mutatja be, köz- és magángyűjteményekből egyaránt válogatva.

            Ligeti grafikáinak jórésze az 1850-es években, a festő itáliai és keleti utazása során készült vázlat. Az aprólékos növénytanulmányoktól a nagyvonalú panorámákig ívelő sorozat mindazon erényekkel bír, amit jelenünk fényképezőgéphez bilincselt utazója olyannyira csodál 19. századi természetjáró elődjében: minuciózus kivitel, a távlat illúziója, a tér- és fényviszonyok érzékletes imitációja pusztán a vonalak és monokróm tónusok segédletével. Ám e vázlatok szelíd szépsége önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy a nézőket meggyőzze Ligeti kivételes kvalitásairól. Ezt tudván a Szépművészeti Múzeum munkatársa, Radványi Orsolya, mint a kiállítás rendezője úgy döntött, hogy a rajzokat csupán kiindulópontnak tekinti, és olyan művekkel övezi azokat, amelyek részleteikben vagy egészében kapcsolódnak a skiccekhez. E koncepciónak köszönhetően a néző dupla élvezetet nyer, hiszen a nagy olajképek lenyűgöző szépsége mellett azok születésének titkába is betekintést kap: miként használta fel egy akadémikus tájfestő a közvetlen optikai, érzéki élmény töredékeit az ideális egész megszerkesztéséhez, hogyan állította botanikai, geográfiai tárgyszerűségre törekvő részlettanulmányait a táj mítoszának szolgálatába.

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem, 2007. november 8 – december 8.