Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cseke Szilárd 2010

2010.06.23

 

Cseke Szilárd kiállítása. Katalógus bevezető. Raiffeisen Galéria, Budapest, 2010.

 

Az erdő kettős kódja

 

1962-ben Pátzay Pál „tételesen meghatározható kulturális bűnténynek” titulálta a modern, azon belül absztrakt törekvéseket és az azokról való beszédet. Indulatos megszólalása csak egy kiragadott mozzanata volt annak a szakaszosan fellángoló vitának, amely a magyar művészeti hadszíntéren az ábrázoló és nem-ábrázoló művészet körül folyt. Cseke Szilárd azon szerencsés nemzedék tagjaként érett művésszé, amely már pusztán történeti érdekeséget látott az aktivisták világmegváltó konstruktivizmusában vagy a szocreál diadalát felvezető absztrakció-vitában. Az elődök heroikus küzdelme értelmét vesztette az ezredvég művészeti svédasztalánál. Ami egykor élet-halál kérdése volt, az most személyes gusztus kérdése lett. Cseke kezdetben otthonosan érezte magát e posztmodern „élménycentrumban”, az újfestészet virtuóz üdvöskéjeként élte az aranyifjak életét: kivilágított alagútban száguldó sportautója (2001) láttán felvillantak Luc Besson Taxijának kezdő képsorai és feldübörgött a Ponyvaregény zenéje.

                Meglepő módon: ez a sárga sportkocsi az erdőbe tartott. A zene elhallgatott, a motor leállt. Maradt végül az erdő hatalmas csendje, szétáradó zizegése, és a lombok roppant kupolája alatt az égbolt ragyogásába hunyorgó ember.

Cseke minden eddiginél komolyabb vállalkozásba kezdett, mikor „erdőfestő” lett. Legelőbb is felvállalta a kortárs tájfestészet alaptételét, miszerint a természeti látvány ábrázolása lehetetlen, esély pusztán egy azzal párhuzamos képi valóságos teremtésére van. Ennek egyik útja a tájképfestészet történeti toposzainak tudatos idézése, parafrázisa, másik iránya az autonóm képtér illuzionisztikus megformálása. A modern művészet története számos példát kínál a természeti és elvont képi valóság megfelelésére. Piet Modrian egy kopasz fa ágaiból, Frantisek Kupka a víztükör mozgásából bontotta ki a maga absztrakt képi rendjét. Cseke célja azonban nem a látványélmény elvonatkoztatása, hanem annak maradéktalan megragadása. E tekintetben leginkább Veszelszky Béla festészetének örököse, hiszen a látvány érzéki benyomását a képtér autonóm törvényei szerint konstruálja újra. Olyan kettős kettős kódot teremt ily módon, amely ugyanazon látványt hol absztrakt képtestként, hol illuzionisztikus tárgyi benyomásként érzékeli.

Egyik szerepében bőkezűen és tudatosan alkalmazza Cseke az természetábrázolás nagy tradícióit, történeti asszociációk sokaságát ébresztve intellektuális játékokra nyitott, művelt nézőjében. Vásznai mindig tudatosan komponáltak, a centrális perspektíva szabályai mentén gondosan szerkesztettek. Képkivágatai és nézőpontjai egyaránt kiemelik a szemlélő szubjektív pozícióját és az őt övező természet végtelen nagyságát. Attitűdje nem nélkülözi az emelkedettséget, a tájat olyan fenséges, heroikus vagy megszentelt helyként láttatja, amely rokon a romantika természetfilozófiájával. Triptichonális kompozíciói felerősítik a látvány panteisztikus értelmezését, máskor lombkupolái az erdő-templom hasonlatot emelik be képeinek kulturális asszociációs terébe.

Ám miközben a vizuális illúzióteremtés reneszánsz-barokk nagymestereinek bűvészmutatványaival kápráztatja el közönségét, figyelmes nézője előtt leleplezi szemfényvesztése titkát. Az erdő illúzióját a képsík gazdagon megmunkált matériája hordozza, a festékpigment érzéki áradásában figyelmes nézője újabb szenzuális gyönyörre lelhet. Az egymásra rétegződő színfolyamok, dörzsölések, kaparások mögött áttűnő rétegek változékony faktúrája olyan megmunkált felületet (artefactumot) hoz létre, amelynek immár éppúgy saját tere és ideje van, mint magának a megidézett természeti látványnak. Erre a gesztuspászmáktól szabdalt, archaikus-ösztönös rétegre rakódnak rá a lakkfesték homogén foltjai, ebbe hasítanak bele a fatörzsek geometrikus hasábjai. Egyetlen játéktéren jelenik meg ily módon az „informel” szubjektív gesztusfestészete az absztrakció monokróm és geometrikus változataival. Az erdő látványa mellett elkalandozhatunk hát a „látás erdeiben” is. Így teljesedik be a .néző szabadsága.

És jöhet újra a sárga sportkocsi, dübörögjön a zene….