Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Reformok a Képzőművészeti Főiskolán 1920-1932

2013.03.07

 REFORMOK ÉVTIZEDE A KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN

1920-1932

 

RÉSZLET 

 

1920-1921: Hatalomátvétel

1919 őszén egy csaknem működésképtelenné vált intézményben indult meg az oktatás.[1] Feléledése radikális személyi és strukturális változásokat követelt. Ám a változások iránya, és a vezéregyéniségek személye ekkor még közel sem volt egyértelmű, egyforma eséllyel pályáztak a főiskola irányítására a konzervatív és modern csoportok.

A felsőfokú művészképzés radikális átalakítására már a Tanácsköztársaság hónapjai alatt történtek intézkedések. A korábbi tanárok közül állásukból felfüggesztették a mesteriskolák vezetőit, valamint Balló Edét, Radnai Bélát és Stettka Gyulát. A Művészeti Osztály vezetésével megbízott Antal Frigyes 1919. június 27-én kinevezte helyükre Beck Ö. Fülöpöt a szobrászati, Pór Bertalant a festészeti mesteriskola vezetésére, Vedres Márkot a szobrászati, Csók Istvánt a festészeti, Bíró Mihályt pedig a grafikai osztály vezetésére, valamint Réti Istvánnak a korábbi megbízásos szerződés helyett rendes tanári státuszt biztosított.[2] Ők a tanácskormány gyors bukása miatt ugyan az oktatást már nem tudták megkezdeni, de Pór Bertalan visszaemlékezése szerint az oktatás átalakításának legfőbb elvei az ekkor megkezdődött minisztériumi tárgyalások során körvonalazódtak először.[3] A reformok későbbi megítélését nagyban befolyásolta, hogy végrehajtói között Réti István és Csók István személyében olyanok is voltak, akik a tanácskormány átszervezéseiben is szerepet vállaltak.

Képzőművészeti Főiskola tantestülete 1919 őszén a súlyosan beteg Szinyei Merse Pál helyére Bosznay István javasolta az igazgatói posztra.[4] Bosznay a századvég realista tájképfestészetének örököseként jellemző képviselője volt a Műcsarnok kiállítótermeit évről-évre csekély invencióval, ám biztos rutinnal megfestett munkákkal megtöltő szorgalmas mesterembereinek. Az intézményben 1909-től ékítményes és szemléleti rajzot tanított. Az utódlás kérdése Szinyei nem sokkal később bekövetkezett halálát követően valóban aktuálissá vált, ám a döntést nagyban nehezítette a háttérben egymásnak feszülő érdekcsoportok vetélkedése. A háború évei alatt a főiskola több tanárát is elveszítette, Szinyeit megelőzően az elhunyt mesterek között volt Zemplényi Tivadar, Schulek Frigyes, Havranek Ferenc és Aggházy Gyula.

1920 február 6-án, tehát pár nappal Szinyei halálát követően jelképesnek tekinthető, hogy az elhunyt igazgató érdemeit Bosznay István méltatta a tanári ülésen. A testület által pártolt művészi irányt jól jellemzi, hogy az ülésen felmerült a főiskola két része, a rajztanárképző és a mesteriskola szétválasztása, előbbi vezetésére a testület Bosznayt, utóbbira a minisztérium Benczúr Gyulát javasolta.[5] Ezekben a hónapokban vélhetően mindkét tábor intenzív minisztériumi tárgyalásokat folytatott a háttérben. A konzervatívok várható térnyerése helyett azonban az ellentábor kapott bizalmat, mikor Benczúr halálát követően két nappal, 1920 július 18-án a kormányzó Lyka Károlyt bízta meg a főiskola ideiglenes vezetésével.[6]

            Lyka kinevezésével a főiskola történetének egyik legizgalmasabb időszaka vette kezdetét. Soha korábban nem volt ennyire megosztott az intézet tanári gárdája, mint ezekben az években; soha korábban nem feszültek egymásnak ilyen erőteljesen és nyíltan a tanári testületen belüli érdekcsoportok. E több mint egy évtizeden át húzódó, a sajtó nyilvánossága előtt zajló állóháború plasztikusan kirajzolta a húszas évek kultúrpolitikájának konzervatív és modern értékrend mélyen átpolitizált pólusai mentén húzódó frontvonalait.

             Noha Lyka Károly már 1914 óta a művészettörténet megbízott, szerződéses tanára volt, kinevezése meglepte az iskola idősebb professzorait, akik mit sem tudtak a változásokat előkészítő, hónapok óta folyó minisztériumi tárgyalásokról. A kultuszminiszter ez idő tájt Haller István volt (1919. novemberétől – 1920. decemberéig), de a tervezett reformok ügyét mindenekelőtt Nagy Árpád, a Művészeti Ügyosztály vezetője támogatta.[7] Lyka személyében első ízben került az igazgatói posztra nem művésztanár. Több évtizedes szakírói, történészi, szerkesztői és művészetpolitikai ténykedése azonban elismeréssel és tisztelettel övezte alakját. Közismert elkötelezettsége a nagybányai művészek által képviselt plein air realizmus felé egyúttal a főiskola várható reformjának irányát is kijelölte. A művészetpolitika ezzel a Benczúr nevével fémjelzett akadémikus konzervativizmus helyett a Szinyei által képviselt mérsékelt modernizmus folytatásának adott esélyt. A döntéshozók meggyőzésében bizonyára szerepet játszott az, hogy Lyka az átalakításokat a korszerű nemzeti művészet előkészítéseként vázolta fel, igazodva az új kultúrpolitika elvárásaihoz. 1920 szeptemberében adott nyilatkozatában azzal indokolta a reformok bevezetését, hogy mivel „valutázási okokból” a fiatalok immár nem mehetnek külföldre tanulni, itthon kell biztosítani számukra a színvonalas művészi képzést, ami egyúttal a magyarság „kultúrfölényének” egyik biztosítéka is.[8] Hasonló elgondolások vezették a nyári művésztelepek szorosabb bekapcsolását az oktatásba, amely a vidék kulturális felzárkóztatását támogatta.

            A politikai döntéshozók meggyőzése után Lykára újabb, hosszan elhúzódó küzdelem várt, amelyet immár saját belső ellenzékével kellett megvívnia. Mikor az új tanévet megnyitó 1920. szeptember 20-i tanácsülésen immár hivatalosan is bejelentette igazgatói megbízásának tényét, az ellentábor képviseletében Bosznay István, Kovách Géza, Bottka Miklós és Erdőssy Béla joggal érezhették úgy, hogy Lyka és támogatói puccsal veszi át a hatalmat. Az új tanárok közül többen fenntartással voltak a régiekkel szemben, így Erdőssy Bélának szemére vetették, hogy Olgyai Viktor és Réti István ellen „igazoló bejelentést” tett 1919-es szerepükről. Mivel sem Lyka pedagógiai programja, sem az új tanárok személye, sem az új órarend ekkor még nem ismert, az új tanév teljes káoszban indult: legtöbben nem tudták, hogy a jövő héten fognak-e tanítani és mit. A kedélyeket tovább borzolta a Nemzeti Újság Lykával folytatott interjúja, amely hamarabb tárta a nyilvánosság elé a reform egyes gondolatait, mint a tanári kar elé.[9] A testület egyes tagjai joggal érezhették úgy, hogy a reformok az ő kizárásukkal, minden előzetes egyeztetést nélkülözve születnek meg és lépnek majd életbe. Bosznay heves és sértett felszólalásában világnézeti konfliktusként aposztrofálta a várható változásokat: „Ez a főiskola híres tanárok munkájával nyerte hírnevét, hagyományai tiszteletre méltók, nem vagyunk tehát hajlandók a kommunisták és a Ma féle őrültségek mezejére lépni s magunkkal rántani a fiatalságot.”[10]

            A két egymásnak feszülő tábor egyik fő ütközőpontja a rajztanárok képzése volt. Ebben a kérdésben már Lyka hivatalos kinevezését megelőzően (azt mintegy előkészítvén) kifejtette véleményét Réti István. A Nyugat 1920 márciusi számában „Képzőművészeti nevelés” címen közzé tett hosszabb tanulmánya már az őszi reformok alapgondolatait előlegezte. Réti már 1913 óta tanított a főiskola megbízott alakrajzi tanáraként, írása a főiskola reformját tárgyaló 1916 végén lezajlott ankét felszólalása nyomán készült.[11] Írásának alapgondolata szerint a rajztanár missziója a képzőművészeti kultúra terjesztése, képzésében tehát a geometriai jellegű stúdiumok helyett az általános műveltségbeli tudásnak kell előtérbe kerülnie, a műszaki helyett a művészi rajznak. „A kétféle rajz, a műszaki és művészi, amint mondottam, teljesen ellentétes menetű szellemi tevékenység folyamata és eredménye” – konstatálta Réti. A kétféle rajzi látásmód ellentmondását az oktatás specializálásával látta feloldhatónak, ezért javasolta a rajztanárképzés teljes leválasztását a művészképzésről (és csatolását az Iparművészeti iskolához vagy a Műegyetemhez), avagy a főiskolán belül szakjellegű képzés és oktatás bevezetését. Kovách Géza – aki a főiskolán ábrázoló geometriát és látszattant tanított – válaszában felhívta a figyelmet a természet utáni tanulmány, modell-rajz túlsúlyának veszélyeire, mondván egy rajztanárnak a rajzi és képi formák legkülönfélébb eszközeiben járatosnak kell lennie.[12] Ugyanakkor fontosnak tartotta jelezni, hogy a rajztanárok folyamatos részvétele a képzőművészeti kiállításokon képzésük művészi irányának bizonysága. Kettejük vitáját nyilvánvalóan évtizedes személyes és szakmai sérelmek terhelték, és végső soron a mintakövető és az intuitív művészi gyakorlat konfliktusa húzódott mögötte.

            Lyka végül is jóval a tanév megkezdése után, 1920 október közepén tárta a tantestület elé programját, amelynek legfőbb célkitűzése valódi főiskolai rang és intézményi autonómia volt.[13] Ezt szolgálta a szervezeti centralizáció: a rajztanár- és művészképzés összevonása, ami a gyakorlatban a mesteriskolák megszűnését és új, egységes órarendet jelentett. A reformok másik alapgondolata a „saison-tanítás” volt, ami a nyári művésztelepek és őszi-téli műtermi-elméleti munka váltakozó ritmusához igazította a tanmenetet. Az új programot a „konzervatív ellenzék” egységesen bírálta, Kovách Géza elhibázottnak tartotta az összevonást, hiszen az erre irányuló kísérletek sorra kudarcot vallottak. Várdai Szilárd felszólalásában pedig így vélekedett: „A tantestület az iskola megreformálásával való foglalkozást jelenleg nem tartja időszerűnek, noha a testület egyes tagjainak is megvannak a maga reformtervei.”[14] Lyka eltávolítását megfogalmazó követeléseiket rövidesen írásban is megerősítették.[15]

A tervezett változások elleni tiltakozás túlnőtt az iskola falain, Lyka ellenzéke könnyűszerrel  mozgósította befolyásos támogatóit. Egy héttel a zárt tantestületi ülést követően már a sajtó adott hírt arról, hogy Zala György és Karlovszky Bertalan képzőművészek egy csoportjának kíséretében kereste fel Haller István minisztert, tolmácsolva kifogásaikat Lyka személye (nem művész, „csak a széppel foglalkozó poéta”) és tervezett reformja ellen, amely a mesterségbeli tudás elé helyezi a változékony művészeti irányokat és modorokat.[16] A Képzőművészek Nemzeti Szövetségének memoranduma az új igazgató szakmai kompetenciáját kérdőjelezte meg: „Írásait a szakértelmetlenség, következetlenség s a meggyőződés teljes hiánya jellemzi […] Szaktudását a legnagyobb mértékben kétségesnek tartjuk.” Levelük Lykát – becsületsértéssel felérő hangnemben – „sivár lelkületű”, „profán kalmárnak” bélyegezte.[17] A Pesti Napló azt is tudni vélte, hogy Zala György az igazgatói posztra pályázik, Karlovszky pedig „megelégedne” a festészeti mesteriskola vezetésével.[18] Erre válaszként nem sokkal később a főiskolai növendékek száz tagú (!) küldöttsége kért kihallgatást a minisztertől, támogatásukról biztosítva Lyka Károlyt és az iskola újonnan alkalmazott tanárait.[19]

            A régi gárda tekintélyét és pozícióját nyilvánvalóan leginkább az új tanárok alkalmazása és az újonnan bevezetett szabad tanárválasztás intézménye veszélyeztette. Azokon a baráti, kávéházi beszélgetéseken, amelyeken a háború évei alatt apránként kirajzolódott egy új alapokra helyezett főiskola terve, Réti István, Benkhard Ágoston és a rajztanárképző néhány tanára mellett Csók István és Vaszary János is részt vettek.[20] Az új igazgató bennük látta annak a szabadabb művészi iránynak a biztosítékát, amire hosszú távú reformterveit alapozhatta. Vaszaryn kívül a többieket Münchenig és Nagybányáig ívelő, évtizedes baráti szálak fűzték Lykához, megannyi közösen átélt küzdelem az európai igazodású hazai modernizmus védelmében. Benkhard, Csók és Vaszary személyében belépő új tanárokat Lyka meglehetősen későn, a tantestület november 20-i ülésén mutatta be.[21] A háttérben zajló pozícióharcokat jelzi, hogy ekkor is csupán szerződéses alkalmazásba léphettek.[22] Ez azonban mit sem változtatott azon, hogy Balló Ede, Deák-Ébner Gyula és Bosznay István mellett, immár Benkhard, Csók, Réti és Vaszary alakrajzi osztályait is választhatták a növendékek.[23] Ezen a ponton az ellenzékbe szorult tanárok a tiltakozás legradikálisabb eszközét, a sztrájkba lépés lehetőségét fontolgatták.[24]

            Az ellenzék mozgásterét a decemberben kihirdetett órarend is jelentősen korlátozta. Az átalakítások egyértelműen az alakrajzi oktatás dominanciáját a járulékos rajzi tárgyak számának csökkentésével érték el: az ornamentális gyakorlatokon alapuló ékítményes rajz beolvadt az iparművészeti tervezésbe, amelynek oktatására Lyka Megyer Meyer Antalt kérte fel; az építészeti rajzot és tervezés műszaki jellegű ismereteinek helyébe a műveltségi ismereteket tartalmazó építészeti ismeretek léptek, a Székely Bertalan által meghonosított alakrajzi mozdulat kompozíció pedig beolvadt az alakrajzi tárgyakba. Túl a koncepcionális meggondolásokon az új órarend minden előzetes egyeztetést nélkülöző bevezetése az ellenzék tanárainak helyzetét lehetetlenítette el, hiszen ily módon a zömmel geometriai tárgyakat oktató Erdőssy Béla, Kovách Géza és Bottka Miklós óraszáma radikálisan lecsökkent. [25]

A mind jobban elmérgesedő helyzet tisztázására a minisztérium az alakrajzi oktatást bemutató házi kiállítás megrendezését javasolta.[26] A bemutatót a reformokat támogató Vass József közoktatásügyi miniszter is kitüntette figyelmével.[27] Noha a kiállítás zártkörű volt a konzervatív sajtó csak a támadások újabb apropójának tekintette. A növendéki munkákat a vezető tanárok szerinti csoportosításban felvonultató tárlat nyilvánvalóvá tette a tanárok határozottan eltérő nevelési irányvonalát. A hagyományos akadémikus és naturalista természetábrázolástól különösen Csók és Vaszary növendékeinek munkái tértek el, teret engedve expresszionista kísérleteknek is. “Csók és Vaszary növendékeinek munkáit meglátva egy pillanatig megrémülve hökkenünk vissza: a falakról a proletárdiktatúra plakátjainak rémséges torzalakjai vigyorognak felénk” – írta Mátrai Vilmos a konzervatív Rajzoktatás tárlatszemléjében.[28] A kiállítás kapcsán először fogalmazódott meg határozottan a művészképzés két féle iránya. Mátrai az akadémiák feladatának a tradíció fenntartását látta: „[…] a Képzőművészeti Főiskola olyan intézet, melynek célja a hagyományokon felépülő, a pozitív természettudományok (geometria, anatómia stb.) által megalapozott művészet tanítása”.[29] Ugyanígy vélekedett a reformok ellen tiltakozó Országos Magyar Képzőművészeti Egyesület képviseletében Márton Ferenc: „[…] a művésznövendéknek először is a művészet mesterségbeli részét kell alaposan megtanulnia, amint azt a renaissance nagy mesterei is megtették. Alapos technikai tudás nélkül, pusztán az egyéniség és modernség jelszavaival nem lehet művészt nevelni.”[30]

A kultuszminiszteri tárca élén időközben bekövetkezett személycsere a reformok megakasztására adott reményt az ellenzéknek.[31] A tantestület 13 tagja újabb beadványban sürgette a döntéshozókat Lyka Károly és az új alakrajzi tanárok megbízásának visszavonására. “A bemutatott növendék-munkák egyenesen megdöbbentő képét nyújtották művészeti képzésünk szétzüllésének” – konstatálták az újabb minisztériumi tiltakozó beadvány szerzői.[32] A kiállítás újólag alkalmat adott rá, hogy a Képzőművészeti Egyesület néhány tagja – köztük Zala György – a “szélsőségesen modern” irányzatok érvényesülése ellen ismét felemelje szavát.[33] A tét immár az művészeti akadémia magasztos intézménye maga volt, amelyet a tradíció és mesterség nevében védelmezőkkel szemben mindinkább az invenció és egyéniség jelszavait hangoztató modernek vettek birtokba. A növendéki kiállítást követő vádakra felelve Lyka védelmébe vette új tanárait, pedagógiai programjában pedig az európai akadémiákon is teret hódító személyiségközpontú tanítás célját tűzte ki: „A szolid művészi tudás csak azon az alapon fejlődhetik, ha a mester tanulmányozza az egyes tanítványok hajlamát, tehetsége színét, s amit benne értékes rügynek ismer föl, azt indítja a kibontakozás útjára.”[34]

 



[1] Tanépületeit még katonai célra használták, így bérelt helységekben kezdték meg az oktatást. – Várdai Szilárd: Szemelvények az 1917/18-1920-21. tanévek történetéből. In: Évkönyv 1917/18-1920/21, 9.

[2] A magyar Tanácsköztársaság képzőművészeti élete. A Művészettörténeti Dokumentációs Központ forráskiadványai. Szerk.: Németh Lajos. Budapest, 1960, 72-73.; Gerelyes Endre: A magyar múzeumügy a két forradalom időszakában (1918-1919). Budapest, 1967, 356-357.; Várdai i. m. 8-10.

[3] „Emlékszem, a tárgyalások egész során át vitattuk meg az iskolák reformját. Ezeken a tárgyalásokon többek között Fényes Adolf és Réti István is részt vettek. Vajon Réti Istvánt nem ezek a megbeszélések inspirálták-e a Képzőművészeti Főiskola későbbi reformjára? Nem tudom, de az tény, hogy azokról az alapvető dolgokról, amelyek az általa létrehozott reformban megvalósultak, már a direktórium tanácskozásán is szó esett.” – Pór Bertalan: Emlékezés 1919-re. Szabad Művészet, 1949/2-3. Újra közölve: In: Száz éves a Képzőművészeti Főiskola 1871-1971. Szerk.: Végvári Lajos. Budapest, 1972, 63-65.; Körner Éva: Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság képzőművészeti intézkedései. In: A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1951. Művelt Nép, Budapest, 1952, 102-107.

[4] Jegyzőkönyv 1919. október 11., 104.

[5] Jegyzőkönyv 1920. február 6., 109. – Az ülésen részt vett tanárok névsora lefedi a konzervatív irányt támogatók körét: Várdai Szilárd, Bory Jenő, Bosznay István, Bottka Miklós, Edvi-Illés Aladár, Erdőssy Béla, Kovách Géza, Neogrády Antal, Pilch Dezső, Radnai Béla, Révész Imre, Stettka gyula, Tardos-Krenner Viktor

[6] Jegyzőkönyv, 1920. július 18., 124.

[7] Lyka visszaemlékezései szerint a reformok lebonyolítására Haller István kérte fel őt, de Lyka csak feltételeinek teljesítése esetén fogadta el a megbízást – Lyka Károly: Festészetünk a két világháború között. Visszaemlékezések 1920-1940. Budapest1984, 101-102., 9. jegyzet

[8] A Képzőművészeti Főiskola reformja. Nemzeti Újság, 1920/228, szeptember 26., 3.

[9] Uo.; Lásd még: e. a. [Elek Artúr]: A magyar művészet jövőjéről. A Képzőművészeti Főiskola válsága. Az Ujság, 1920/238, október 8., 2.

[10] Jegyzőkönyv, 1920. szeptember 29., 141.

[11] Réti István: Képzőművészeti nevelés. Nyugat, 1920/5-6, I, 245-256.; Aradi Nóra: Réti István. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1960, 197, 268.

[12] Kovách Géza: Rajztanáraink művészi nevelése. Rajzoktatás. 1920/1-2.

[13] Jegyzőkönyv, 1920. október 13., 147-151.

[14] Uo. 151.

[15] A Képzőművészeti Főiskola néhány tanárának nyilatkozata Lyka Károly rektor ellen. Budapest, 1920. október 21. - Magyar Képzőművészeti Egyetem, Levéltár – In.: Szögi László – Kiss József Mihály: A Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára, Budapest, 1997, 88-89.

[16] Harc a Képzőművészeti Főiskola vezetéséért. Zala György nyilatkozata. Pesti Napló, 1920. október 22., 3.

[17] Válság a magyar képzőművészetben. Művészek memoranduma a Lyka-ügyben. Zala György, Katona Nándor, Gerevich Tibor és Királyfalvi-Kraft Károly nyilatkozata. Virradat, 1920/256, október 29., 1.

[18] Egyikük sem volt ekkor főiskolai tanár. Karlovszkyt később, 1928-ban nevezték ki alakrajzi tanárrá.

[19] A Képzőművészeti Főiskola növendékei Lyka mellett. Pesti Napló, 1920. október 28., 5. – A támogató nyilatkozatot 180 növendékből 170 írta alá.

[20] Kolb Jenő: Egy eszme harmincéves útja. (Lyka Károly és a Képzőművészeti Főiskola). In: Lyka Károly emlékkönyv. Művészettörténeti tanulmányok. Budapest, é. n. [1943], 59; Barcsay Jenő: Munkám, sorsom, emlékeim. Budapest, 2000, 2.

[21] Csók, Réti, Glatz és Vaszary nevét Lyka már a Nemzeti Újságnak adott, szeptember 26-i nyilatkozatában említette.

[22] Ez csekély vagy javadalmazás nélküli alkalmazást jelentett. A minisztérium 1920 december 7-én kötött hivatalosan szerződést velük. Lyka a testület 1920. december 15-in ülésén jelentette be szerződésüket. – Jegyzőkönyv, 1920. december 15.

[23] Balló Ede régi osztályát vitte tovább, Deák-Ébner a korábban általa vezetett női festőiskola növendékeit oktatta tovább, Bosznay az első éves rajztanárokat kapta meg.

[24] Nincs válság a Képzőművészeti Főiskolán. Lyka Károly nyilatkozata. Magyarország, 1920. november 26., 4. – a sztrájk hírét cáfolják, Bosznay együttműködési készségéről biztosít.

[25] Erdőssy Béla és Kovách Géza 1924-ben távozott az intézményből.

[26] Jegyzőkönyv, 1921. június 25.

[27] A Képzőművészeti Főiskola ügye. Az Ujság, 1921. július 10., 6.

[28] Mátrai Vilmos: Növendékmunkák kiállítása a Képzőművészeti Főiskolán. Rajzoktatás, 1921/4-6, 21.

[29] Uo.

[30] N. n.: Művészet és mesterség. A Képzőművészeti Főiskola ügye. Budapesti Hírlap, 1921. július 16.

[31] Haller József 1919. november 24 és 1920. december 16. töltötte be tisztét, őt követte  Vass József, akit 1922. júniusában váltotta fel Klebelsberg Kunó.

[32] A tantestület 13 tagjának beadványa Vass József kultuszminiszterhez. Budapest, 1921. július – Szögi i. m. 89.; Művészeink mozgalma. A Képzőművészeti Főiskola régi irányának visszaállításáért. Zala György nyilatkozata. Pesti Napló, 1921/154, július 15., 5. – Zala a reformok irányát teljesen elhibázottnak tartja és a rajztanár- és művészképzés teljes szétválasztását javasolja.

[33] A kultuszminiszter elé járuló küldöttség tagjai: Hütl Dezső, Márton Ferenc, Nádler Róbert, Zala György – N. n.: Művészet és mesterség. A Képzőművészeti Főiskola ügye. Budapesti Hírlap, 1921. július 16.

[34] B. T.: Lyka Károly a laikus támadásokról. Vaszary, Csók, Réti igaza. Szózat, 1921. július 19., 5.