Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Váci Grafikai Műhely

2014.12.13

Műhely, menedék fórum. [Váci Grafikai Műhely] In: Műhely 2014. Nádor Galéria, Kiállítási katalógus, 2014, 3.

 

 

Műhely, menedék, fórum

 

Ha majdan egyszer valaki a magyar sokszorosított grafika részletes krónikájának megírására vállalkozik, bizonyára külön fejezetet szentel majd a Váci Grafikai Műhelynek. Az 1987-es alapítással indult történetében vélhetően lesznek majd felemelő és megrendítő epizódok, szólhat majd szakmai összefogásról, a kultúrpolitika változó díszleteiről, s benne egy művészeti ág helykereséséről.  Az alkotó, aki kitart a képnyomtatás klasszikus grafikai technikái mellett, jelentős önkorlátozást vállal, hiszen függővé válik a sokszorosítás technikai hátterétől, alkotói fantáziája solnhofeni kövekhez, öntöttvas nyomtató masinákhoz, méregdrága festékanyagokhoz kötött. Ha ezek, vagy az ezekhez szükséges pénz nem áll rendelkezésére, maradnak a kísérleti grafika kényszerpályái, marad a számítógép hűvösen villogó, érinthetetlen képernyője.

Vác menedék. A rendszerváltás előtt virágzó grafikai alkotóműhelyek köre mára beszűkült, Vác utolsó végvára egy mind költségesebb, és mind kevésbé értékelt képalkotó metódusnak. Amíg működik az állami mecenatúra, és rásegít arra a civil műpártolás, addig van remény rá, hogy a Duna parti műhelyben nem csak külföldi művészek csodálkozhatnak rá első nyomataikra. Mert azt, hogy kortárs litográfiák, szitanyomatok vagy rézkarcok készítésére igény van, aligha kérdőjelezi meg bárki. A Magyar Grafikusművészek Szövetségének több százas tagsága mind az elmúlt ötven évben végzett, a nemes grafikai technikákat ismerő és magas fokon művelő művész. Vác működése ily módon létkérdés, a magyar művészi sokszorosított grafika létkérdése.

Vác műhely. Kosztolányi Dezsővel szólva, nem „csak bot és vászon”, nem csak bonyolult és drága masinák önkiszolgáló rendszere. (Habár kuriozitását biztosítja, hogy itt működik Európa legrégebbi villanymotoros kőnyomó berendezése.) Hanem inspiratív alkotóműhely, az eszmecsere, tanulás, alkotás és kísérletezés helye. Olyan tér, ahol kiváló nyomdai szakemberek irányításával, odaadó segítségével ölt végleges formát a nyomat. Ahol a mű hosszú és összetett folyamat során, művészi és mérnöki tudás együttműködésével születik meg. Ily módon az elkészült nyomat sem önmagába zárt remekmű, hanem e közösségi, technikailag kísérletező alkotófolyamat dokumentuma.

Vác fórum. Merítése reprezentatívnak tekinthető, hiszen az ott néhány napot töltő művészek a Grafikusművészek Szövetségének ajánlásával és támogatásával kapnak lehetőséget a munkára. Mellettük a legfiatalabb generáció jelenlétét biztosítja, hogy pár éve művészeti egyetemek arra érdemesített hallgatói is teret kapnak arra, hogy bekapcsolódjanak a magyar grafika e nagy hagyományú terének vérkeringésébe. Akit tehát ma elevenen foglalkoztatnak a tradicionális grafikai technikák, az megfordul Vácon. Ezáltal az itt készült nyomatok átfogóan tükrözik a magyar képgrafika jelenét.

Merítés. A Nádor Galéria kiállításán 24 művész 2012 és 2014 között Vácott készült nyomatai jelennek meg. A Londonban élő Michael Horsley-n kívül valamennyien hazai alkotók. Hárman közülük egyetemi hallgatók, Fábián Erika és Mórocz István a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Csaba Anna pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti Intézetének növendékei. Többségük a grafikai technikákban gyakorlott mester, de Kováts Albert személyében akad köztük olyan festőművész, aki most először tesz kirándulást a nyomtatott kép világába. Az elkészült művek fele litográfia, lévén a váci műhely legfőbb vonzerejét a professzionális kőnyomó berendezés adja, más részük szitanyomat. (Mivel a rézkarc és fametszet készítésére másutt is adottak a technikai feltételek, Vácott kevésbé jellemzi ez a technika.) Szintúgy a műhely profiljából ered, hogy az itt készült művek a képgrafika hagyományos fogalmához kötődő, papíralapú nyomatok. Az önálló kompozíciók között akad néhány művészkönyv is, Butak András, Csaba Anna és Kiss Ilona jóvoltából.

Stílusjátékok. A kőrajz és szitanyomás klasszikus technikáiban rejlő lehetőségeket mi sem bizonyítja jobban, mint a műhelyben készült művek stiláris sokszínűsége. Felbukkannak itt ismerős alakzatok, mint Stefanovits Péter vagy Benes József szürrealisztikus figurái, Kovács Péter Balázs antropomorf székei, Luzsicza Árpád, Illés Anna, Kiss Ilona vagy Olajos György enigmatikus jelalakzatai. Akadnak intermediális kísérletek: Haász Ágnes a komputeren alkotott technikai kép szitanyomataival mechanikus alakzatoknak kölcsönöz egyedi faktúrát, Győrffy Sándor pedig betűk, figurák és absztrakt felületek áthatásait vizsgálja. Másokat, köztük Kiss Zoltánt, Szirányi Istvánt, Mórocz Istvánt vagy Fábián Erikát a kőre festett gesztus lendületének képpé mentése foglalkoztatja. Ahogy a rajzolt vonal közvetlenségét őrzik meg Sinkó István és Borbély Sándor munkái is. Az expresszív vonalkísérletekkel szemben egyes alkotók épp a nyomtatott kép makulátlan vagy hűvös felületképzéseit aknázzák ki, mint Nádas Alexandra architektúrái, Végvári Beatrix metafizikus terei, Szőnyi Krisztina raszteres tárgykiemelései vagy Sóváradi Valéria romantikusan izzó téralakzatai.

Műkitétel. Az ilyen és ehhez hasonló tárlatok a jelenlét, az életképesség bizonyságai. Magas szintű kvalitás, mesterségbeli tudás, ugyanakkor vitalitás és kísérletező fantázia jellemzi az összképet. S kell-e több ennél, ami bizonyítsa a Váci Műhely életképességét és létjogosultságát?

 

Révész Emese