Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Maszkos szerepjátékok. Gaál József kép-szó társulásai.

2016.04.29

Maszkos szerepjátékok. Gaál József kép-szó társulásai. [Eredeti, húzás nélküli változat]

MASZKOS SZEREPJÁTÉKOK

Gaál József kép-szó társulásai

 

Mi dolga lehetne egy festőnek az illusztrációval? Hiszen a modernizmus óta mást se tesz a festészet, mint hogy igyekszik megszabadulni az elbeszélés utolsó foszlányától, a narráció utolsó koszfoltjától. Amióta a könyvillusztrációt beszuszakoltuk az „alkalmazott” jelző dobozába, fejvesztve menekülnek tőle az autonómiájukat féltő alkotók. Viszolygásuk talán abból fakad, hogy a könyvbe zsákolt képhez a szabad mozgás korlátozása, megkötözöttség, az idomulás kényszere társul. Innen nézve a festészet mazohista rémálma az egyen méretű papírlapok pántjai közé szorított „alkalmazott élvezet” abszurd ígérete. Mégsem példa nélküli az irodalmi kötelék önkéntes vállalása. Gaál József könyvalkotásai ritka esetei annak a különleges természeti jelenségnek, ami szavak és képek vegyületeinek kisüléseiből terem.

            Az efféle könyvalkotások létrehozása jellegzetesen társas műfaj, amely író és képzőművész egymásra hangolódásából fakad, s mindezek hátterében jó, ha akad egy vállalkozó és áldozatkész kiadó is. Az együttműködés különleges típusát kívánja ez a munka, feltétele a könyv materiális korlátainak elfogadása; igazodás formátumhoz, oldalpárhoz, szövegmérethez. Cserébe azonban az irodalmi szerepjáték kalandját kínálja, rímekből szőtt jelmezt, ritmusból gyúrt maszkot.

 

(a kiadó)

Az Arcus kiadót vezető Dömény Csaba a kortárs magyar grafika jó ismerője, s kellőképpen nagyvonalú műbarát ahhoz, hogy művészi lapokkal illusztrált irodalmi művek kiadására vállalkozzon. Képzőművészettel még a kilencvenes években, a Váci Grafikai Műhely fotós munkatársaként került szorosabb kapcsolatba. Az ország legfelszereltebb sokszorosított grafikai műhelye önálló nyomatok mellett olykor grafikai albumokat is kiadott.[1] Innen jött az ötlet, hogy az önálló kiadót alapító Dömény maga is eredeti művészi nyomatokkal illusztrált köteteket hozzon létre, támaszkodva arra a művészi, grafikai háttérre, amit a Váci Műhely biztosított. 2001 és 2007 között hét olyan kötet jelent a gondozásában, amelyekben hazai viszonylatban példátlanul nagy teret kapott a kortárs művészi grafika. Hasonló könyvművészeti vállalkozásokra utoljára a két világháború között volt példa. A váci köteteket stiláris egység nem jellemzi, annál inkább kép és szöveg eltérő erejű kapcsolódása.

            Első kiadványa Babits Mihály Jónás könyvének Gyulai Líviusz hat eredeti kőrajzával kísért kötete volt.[2] Gyulai Líviusznak a kézirathoz mellékelt hat önálló kompozíciója az illusztráció hagyományos keretein belül maradva, jól azonosíthatóan kapcsolódik a történet egyes fordulópontjaihoz. Energikus, szálkás rajzstílusa grafikailag reflektál az író kalligrafikus kézírásához. Kompozíciói stilárisan ellenpontozzák a történetben egymásnak feszülő erőket: a próféta zaklatott-patetikus, Ninive lakói groteszk, az Úr és képviselői viszont plasztikus, az ókori asszír művészet szobrait megidéző grafikai formában jelennek meg.[3]      Gaál József által készített eredeti, színes litográfiákat tartalmaz Weöres Sándor és Pásztor Béla Holdaskönyve, majd egy évvel később, József Attila A Dunánál című versének díszkiadása. Utóbbi a vers kéziratát és hét nyelvre fordított változatának mindegyikét egy-egy színes kőrajzzal kísérte.[4] A nyolc művész kompozíciója eltérő erővel kötődik a költeményhez. Tárgyi motívumait egyik sem jeleníti meg, inkább gondolatisága sejlik fel némelyik lapon, az absztrakt kompozíciókban jobbára szabad asszociációs szinten. Képalkotás és irodalmi szöveg hasonló, szabad társulása jellemzi József Attila verstöredékeinek és Örkény István egyperceseinek száz-száz rajzzal kísért kiadásait.[5] Ezeket a technika és a kifejező eszköztár változatosan kötetlen megválasztása jellemzi. Képeik szinte teljes spektrumát nyújtják a kortárs irodalmi illusztráció változatainak, amiben a leíró jellegű rajztól az emblematikus, szimbolikus képen át a szabad nonfigurációig annak minden regisztere felvillan. Ha az illusztrációt a szöveg jelentését lehorgonyzó, konkretizáló képi formaként feltételezzük, akkor az efféle kísérletek épp a (vizuális) értelmezés sokszínű szabadságát, többszólamúságát sugallják.

 

(a festő)

Gaál József azon kevés festőink egyike, aki szívesen veti alá magát a könyvillusztráció kötelékeinek. Végzett grafikusként járatos a művészi nyomatok technikáiban, színes kőrajzokat pedig a kilencvenes évek óta készített Vácott. Érintettsége más tekintetben abból is fakad, hogy maga is jó tollú író, ami megkönnyíti az irodalmi szöveggel való belső azonosulást. Ez az idomulás az ő esetében távolról sem jelenti a saját forma elvesztését, a professzionális illusztrátorokat gyakran jellemző stiláris alakváltás tetszetős szemfényvesztését. Bármilyen irodalmi szöveggel is lép kapcsolatba, mindig önazonos marad, konok következességgel önmagát helyezve az írások mellé.

            Leginkább sokrétű könyvművészeti munkája a 2004-ben az Arcus kiadásában megjelent Holdaskönyv. Weöres Sándor és Pásztor Béla közösen írt verseit Gaál szöveg közti rajzai és hét eredeti litográfiája kíséri.[6] A hét énekből álló, egyenként öt versszakos négysorosok a két fiatal költő közös játékaként születtek 1940-ben. Nyilvánosság elé csak Pásztor korai halála után, 1947-ben kerültek a Sorsunkban. Ekkor látta el Weöres pár soros jegyzettel (amit az illusztrált kiadás is közöl), „közös hancúrozásnak” nevezve a kollektív versjátékot. A gyermekversek ártatlan rigmusaiba bújtatott sorok archaikus varázsénekeket, boszorkányos babonaságokat, népies ráolvasásokat idéznek. Ezt az ősi, misztikus rétegét emelte ki maga Weöres is későbbi jegyzetében, mikor így jellemezte a költeményeket: „primitív hímzések, naiv kerámiák: sűrű mintázatban nyüzsgő pirinyó démon-, ember-, állat-alakok.”[7]

            Jász Attila szavait idézve, ehhez a fergetegesen virtuóz „irodalmi négykezeshez” csatlakozik Gaál József, akinek festői világában már évtizedek óta otthonosan mozognak a költői páros által megénekelt démonok és állati emberalakok.[8] Nem az irodalmi szövegnek való alávetettségről van tehát szó, hanem szabad művészi társulásról. Mitöbb, szuggesztív alakjai határozottan interpretálják is a versciklust, könnyed játékosságuk helyett inkább ösztönös, animális mélyrétegeiket domborítva ki.[9] Kép és szöveg együttműködése más tekintetben is feszültséggel teljes, mert Gaál festészete eredendően nem narratív, sokkal inkább magánmitológiája mentén formált, amely őrzi az emberalkotás mágiájának őserejét. Álarcos démonai, antropomorf totemei kúsznak-másznak fel a könyv lapjain közölt kéziratos és nyomtatott strófákra. Nyújtózkodó, elúszó, árnyképszerű fragmenseik a szellemlények párhuzamos birodalmából, ráción túli téralakzataiból lobbannak fel, hogy aztán ott is enyésszenek el. Töredékes felvillanásaik jól illeszkednek a versek zaklatott, szürreális képzettársításokban tobzódó képeihez. „Elképzelt falhoz odakenve lapítottam őket” – jellemzi maga az alkotó barlangrajzokkal rokon árnyképeit.[10]

Mellettük minden ének végén feltűnik egy-egy önálló, egész oldalas kompozíció, amely a lap keretei közé szorítva idézi vissza a versek démonait. Gaál József utószavában a román kori oszlopfejezetek tömör plasztikájához hasonlította eljárását, amellyel „bőröm sincs és csontom sincs” teremtményeit összegyúrta. Néhol felsejlenek a szövegre konkrétan utaló elemek: például a herkentyűk rigófészek papucsa vagy az „összeláncolt istenek/ függőlámpán lengenek” motívuma. Mindemellett a rajzok figurái Gaál festői univerzumának régi lakói, így a bohócok vagy a bolondok, akiknek eltorzult arcvonásai faragványain is megjelenik. A versek szédületes gyorsaságban pergő szürreális képzettársításaival azonban a képzőművész nem akar versenyre kelni. A fiatal és öreg boszorkányok, herkentyűk, garabonciások, bolondok és bohócok múmiaszerű bábjaihoz a festő egy-egy domináns színpárt rendel, ebben mártva meg a képtáblák rácsai közé zsúfolt alakjaikat. A kézírás, a ritmikus dal, az oldalakon keresztül kúszó kézrajzok kalligrafikus és akusztikus benyomásai mellé így egy harmadik szenzuális élményt, intenzív színmezőket társít Gaál, arra késztetve a néző-olvasót, hogy ösztönösen engedjen az együttes optikai és zenei benyomásoknak.

 

(a festő író)

Ami a festő szemszögéből kötelék, az az író számára megszabadulás. Henri Michaux sikeres író volt, mikor a francia szürrealizmus hatására a harmincas évektől fokozatosan a festészet felé fordult. „Festek, hogy elszakadjak feltételeimtől” – írta festővé válásának folyamatát feltáró, Émergenes - Résurgences című kötetében. E megszabadulás iránya a kézírás ősi rajzi elemeinek felszabadítása, az írás „visszatisztítása” rajzzá volt. Könyveibe illesztett kalligrafikus vonalrajzai az írás ritmusának öröméből születtek, de annak verbális jelentéskényszere nélkül, az olvasható kép és a nézhető írás határán billegve.[11] Mindez távolról sem eredményezi a jelentés elvesztését, csak szemantikájuk immár vizuális természetűvé alakul. Bár tusrajzainak felszabadultan hajladozó alakzatai többnyire illedelmesen igazodnak a könyvtér négyszögéhez és rendeződnek vízszintes sorokba, az emberi alakokra, állati lényekre emlékeztető rajzi jelek ösztönös összeolvasása narratív összefüggést csempész a jelsorokba. Történetük nyelvek és korok fölötti, jelentésük éppen archaizmusuk okán a végső dolgokról szól.

            Ahogy Michaux festői önvallomása, úgy többi illusztrált kötete is a Bozóthegyi Kiadó jóvoltából, Juhász Katalin fordításában jut el a magyar olvasókhoz. A 2009-ben alapított kiadó legfőbb vállalása Michaux műveinek hazai kiadása és népszerűsítése. 2012 és 2014 között a Jelek útján című sorozatban immár Michaux saját kalligráfiáival kísért kötetei is elérhetőek, köztük a Ritmusok útján, amely a szöveget teljesen mellőzve, kizárólag „írásos képeire” bízza magát. Legújabb kötetük irodalom és képzőművészet újabb, sokrétű áthatásait példázza: a Vonalkalandokban Michaux meséli el, miként találkozott Paul Klee művészetével, amely felszabadította a benne lappangó ösztönös rajzolót.[12]

            „Henri Michaux világa már nem peremvidék, lényei évezredeket kötnek össze” – írta a festői önvallomás előszavában Gaál József, akit évtizedek óta mély, belső kötelék fűz a francia kép-íróhoz.[13] Visszaemlékezése szerint tizenhat évesen, Herbert Read festészettörténetében találkozott a francia szürrealista nevével, s később világossá vált, hogy a képalkotás mitikus, mágikus, archaikus magvának keresése, az ösztönös, érzelmileg telített gesztus elsődlegessége mindkettőjük számára a festői közlés alapja.[14] Gaál e köteléket képekkel és szavakkal egyaránt megerősítette. Francia elődje tiszteletére a kilencvenes években két emlékkiállítást is rendezett saját munkáiból. [15] Utóbbi kapcsán Michaux-ról írt tanulmánya rejtett önarcképként is értelmezhető, érzékeny elemzéseinek minden mondata önmagára is vonatkoztatható. Olyan alkotóról beszél benne, akinek festészete „mállékony maszkokon”, „csonkaságik torzított emberalakokon” át az ábrázolhatatlan félelmeknek ad alakot, akinek képei küzdőterek, ahol archetipikus jelképei egy individuális bestiáriummá olvadnak össze.[16] Az ehhez kapcsolódó, Jász Attilával közösen jegyzett kötetet már a váci Arcus kiadó adta ki, az, amely 2007-ben Michaux verseit Gaál képeivel adta közre.[17]

            Az Eredetmesék (Fables des origines) 1927-ben íródott verseihez még nem készültek rajzok, ezeknek utólag és pótlólagosan Gaál adott formát.[18] Mindezzel együtt a festő olyan alkotó mellé társult képeivel, aki maga is gyakran rajzolt saját írásaihoz. Hogyan lehet „felülírni” egy ilyen határozott képi világot? Gaál válasza azért meggyőző, mert autentikus: saját világát illeszti francia kortársa mellé, tudván, hogy kettőjük eredendő belső összhangja biztosítja majd a versek és képek egységét. A Holdaskönyvhöz hasonlóan ezúttal is rajzok százaiból kerültek a kiválasztottak (eredeti formájukban barna szépiával készült ecsetrajzok) a versek mellé. Michaux történelem előtti, archaikus korokban játszódó történeteit Gaál barlangrajzokat, árnyképeket idéző alakzatai kísérik. Az ecsetrajzok közvetlensége megőrzi a festői gesztusok erejét, a színpántokból kibontakozó, animális ösztönlények pusztító-teremtő ősenergiáit. Néhol anyagszobrokat idéző amorf alakzataikból mégis jól kiolvashatóak a versekhez kapcsolódó cselekvések, a teremtés, párzás, pusztítás elementáris mozdulatai. A teremtmények sora a japán kötéssel összefűzött lapokon úgy rendeződnek egymás mellé, mint az emberiség képregényének hősei.

 

            Az a műfaj, amihez kapcsolódnak e képek, a könyvillusztráció és a képzőművészeti album közötti senki földjén található. Illusztráción túl, mert kompozícióik megőrzik belső függetlenségüket, de önálló albumon innen, mert jelenlétük apropója az irodalmi szöveg; művészkönyvön túl, mert nem egyedi alkotásokról van szó, de művészi grafikán innen, mert eredeti helyüket mégis csak a könyv szabja meg. Határlétükből következik peremhelyzetük, hiszen az efféle kis példányszámú, bibliofil igényű kötetek a könyvesbolti forgalmazáshoz túl drágák, a művészeti galériáknak viszont nem elég egyediek. Míg nyugaton komoly gyűjtőréteg áll az efféle könyvművészeti vállalkozások mögött, idehaza mostanra feladni volt kénytelen ilyen irányú munkáját az Arcus. Hogy mennyivel válik ettől szegényebbé a hazai könyvművészet, a magyar grafika, vagy éppen az ezekkel társuló alkotóink életműve, azt világosan példázzák az eddig megjelent művek.

 

 

 

[1] Kányádi Sándor: Vae Victis. Stuttgart, 1993. Frederick Bunsen, Márkos András, Swierkiewicz Róbert, Szabados Árpád és Franz Hodjak eredeti litográfiáival. Rimbaud testvéréhez írt leveleit magyar és francia nyelven közlő album a Missionart Galéria és az Enigma Press közös kiadásában jelent meg, csorba Csilla előszavával, 10 eredeti kőrajz és 10 szitanyomat kíséretében.

[2] Babits Mihály: Jónás könyve. Grafikák: Gyulai Líviusz. Arcus, 2001. (175 példány eredeti kőnyomatokkal). XX E. A. jelzésű művésznyomat. XX H. C. jelzésű művésznyomat. A kőnyomatok a váci Nalors Grafikai Műhelyben készültek.

[3] Méltatása: Orosz István: Gyulai Líviusz Jónás könyve. Vízjel, 2002/1, 69-72.

[4] József Attila: A Dunánál. Készült 100 példányban, eredeti kőnyomatokkal a váci Nalors Grafikai Műhelyben. Arcus, Vác, 2005; A kőrajzokat készítő művészek: Gaál József, Konkoly Gyula, Konok Tamás, Kopasz Tamás, Swierkiewicz Róbert, Szabados Árpád, Szurcsik József, Véssey Gábor. A vers korábbi egyetlen önálló, illusztrált kiadása: József Attila: A Dunánál. Szalay Lajos rajzaival. Magyar Helikon, 1981.

[5] József Attila töredékek. Arcus, Vác, 2005; Kétpercesek. Hommage á Örkény. Arcus, Vác, 2012.

[6] Pásztor Béla, Weöres Sándor: Holdaskönyv. Gaál József rajzaival. Arcus, Vác, 2004. (100 példány eredeti kőnyomatokkal. XV. E. A. jelzésű művésznyomat.)

[7] Weöres Sándor: [Utószó] In: Holdaskönyv i. m., o. n.

[8] Jász Attila: Hármas önarckép, festett holddal. Jegyzetlapok egy album hátteréhez. Új Forrás, 2005/3; Lásd még: Petneki Áron: Holdaskönyv – szörnyeskönyv. Új Holnap, 2005/1, 33-34.;

[9] Ezt emelte ki: Tüskés Tibor: Közös hancúrozások. Kritika, 2005/2, 182.

[10] Gaál József: [Utószó] In: Holdaskönyv i. m., o. n.

[11] Bódi Kinga: Írás az írás után, kép a kép előtt. In: Képbe zárt írások. Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemztei Galéria, 2015, 35. (27-41.)

[12] Henri Michaux: Paul Klee Vonalkalandok. Bozóthegyi Kiadó, 2015.

[13] Gaál József: Előszó. In: Henri Michaux: Megnyilatkozások – Új kitárulkozások. Bozóthegyi Kiadó, Budapest, 2011, 6. (5-6.)

[14] Szabó Noémi elemzése szerint a kalligrafikus vonalrajz Gaál grafikájának és festészetének is alapeleme. Az 1997-es Portánc kalligráfia ciklusa a Michaux-rajzok közvetlen előzményének tekinthető. – Szabó Noémi: Az önmagával viaskodó ember. In: az önmagával viaskodó ember. Gaál József művészete. T-ART Alapítvány, Budapest, 2010, 20-22. (9-37.)

[15] Hommage á Michaux. Stúdió 1900 Galéria, 1994. – Ehhez kapcsolódott az Enigma száma, benne Gaál József képeivel és Balázs Eszter tanulmányával a festő Michaux-ról: Balázs Eszter: Henri Michaux. Enigma, 1994/2, 25-34.; A pillanat jelzései. Henri Michaux születésének századik évfordulójára rendezett kiállítás. Francia Intézet, Budapest, 1999.

[16] Gaál József: Michaux. Balkon, 1999/5, 13-14.

[17] Gaál József, Jász Attila: A pillanat jelzései. Henri Michaux emlékkiállításához. Arcus Galéria, Vác, 1999.; Korábbi közös kötetük: Nosis hermeticus. (Gorgo füzetek 1.) 1998.; Hasonló kalligrafikus alakokkal kíséri Nagy Zopán verseit Gaál: Nagy Zopán: A kötet címe. (A haiku jegyében.) Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2011.

[18] Henri Michaux: Eredetmesék. Gaál József rajzaival. Arcus – Orpheus, 2007.