Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kazinczy Ferenc Ráday Gedeon portréja 1790

2010.12.15

 

Ars Hungarica, 2008/1-2, 55-92.

Részlet

egy irodalmi kultuszportré nyomában

Ráday Gedeon arcképe az Orpheusban

 

A sajtó kezdettől fogva szívesen adott teret neves közéleti személyiségek arcmásainak. E közlések mögött gyakorta modell és megrendelő összetett kapcsolatrendszere állt, együttműködésük által olyan portrét eredményezve, amely a szélesebb közönség számára egyértelmű eszméket, erkölcsi elveket testesített meg. Hazai képes sajtónk történetében kivételes hely illeti meg Ráday Gedeon rézmetszetes arcképét, amelynek keletkezéstörténete, visszhangja és utóélete – jórészt a megrendelő Kazinczy Ferenc személyének köszönhetően – kivételesen jól rekonstruálható.

Kazinczy Ferenc azt követően jutott arra az elhatározásra, hogy saját lapot alapít, miután kivált az 1788 óta működő első magyar nyelvű irodalmi folyóirat, a kassai Magyar Museum Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal alkotott szerkesztői triászából. Tanulva a Batsányival való konfliktusokból, lapját egyedül szerkesztette. Az Orpheus első füzete 1790 januárjában került ki Landerer Mihály nyomdájából.[1] Kazinczy már az első számban jelezte, hogy minden kötet élén szándékozik „valamely Nagyunknak vagy Litterátorunknak képét” hozni, azaz illusztrált irodalmi folyóiratban gondolkodik. Szerkesztőként tisztában volt kezdeményezése úttörő voltával, hiszen ezt megelőzően a nemzeti nyelvű irodalom és a képes sajtó egyaránt újszerű jelenségei hazánkban még nem kapcsolódtak össze. Éppen ezért erejét meghaladó áldozatot téve, saját költségén csatolt folyóiratához képeket.[2] Kiváló szervezőkészségének köszönhetően már lapja második, februári füzetéhez mellékelt portrémetszetet, amely a vállalkozás pártfogója, Pálffy Károly erdélyi udvari kancellár vonásait Bauer János festménye után Mark Quirin metszetében örökítette meg.[3] A mecénásnak szóló gesztust követően Kazinczy a folyóirat második (és immár utolsó) portrémellékletét a hazai irodalmi élet nagy elismerésnek örvendő nesztorának, gróf Ráday Gedeonnak szentelte.[4] A metszet megjelenését Kazinczy már az első számban beharangozta, előre garantálva képe hitelességét: „tökélletesen hasonlító vólta felől felelhetek.” A Thomas Klimess rajza után szintén Mark Quirin által rézbe metszett arcmás időre, az Orpheus második szakaszának élén, az ötödik szám mellékleteként látott napvilágot. Mivel a nemzeti nyelvű irodalmat propagáló orgánum megjelenését a hatóságok minden eszközzel akadályozták, a lap utolsó, nyolcadik száma majd egy évig a nyomdában rostokollt. Megelégelve a cenzúra torlaszait és a hatóságok packázásait e számmal Kazinczy lapját beszüntette.

 

 

„Magyar Orfeusz”: gróf Ráday Gedeon

Egy közéleti arckép akkor tölti be feladatát, ha az ábrázolt személy a nyilvánosság számára ismerős és érdekes, kortársai által elismert, pályája, életútja a tágabb közösség számára példaszerű, az utókor szemében pedig szimbólumértékű. Ráday Gedeon az Orpheus olvasótáborát alkotó kulturális elit számára emblematikus személyiség volt, akiben hívei a nemzeti nyelvű irodalom fáradhatatlan támogatóját tisztelték. E szűk irodalmár kör feltétlen elismerését Ráday azzal vívta ki, hogy főúri származásából, képviselői múltjából adódó közéleti befolyását a hazai kultúra támogatására vetette latba. A róla közölt portré fő feladata ily módon az volt, hogy személyét és működését a kortársak emlékezetébe idézze, az utókor számára pedig megőrizze. Az individuális vonásokat keretelő tárgyak emblematikus tömörséggel elevenítették fel Ráday kulturális tevékenységének számos területét: könyv- és műgyűjteményét, irodalomszervezői valamint műpártolói aktivitását.

            Orpheusban közölt portréjának keretében a babérkoszorúval ékesített hárfa és a pánsíp utalt irodalmi tevékenységére. Személyében irodalmár kortársai elsősorban a magyar rímes-mértékes verselés megteremtőjét tisztelték. Ő volt az első, aki „a magyar szót öntudatra lejti és szökő lábakra mérte” – írta róla 1864-ben Arany János.[5] Toldy Ferenc irodalomtörténetében mint a századvégen felvirágzó klasszikus költészeti iskola megalapozóját helyezte el a magyar irodalom panteonjában.[6] Az általa megformált, Kazinczy által „Ráday-nemnek” nevezett versformában írta Árpád stanzáit majd fordította le Vergilius Aeneasának 36 versszakát. Élete során nyomtatásban mindössze 42 verse jelent meg, írásai nagy részét halála után fia elégette. Műveit többnyire rejtőzködve, monogramokkal jelezve publikálta, azt remélve, hogy így olyan pártatlan bírálókra lelhet, akiket nem befolyásol főúri rangja. Nyomtatatásban megjelent munkáinak jó részét a nemzeti irodalom újonnan alakult orgánumai, a Magyar Musa, a Magyar Museum és az Orpheus közvetítésével vitte nyilvánosság elé.  

            Ám alig pár tucat megjelent költeménye és versfordítása nem indokolta volta azt az általános csodálatot, amivel az ifjabbb írónemzedék Rádayra tekintett, ami miatt Kazinczy leveleiben csak mint „szent Öreget” emlegette őt. Kortársai mindenekelőtt olyan irodalompártolóként, a háttérben munkálkodó szervező egyéniségként tekintettek rá, aki biztonsággal mozgott az irodalmi élet újonnan bontakozó nyilvános terében. Ebben a nyugati mintára átalakuló közéleti térben az irodalmi élet immár a civil szféra intézményei mentén szerveződött, támogatói egyesületekbe, társaságokba tömörültek, alkotásaikat a nyilvánosság új fórumain keresztül, az irodalompártoló sajtó és könyvkiadók révén juttaták el a közönséghez, eszmecseréjük pedig a magán- és közélet határát összemosó irodalmi levelezésen keresztül folytatták.[7] Bod Péter már 1756-ban Rádayt kereste fel egy „litterata societas” alapításának tervével, aki később közvetlenül is támogatta Révait Pozsonyban a „Magyar költeményes gyűjtemény” kiadásában és megbízta Szerentsi Nagy István győri lelkészt Gyöngyösi János összes műveinek kiadásával. Ráday valóban aktívan csak idős korában, az 1780-as évektől kapcsolódott be a hazai irodalmi életbe, ám ekkor korát meghazudtoló vitalitással utazott, szervezett, péceli kastélya pedig az új irodalom egyik központi találkozóhelyévé vált. Írótársai rövidesen már kultikus tisztelettel tekintettek rá, amit jól szemléltet Baróti Szabó Dávid 1788-ban Rádayhoz címzett, a Magyar Museumban közölt verse, melyben a gróf nevét a nemzeti tudományok kibontakozásával kötötte össze: „Mélly álmok oszolván,/ Minden tájékon, mintegy jel-adásra; sereggel,/ Öszve-vetett vállal, szívvel, fel-keltek az Írók:/ A Tudományt magyar ajakra veszik; terjednek az ékes/ Elméknek szüleményi folyó s versbéli beszédben./ Még soha nem vólét illy buzogás.”[8] 1791-ben bekövetkezett halálakor a Magyar Museum szerzői meleg, baráti szavakkal búcsúztak tőle. Baróti Szabó Dávid verset írt emlékére, amelyben az „áldott Öreget” „Magyar Orfeusnak” nevezte.[9] Virág Benedek alkalmi költeményében a „halhatatlanság ditső koronáját” nyújtotta át neki.[10] Batsányi búcsúbeszédében az úttörő harcostársról emlékezett meg, e szavakkal búcsúztatva az új irodalom nesztorát: „Ő volt Hazánk főbb-rendű Fijai közül legelső, a ki Nemzetünk felserkentésére tárgyazó igyekezetünket meg-kedvellvén […] közinkbe állott; Ollyan időben mikor sok nagy-születésű Magyar – szomorú emlékezet! – Magyarnak lenni s magyarul beszélni általott!”[11]

A Kazinczy által megrendelt portrémetszeten több tárgy is utalt az ábrázolt műgyűjtői tevékenységére: a nyitott könyv a kortárs írókra jelentős befolyást gyakorló könyvgyűjteményét, a korsó pedig Kazinczyra különösen nagy hatást gyakorló műgyűjteményét idézte a nézők emlékezetébe. Ráday könyvtára olyan magas színvonalú, felvilágosult irodalmi gyűjtemény volt, amely kultikus tiszteletét annak köszönhette, hogy tulajdonosa jóvoltából íróbarátai előtt mindig nyitva állt. Magvát még apjától örökölte, azt tudatosan fejlesztette tovább irodalmi irányba.[12] Hírnevét e naprakész kortárs irodalmi kollekciónak és nem utolsó sorban nyitottságának köszönhette, jóval megelőzve ezzel az első nyilvános főúri könyvtárak megnyitását. Jelentőségét az is mutatta, hogy Rádayhoz fordult Bod Péter, mikor a magyar irodalomtörténetét készült megírni és nagy segítségére volt a gyűjtemény Révai Miklósnak a Mindenes Gyűjtemény indításakor. A gyűjteményben – csekély számban ugyan, – de képzőművészeti szakkönyvek is voltak. Közülük jelentős metszetillusztrációival emelkedett ki Petrus Lambecius 1669-es munkája, amely a bécsi császári könyvtár anyagából adott reprezentatív válogatást.[13] Egy zürichi 1763-as kiadású művészlexikon a gyors információt nyújtó kézikönyvek új típusát képviselte.[14] Eberhardt 1786-os összefoglalása pedig az általános esztétikai összefoglalásra nyújtott példát.[15] Emellett Ráday könyvtárának számos kötete bírt színvonalas sokszorosított grafikai melléklettel, amely metszetanyag közvetlen forrása volt a péceli kastély dekorációjának éppúgy mint a gróf műgyűjteményének.[16]

            Ráday portréjának nyilvános közlése egy olyan gyűjtő előtt tisztelgett, akinek kollekciójában hangsúlyos helyet kapott a kortársak arcképcsarnoka. A gróf felvilágosult gyűjtői elveket tükröző tárgyegyüttese Kazinczy számára közvetlen példaként szolgált a kincsfelhalmozásnál magasabb célokat szolgáló, művelődéstörténeti forrásként közhasznú gyűjteményre. Ráday képtárában a klasszikus festészeti iskolákat néhány 16-17. századi németalföldi és itáliai alkotás képviselte.[17] Aulikus kötődéseit a hetvenes évek folyamán kastélyában kialakított „udvari képes szoba tükrözte”, amelynek falán saját kora uralkodói képmásai függtek.[18] A gyűjtemény számszerűleg legnagyobb részét a „Kiváló magyarok képeiként” emlegetett egység alkotta. Az ebben felhalmozott olajfestmények és metszetek a múlt és jelen meghatározó személyiségeinek képmásait elevenítették fel. Ráday számára közvetlen mintaként szolgálhatott Elias Widemann két, 17. századi rézmetszetes arcképcsarnoka, amely a birodalom területén elsőként lépett túl a dinasztikus képgalériák és családi ősgalériák genealogikus felépítésén.[19] Ennek nyomán Ráday személyes panteonjába a bejutás feltétele a származás mellett már a szellemi kiválóság, bátorság, a közjó és a kultúra szolgálata volt. Egy 1770-es képjegyzéke a fejedelmek és főméltóságoktól elhatárolt csoportba sorolta a nemzeti művelődés nagyjait. Az „Eruditi Hungari” elnevezés alá Ráday a gondolkodók, tudósok, a humán tudományok képviselői (teológusok, jogászok, orvosok, történészek) valamint a legnagyobb számban költők arcképeit sorolta.[20] Utóbbiak között mindössze két kortárs magyar alkotó szerepelt, amit vélhetően az magyaráz, hogy a lista készülésének idején még csupán elszórt példákat ismerünk hazai írók metszetes képmásaira. Összeállításához kézenfekvő forrásként szolgált kiterjedt könyvgyűjteménye, de emellett konkrét képmások felkutatása érdekében antikváriusi kapcsolatait is mozgósította. Képlistái és könyvbejegyzései az arcképek történeti hitelességét firtató ikonográfiai érdeklődésről tanúskodnak. Arcképcsarnokára támaszkodva Ráday közvetlen lakóhelyét is új szellemben dekorálta, a megszokott családi ősgalériák képmásait a „Kiváló magyarok” metszetei nyomán festett monokróm olajképekre cserélte.[21] Ezekből dolgozószobájában egységes „képesfalat” alakított ki. Új szellemiségű portrégalériája közvetlen mintát nyújtott Kazinczy portréesztétikájának kidolgozására és saját metszetes panteonjának kialakítására.[22]



[1] Orpheus egy hónapos írás a józan-gondolkodásnak, igazabb ízlésnek és magyar történeteknek elő-segéllésére. Kiadta Széphalmy Vintze [Kazinczy Ferenc]. Füskuti Landerer Mihály, Kassa, 1790. – I. kötet: 1790. január, február, március, április; II. kötet: május, június, július, augusztus; Teljes szövegének kritikai kiadása és a lap részletes eseménytörténete: Első folyóirataink: Orpheus. (Csokonai Könyvtár. Források. 7.) S. a. r.: Debreczeni Attila. Debrecen, 2001. – Debreczeni Attila: Az Orpheus története. In.: uo. 389-399.

[2] „Magam fizetem mellé tett rézre metszetteket, a nélkül, hogy ezért akár pénzt akár nyomtatványokat kapjak.” – Kazinczy Ferenc levelezése. XXIII. Kiad. Berlász Jenő, Busa Margit, Cs. Gárdonyi Klára, Fülöp Géza. Budapest, 1960. – A továbbiakban: Lev. XXIII., 29.

[3] Az első, januári szám mellé szánt kép némileg késett: „Az első Kötethez készített FŐ-CANCELLARIUS Képe Bétsből el-nem érkeze, és így azt a Vevők tsak a hólnap darabjával fogják kaphatni.” – I. kötet tartalomjegyzéke után

[4] A metszet várható megjelenéséről már az első, januári szám tartalomjegyzékében értesítette olvasóit: „A második Kötet elibe pedig BÁRÓ RÁDAYNAK képe fog tétettetni mellynek tökélletesen hasonlító vólta felől felelhetek.” – uo. 306.

[5] Y [Arany János]: Ráday Gedeon. Kíséretűl arczképéhez. Koszorú, 1864/26, június 26., 601-605. – Újra közölve: Uő: Prózai dolgozatai. Írói arcképek. Ráday Gedeon. In.: Összes munkái, V. kötet,

Ráth Mór, Budapest, 258-268.

[6] Toldy Ferenc. A magyar költészet története. I-III. Pest, 1867. – Újra közölve: Szépirodalmi, Budapest, 1987, 67.

[7] Mezei Márta: Nyilvánosság és műfaj a Kazinczy-levelezésben. Argumentum, Budapest, 1994; Debreczeni Attila: Egy korszak kijelölése. (Közelítés a XVIII. Század végének magyar irodalmához.) In.: In honorem Tamás Attila. Szerk.: Görömbei András. Debrecen, 2000, 65-79.

[8] Magyar Museum, 1788. II, 77.

[9] Uo. 1792. IV. 397.

[10] Uo. 398.

[11] Uo. 401-402.

[12] Koós Judith: Ráday Gedeon könyv- és műgyűjteménye a XVIII. században. Aszód, Petőfi Múzeum, 1994.; Berecz Ágnes: A Ráday Gyűjtemény ősnyomtatványai és válogatott könyvritkaságai, Bp. Ráday Gyűjtemény–Studiolum, 2004.; A könyvtár legfrisebb és legteljesebb feldolgozása: Borvölgyi Györgyi: Ráday Pál (1677–1733) könyvtára. (A Kárpát-Medence Kora Újkori Könyvtárai VII.) Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2004.

[13] Petrus Lambecius: Commentariorum de augustissima bibliotheca caesarae Vindobonensis. Wien, 1669.

[14] Allgemeine Künstler Lexikon. Zürich, 1763.

[15] J. A. Eberhardt: Theorie der schoenen Wissenschaften. Halle, 1768.

[16] A könyvtárszoba Orpheus-ciklusa és a díszterem Ovidius Metamorfózisa nyomán készült falképeinek metszetes forrásai egyaránt fellelhetőek a könyvtárban: Temple des Muses, Amsterdam, 1733; Ovidius: Metamorphosis. 1732, Bernard Picart és Philipp von Gunst rézmetszeteivel – Zsindely Endre: A péceli Ráday kastély. Művészettörténeti Értesítő, 1956, 253-277; Uő: A péceli Ráday kastély. Budapest, 1959; A metszetek mellett a kastélydekoráció forrása volt a gróf numizmatikai gyűjteménye is – Huszár Lajos: Az éremgyűjtő Ráday Gedeon. In.: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve I. 1956, 46-55. 

[17] Képzőművészeti gyűjteményéről: Koós Judith: A Kazinczy Rádayak képgyűjteményének története. In.: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve III. Budapest, 1984, 75-90; Valamint: Koós 1994 i. m.

[18] Zsindely Endre ezt a Ráday szemléletétől idegen gyűjteményi egységet a gróf fiának udvari „rangszerző” ambíciójához kötötte: Zsindely 1956 i. m. 267.

[19] Cennerné Wilhelmb Gizella: Arcképek Elias Widemann 1646-os és 1642-es rézmetszetsorozatából. In: Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Történelmi Képcsarnokból. Kiállítási katalógus. Szerk.: Buzási Enikő. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1988, 52-57.

[20] „Eruditi Hungari, quorum imagines possideo, aut haberi possunt.” – A Ráday-család levéltára, ltsz.: 3489 – A jegyzék közlése: Koós 1994, i. m. 139-143.

[21] Hasonló monokróm képesfalat alakított ki Teleki Sámuel marosvásárhelyi könyvtárszobájában, amint ez Johann Martin Stock enteriőrbe helyezett arcképén is látható – MNG, ltsz.: 55.1606; 1787-ből – A Teleki-téka arcképgyűjteményében a családtagok mellett híres magyar férfiak, uralkodók és a szellem kiválóságai is helyet kaptak – Entz Géza: A magyar műgyűjtés történetének vázlata 1850-ig. Budapest, 1937, 68; F. Csanak Dóra: Teleki József és a művészetek.  In: Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk.: Zádor Anna és Szabolcsi Hedvig, Akadémiai, Budapest, 1978, 553-584. A gyűjteményről Kazinczy is beszámolt: Tudományos Gyűjtemény, 1817. VII. 145.; ide egyébként Kazinczy Thomas Klimess által Baróti Szabó Dávidról festett arcképét küldte meg. A körben hasonló gyűjteményt alakított ki Cserey Farkas – Entz 1937. i. m. 68.

[22] Bár az olajfestésű képesfal nem nyerte el Kazinczy tetszését: „Dolgozó szobácskájában magyar tudósok képei fityegnek, mind egy nagyságban s formában. Irtóztató másolás! Olajban tusszínre, azaz feketén, mintha réznyomás volna.” – Kazinczy: A Rádayak. In: Uő: Magyar Pantheon. Életrajzok és életrajzi jegyzetek. Kiadta: Abafi Lajos. Bp. é.n. [1883], 8.