Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Firkaforradalom.

2017.04.23

Firka-forradalom

 Élet és Irodalom, 2017. április 21., 22.

Az iskolai padfirka intézménykritika. Bírálata annak az oktatási rendnek, amely a hallgatóságot hallgatásra ítéli, passzív befogadásra szorítja, mozgásterét padja szűk terére korlátozza. Ettől fogva ez a tér minden szabadsága, ahol a másfél órás monológok okozta testi-lelki kínokat levezetheti. A firka az elfojtott kreatív ösztönök kilövellése, a semmittevésre késztetett kéz automatikus mozgásba lendülése. Születhet a tankönyv lapjain, felülírva, destruálva a tudomány fennkölt doktrínáit. Máskor pedig a szorgalmas jegyzet csap át szabad firkába. Ezen a ponton a növendék felbontja hallgatói jogviszonyát, eloldja az előadó tanárhoz őt kapcsoló kötelékeket, hogy helyette saját, személyes menedékébe forduljon. Képletesen kivonul az előadás rá kényszerített színjátékából. Csendes demonstráció ez az oktatás egyoldalú, kinyilatkozató mechanizmusa ellen. Egy olyan konstrukcióban, ahol a növendék aktív részese az eseményeknek, sem idő, sem felesleges energia, de legfőképp belső késztetés nem lenne a firkára.

            A padfirka normaszegés: a közvagyon rongálása (rossz emlékű iskolákban deviáns, büntetendő tett). A rajzoló részéről döntés kérdése, hogy személyes papír terét elhagyva a nyilvános térbe folytatja tovább munkálkodását. Az iskolai pad ugyanis köztér, s mint ilyen a kollektív kommunikáció lehetséges eszköze. Intim graffiti. Az iskolai padra írt, rajzolt, vésett, festett alakzatok ettől kezdve üzenetek, felkínálva a reflexió vagy vita esélyét, elviselve az átírás, kiegészítés vagy megsemmisítés lehetőségét. Palackposta, amire nem tudni mikor, kitől jön üzenet.

            Bármely telefirkált kollektív felület érdemes a vizuális dokumentációra, legyen az óbudai graffiti fal vagy városligeti padfirka. De különösképp izgalmas, ha a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak rajzait, üzeneteit tartalmazza. 2017 tavaszán a Labor Galéria kiállításán volt látható az egyetem nagy előadójában található 103 pad dokumentációja, amely immár interneten is hozzáférhető, rendhagyó vizuális adatbázis (www.intermeda.c3.hu/firkak_a_padon). A padok dokumentálásának és virtuális feldolgozásának ötlete Eperjesi Ágnestől, az Intermédia Tanszék tanárától származik. A vele dolgozó Intermédiás diákoknak (Becze Dóra, Demeter Dávid és Szapu Dániel) köszönhetően kifogástalan minőségű, nagyfelbontású felvételek készültek valamennyi padról. A ráközelíthető, belenagyítható, interaktív adatbázis (Szapu Dániel munkája) az alaprajz távoli léptékétől az egészen közelre hozott méretig teszi böngészhetővé a padfirkákat.

Aligha beszélnék ilyen hosszan egy rég bezárt, négy napos kiállításról, ha maga az adatbázis nem lenne lebilincselően izgalmas. Az előadóterem önmagában muzeális relikvia, amely 1964-es kialakításakor bizonyára nagyon modern volt, ám mostanra levegőtlen, romos, hosszabb emberi tartózkodásra alkalmatlan helyiség. Lepusztultsága jól tükrözi az egyetem oktatási tereinek általános állapotát, s azon keresztül azt a gondatlanságot, amellyel fenntartója a magyar művészképzés fellegvárát kezeli. Felújítása, korszerűsítése, bővítése most újra napirenden van (a padok dokumentációjának ez adott üdvös aktualitást). Persze kérdés, hogy a CEU-törvény elleni tiltakozásban élen járó egyetem mennyire számíthat a kormányzat jó szándékára.

Egyszóval mi (s köztük jó magam, az egyetem tanáraként) lassan fél évszázada ebbe az előadó terembe zárjuk be hetente a jövő művésznövendékét, hogy végtelen diasorokkal vetítsük eléjük a nagy tradíciót: mestereket, lángelméket és zseniális lázadókat. Amit jó esetben sokan ösztönző példatárnak élnek meg, másokat a kétségbeesésbe taszít az elődök nagyszerűségének nyomasztó súlya. A művészek padfirkái különös teremtmények, a tanóra béklyójában vergődő teremtő fantázia lenyomatai. A művészet fogalmán innen és túl lebegő jelenség, amely éppúgy számon tarthat a művészettörténet, mint az intézménytörténet érdeklődésére. A műfaj jellegénél fogva a firka anonim (az alkotó lemond szerzői jogairól), sőt a kiegészítések miatt olykor szó szerint kollektív alkotás. Az évtizedek óta egymásra rétegződő rajzi felületekben művésznemzedékek találkoznak. Egyetemi előadó lévén a hallgatók ülésrendje szabadon változik, így az öt év során egyazon növendék minden padban megfordulhatott. Néhol kiolvasható belőlük a személyes kézjegy, például a „halfestő” jellegzetes alakzatai több padod is feltűnnek. Töredékes, befejezetlen képfutamok, szöveges segélykiáltások, amelyekben természetszerűleg (de nem feltétlenül) tükröződik egyfajta magas szintű rajzi tudás. Akadnak köztük a diákon látott neves műalkotások átiratai, skiccek, karikatúrák, aktrajzok (a tomboló hormonok lenyomatai), halálvágy és kéjvágy sajátos ötvözetei, politikai jelszavak („Az egyetem a mienk”), az unalom segélykiáltásai („Bárcsak otthon maradtam volna!”), vagy a művészlét egzisztenciális kérdéseit boncolgató megállapítások („A művészet sötét tudomány”). Az általános életkori spleen-en kívül rajzaik magukon viselik azt a kínt, amit a digitális Z generáció átél a hatvanas évek oktatási miliőjében. Egy illúziótlan, frusztrált művésznemzedék szűk padokba zárt vergődése ez, bátortalan kitörési kísérlete, hangtalan segélykiáltása: elcseszett firka-forradalom.