Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csók István pusztakengyeli festményei.

2014.05.21

 RÉVÉSZ EMESE

Csók István pusztakengyeli festményei

 

 

A Léderer-Ungár család körében, Pusztakengyelen festett művek az idős mester hosszú életművének végső kiteljesedését hozták. A kengyeli képekből áradó szelíd életöröm Csók és a magyar impresszionizmus legszebb kései termései közé tartoznak. Csók 1934 és 1944 között, egy évtizeden át töltötte a nyarakat a pusztakengyeli Léderer-kastélyban.1 Mostani ismereteink szerint mintegy húsz alkotást köthetünk e kapcsolathoz, de a visszaemlékezések szerint egykor a harmincat is meghaladta a kengyeli művek száma. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében fekvő, nagy kiterjedésű birtok és a hozzá tartozó kastély urai ekkor a Léderer-testvérek voltak. A birtokot még apjuk, Léderer Károly szerezte, aki testvéröccsével, Léderer Artúrral együtt a családból elsőként fordult a művészetek felé. Léderer Artúr a századelő legmodernebb irányzatainak támogatásával tűnt ki. A Bajza utca és Aradi utca sarkán ma is álló palotáját Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervezte. A palota külső mozaikdísze Kernstok Károly, belső bronzreliefjei Ligeti Antal alkotásai.2 Léderer műgyűjteményében Munkácsy Mihály és Fényes Adolf művei szerepeltek, portréját a tulajdonos Kersntok Károlytól rendelte meg. E műpártolói hajlamokat a család más tagjai is örökölték, hiszen Léderer Károly hat gyermekének egyike, Anna úgy döntött férjével együtt, hogy gyermekeik portréját Csók Istvánnal festetik meg.

 

Csók ekkortájt igyekezett arcképfestőként is elismerést (és ezzel együtt jövedelmező portré megrendeléseket) szerezni. Litográfiai sokszorosításban 1932-ben közreadott Züzü-ciklusa pedig a gyermekportré legavatottabb hazai mesterévé tette. Így, amikor Léderer Anna és férje, Ungár György úgy döntött, hogy négy és hat esztendős fiaikról portrét készíttetnek, a műfaj egyik legjobb képviselőjéhez fordultak. Választásuk igen előnyösnek bizonyult, mert Csók 1934-ben remekbe szabott képmást festett a testvérpárról. (kat. 106.) A festés folyamatát megörökítő fotósorozat tanúsága szerint Györgyöt és Pétert valóban a kengyeli kastély parkjában, egy kényelmes kanapén ülve örökítette meg.3 Az 1934 augusztusa és szeptembere között heteken át készülő portré kivitelezése a hosszú modellülést nehezen viselő gyerekek miatt nem volt egyszerű. Csók minden módon igyekezett lekötni a kisfiúk figyelmét. Festés közben a Dzsungel könyvét mesélte nekik, a szünetekben pedig szívesen sakkozott velük. A zöldellő kastélykert háttere előtt megjelenő, kék-vörös csíkos zakót viselő gyermekek színpompás együttese egyike Csók legszebb gyermekportréinak.

 

Az elkészült kettős képmással vélhetően a szülők is elégedettek voltak, mert hosszabb távra is megegyeztek a festővel. Megállapodásuk szerint Csók meghatározott összegű évjáradékot kap a családtól, cserébe nyaranta – teljes ellátás mellett – néhány hetet tölthet a kastélyban, ahol két-három művet fest vendéglátóinak. E nagyvonalú mecenatúra igen előnyös volt a művész számára, aki elismertsége ellenére állandó anyagi gondokkal küzdött. A két család a kengyeli nyaralásokon kívül is tartotta a kapcsolatot, Budapesten a Bajza utcai lakásuk ugyanis csupán pár háznyira állt Csók Vilma királynő fasori4 műtermétől.

 

Minden bizonnyal a pesti műteremben készült Léderer Anna arcképe. (kat. 58.)  Az 1935-ben festett arckép kissé merev beállítása a főúri képmások hagyományait követi, ám oldott festésmódja, eredeti színpárokból építkező koloritja ritka elevenséget kölcsönöz a portrénak.5 Hasonlóan fölényes festői tudást tükröz a képmás kisméretű, virtuóz vázlata.

 

Léderer Anna 1935-ös képmása egy nagyobb, összefüggő portrésorozatba illeszthető. Az ezt megelőző évtizedben Csók portréi javarészt családtagjait, barátait örökítették meg, legszebb darabjaik pedig kislányáról és feleségéről készültek. Ezeket Csók saját kedve szerint alakíthatta, célja nem az ábrázoltak konkrét vonásainak összegzése, sokkal inkább a hozzájuk kötődő eszmények megragadása volt. A harmincas években nyilván az általános megélhetési gondok késztették őt arra, hogy művészi hírnevét a portréfestés terén kamatoztassa. Escher Károly 1934-ben a Pesti Naplóban közölt fotóriportja a művészt, mint portréfestőt mutatta be munka közben. (I.29. kép) Női képmásaival Csók arcképfestői tehetségét kívánta bizonyítani. Jeles kiállításokon is bemutatta azokat, így szerepeltek a Műcsarnok A nő a művészetben című tárlatán vagy a Szinyei Merse Pál Társaság kiállításán. Ezzel párhuzamosan kiváló szakmai lapok és nagy példányszámú képes újságok tették közismertté ezen alkotásait. Léderer Anna képmásával párhuzamosan készültek legismertebb női portréi, köztük Jakobovits Jenőné, Magyar Pálné vagy Révész István leányának arcképei. Modelljeit a művész mindhárom képen belső térben, fotelben elnyújtózva idézte meg, fiatalságot, kényelmet és eleganciát sugallva. Megrendelőik a művészetek iránt fogékony nagypolgárság köréből kerültek ki. A bányászati vállalkozásokból vagyont szerzett Jakobovits Jenő kollekciója a két világháború között egyike volt a legjelentősebb kortárs magyar magángyűjteményeknek. (XIX.6. kép) A műgyűjtésben komoly részt vállaló hitves portréját Csók István előtt már Vaszary János és Berény Róbert is megfestette több ízben.6 Révész István Vaszary János titkáraként kerülhetett közelebbi kapcsolatba Csókkal.7 A lányáról 1934-ben készített portré fotelben ülő, fehér ruhás fiatal lányt mutat, akit hasonlóképp nagyvonalúan, vékonyan festve örökített meg, amint egy esztendővel később Léderer Annát.8 (XIX.5. kép) A sorozat harmadik darabján dr. Magyar Pálné az előbbiekhez hasonlóan nagyvilági eleganciával jelent meg, pár évvel később pedig ugyanabban a testhelyzetben, immár virágözönnel borítva pompázott.9 (XIX.4. kép)

 

A kengyeli birtok szépséges úrnőjét az ezt követő években Csók több alkalommal is megörökítette. Kilépve a kissé merev reprezentáció köréből, az asszonyt a kertben, természeti környezetben idézi meg újra. 1936-ban burjánzó növényi háttér előtt, szűk virágmintás ruhában festette meg őt.10 (XIX.1. kép) Ugyanebben az esztendőben immár a kengyeli birtokon, egy rózsatő mellett tűnik fel a napsárga ruhába és fekete kalapba öltöztetett asszony.11 (XIX.3. kép) 1937-ben a Szinyei Merse Pál Társaság kiállításán látható újabb képmása, amikor is divatos öltözetben, ismét a kertben jelenik meg.12 (XIX.2. kép)

 

A kengyeli birtok ideális környezetet és számos festői témát nyújtott Csók Istvánnak. A századfordulón épült kúriát hatalmas park övezte, rendezett virágágyásokkal, rózsalugasokkal. A kastélykert nevezetessége volt a nagyméretű medence, amelynek vizében nyaranta hűsölhettek a ház lakói és vendégeik. Fotó előzménye is ismeretes annak az 1936-os festménynek, amelyen egy fiatal, fürdőruhás lány ül a birtok medencéjének partján.13 (XIX.8, 9. kép) 1938-ban Csók a medence partján napozó fiatal lányt, Léderer Anna unokahúgát, Csázy Máriát is megörökítette. (kat. 107.) A napfényes életkép rokona a művész ekkortájt festett strandképeinek, amelyekhez hasonlóan ez is egy új életeszményt, a napfürdőzés újszerű divatját idézi meg. Az arisztokrácia „édes élete”, egy letűnt világ polgári miliője jelenik meg azon a bensőséges családi képen, amely a kengyeli kastély szalonját mutatja. A napfényes szobában a nagycsalád tagjai zongoráznak, sakkoznak, olvasnak, együttesük derűt és békességét sugároz. A szoba berendezése mentes minden hivalkodó külsőségtől, a falat a nagyapa, Léderer Károly portréja ékesíti. (kat. 105.) Az 1930-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt családalapító posztumusz képmását szintén Csók festette meg még 1935-ben. Fehér öltönybe öltöztetett elegáns modelljét a birtok egyik közkedvelt pihenőhelye, a rózsalugas színpompás háttere elé helyezte el.14 (XIX.7. kép)

 

Léderer Károly, testvérével együtt, Bécsben gazdasági főiskolát végzett. Ennek köszönhetően a kengyeli birtok amolyan mintagazdaságként működött, prosperáló zöldség- és növénytermesztéssel, lótenyésztéssel. A birtokot négy majorság egészítette ki, ahonnan a termést lóvasúttal szállították a központi útvonalakhoz. A termelés gépesítése igen korszerű volt, német traktorok, gőzgépek, cséplőgépek segítették a munkát. A modern géppark még Csókot is megihlette, aki 1938-ban megfestette a majorsági udvaron álló traktorok együttesét. Igaz, a zordon vasmasinák tövébe odafestette az uradalmi gépész piros ruhás, szőke kislányát is. (kat. 110.)

 

Nagy múlttal rendelkező képtémát dolgozott fel Csók a Virágzó barackfa festményén (a kép A vén barackfa tavasszal címen is ismeretes). (kat. 111.) Ennek főmotívuma régóta foglalkoztatta. A virágzó faág jellemzően japonizáló festői elem, amely az 1880-as években Hokusai fametszete nyomán már Van Goghot is megihlette. Csók 1909 körül két változatban is megformálja a Bodzafát (kat. 90–91.), amely aztán valamivel később szintén feltűnik árkádikus látomásán, a Schiffer-villa pannóján (kat. 93.). 1911-ben – ugyancsak Van Gogh egyik utolsó művének ihletésére – készül az Almafavirágok. (kat. 89.) Nem véletlen tehát, hogy a festő 1939-ben Pusztakengyelen is oly hosszan elidőzik a „vén barackfa” tövében. A göcsörtös, de még dús viráglombot hozó fát Csók vélhetően alteregónak tekintette, és mikor a fa az időnek megadva magát kidőlt, együttérzése jeléül az enyészetnek induló fának is szentelt egy művet (A vén barackfa tragédiája).15

 

A Pusztakengyelen készült tájképek sorát a művész később Alföld-ciklusként emlegette.16 A birtokot övező megművelt földek és a kastélykert egyaránt új, impresszionista jellegű motívumok sokaságát kínálták neki. „Szerettem nagyon azt a kertet: volt ott egy gyönyörű szép orgonabokor, azt is lefestettem; lefestettem a rózsákat is és a kerten túl a szántóföldeket. Különösen tetszettek szerte a kissé rendezetlen kazlak, a kapálók, a virágzó színes repceföldek. És szerettem a gyümölcsöst is, a káposztáskertet is, – csupa szép és érdekes dolog volt, valósággal szerelmes voltam beléjök” – idézte fel később a tekintetét megragadó, festői tárgyakat.17

 

A Virágzó rét és a Virágzó repcetábla kötetlen színfutamokba oldotta a látványt, egyszer rózsaszínre, máskor aranysárgára hangolva a művet. (kat. 108–109.) Csók e két tájfestménye azonos festői gondolkodást tükröz, mint amilyet a húszas években festett Balaton-képein látunk. Ott a víz testetlen felszíne, itt a termés puhán áramló színtömege uralkodik, de mindkét esetben hiányzik mindenfajta elbeszélő elem, tisztán színfelületekbe oldva a közvetlenül megfigyelt természeti látványt. E mező-képek a Balaton-ciklus méltó folytatásai, amelyek Csók festőiségének beteljesedését jelentik.

 

A kengyeli nyarak jelentőségét mi sem bizonyítja jobban Csók István életművében, mint hogy 1935-ben önmagát is megfestette ott. (kat. 2.) Munkásságában ez a műfaj viszonylag ritka, ugyanakkor igen hangsúlyos. Első átgondolt önarcképét 1905-ben Párizsban festette (Műteremsarok, kat. 3.), ezt követően 1912-ben a firenzei Uffizi Képtár világhírű önarckép-galériájának felkérésére örökítette meg saját vonásait (IV.65. kép). Ezután már csak a kengyeli nyarak hatására fordult újra (és immár utoljára) e műfaj felé. A kengyeli önportré abban a vonatkozásban is egy átgondolt program részének tekinthető, hogy párizsi és firenzei előzményeihez igazodva ezúttal sem pusztán saját vonásainak megörökítése a cél, hanem valamiféle „ars poetica” megfogalmazása. Ahogy a Műteremsarok és az Uffizi-beli Önarckép, úgy ez a képmás is magáról a festőmesterségről vall. Középpontjában az alkotás aktív folyamatában lévő művész jelenik meg, a mű „teremtésének” pillanatában. Színtere a kengyeli virágos kert, hátterében a nyári pavilon árnyékában hímző Léderer Annával. Csók úgy tűnik fel, amint éppen ezt a látványt festve, s eközben egy pillanatnyi szünetet tartva felénk fordul. Az örökifjú művész égszínkék zakójában, sárga szalmakalapjában e világi Paradicsom vendégeként ábrázolja magát. A kert dús vegetációja és az asszonyi szépség ebben az összefüggésben szimbolikus jelentést nyer, mint a töretlen életerő, a megújhodó alkotóerő forrása.