Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csók István irodalmi illusztrációi

2014.10.04

 Csók István irodalmi illusztrációi a századfordulón. Ars Hungarica, 2014/2, 223-246.

[RÉSZLET]

 

Csók István irodalmi illusztrációi a századfordulón

 

Csók István pályája során csupán néhány illusztrációs felkérésnek tett eleget. Autonóm képi világa nehezen illeszkedett a szövegnek alávetett illusztratív kép hagyományos elvárásaihoz. Nagybányai társaihoz hasonlóan az irodalmi illusztrációt ő is a szöveggel párhuzamos, azzal kölcsönhatásba lépő, önelvű alkotásnak tekintette. Irodalmi szövegekhez kapcsolódó műveit gyakorta nem közvetlenül a szövegből, hanem az őt aktuálisan foglalkoztató képi problémákból bontotta ki. Ebből adódóan képei ugyan rendelkeznek konkrét szövegreferenciával, de redundanciájuk csekély, a textus jelentésének megduplázása helyett autonóm jelentéshordozóként társulnak mellé.[1] Ez szabadítja fel ábrázolásai metaforikus potenciálját és emeli ki a szöveg eredendően képszerű jellegét.[2] Csók munkái ily módon különösen jól illeszkednek napjaink illusztrációkutatásainak középpontjában álló „képszöveg” fogalmába, amely az illusztrált művet szöveg és ábrázolás szimbiózisából létre jövő, önálló jelentéssel bíró, mediálisan hibridnek tekinti.[3] Illusztrált kötetei lehetővé teszik annak vizsgálatát, hogy az albumokban, mint önálló artefaktumban mi a helye az illusztrációknak (mennyiség, elosztás, pozíció, méret, technika), azok képi stiláris elemei hogyan illeszkednek (a) a szöveg stílusához, (b) a szöveg egykorú irodalomtörténeti megítéléséhez, (c) az illusztrátor adott művészeti periódusához, (d) a könyvsorozat egészének kiadói koncepciójához.

 

........... 

 

 

„A jelszónk lészen: Melinda!” A Bánk bán szimbolista értelmezése

Katona József drámája jól illeszkedett a kiadó azon szándékába, hogy a magyar irodalom klasszikusait adja közre díszes formában. Míg Madách Imre és Arany János műveihez eleve rendelkezésre álltak Zichy Mihály elsőrangú illusztrációi, a „Bánk bán” nem rendelkezett ilyen képi hagyománnyal. Csók neve ekkor ugyan már nem ismeretlen a hazai műértő közönség előtt, megbízása mégis merész lépésnek tekinthető, hiszen benne egyértelműen az új festőnemzedék egyik képviselőjére esett a kiadó választása. Csókot nem csak korábbi illusztrációs hagyományok nem kötötték, de megbízói is szabad kezet adtak számára, legalább is ezt sejtetik Palágyi Menyhért a kötetet bemutató szavai: „teljesen a művészre bízták ama jelenetek kiválasztását, melyek a legalkalmasabbak a festői megvilágításra.”[46]

A századvégen Katona József „Bánk bán”-ja már a nemzeti drámairodalom kanonikus művének számított. A kiegyezés előtt a cenzúra által következetesen betiltott vagy megcsonkított mű előadásai politikai demonstrációt jelentettek; általuk az elnyomó idegen uralkodó ellen forduló bán alakja szabadsághőssé nemesedett. 1848. március 15-én a Nemzeti Színház ingyenes bemutatón tűzte műsorára a darabot, s a kiegyezés után 1896-ig több mint száz előadást ért meg színpadán Katona drámája.[47] 1861-től pedig Erkel Ferenc operája révén a nemzeti zeneművészet alapműveként lett népszerű. Főbb szerepeiben a kor ünnepelt színészóriásai tündököltek: Egressy Gábor, Lendvay Márton, Laborfalvy Róza és Prielle Kornélia. A „Pesti Napló” kötete hangsúlyozottan történeti kontextusba helyezte el a drámát: Jókai Mór bevezető sorai a darab kultuszát erősítették meg, Zilahy Kiss Béla Katona-életrajza az alkotó személyiségét állította középpontba, Tábori Róbert pedig a nemzeti színjátszás történetében helyezte el azt. Utóbbihoz kapcsolódóan a kötetben a darab színpadi előadásainak szinte valamennyi fontos szerepképe megjelent. Az immár legendássá vált főszereplőket az 1845-ös előadásokat követően Barabás Miklós örökítette meg.[48] A reformkori divatlapokban kőrajzban sokszorosított szerepképeket bizonyára Csók is jól ismerte, s a viseletek részleteinek tekintetében felhasználta.

A színpadképeken kívül egyéb mintája nemigen volt a festőnek a dráma képzőművészeti megformálására, hiszen az minden sikere ellenére sem ihlette meg a kor képzőművészeit.[49] Ennek is köszönhető, hogy Csók szabadon interpretálhatta a művet. A historizáló történeti kép hagyományaitól elszakadva nem kosztümös színpadképet alkotott, a korhű részletek helyett a drámai szituációk lélektani mozzanataira összpontosított. Gyulai Pál, Jókai Mór, Arany János és a századforduló irányadó irodalomkritikusainak értelmezésével összhangban, Katona drámájából leginkább a lélek tragédiája foglalkoztatta.[50] Képein Bánk bánt nem mint cselekvő hőst, hanem – Hamlethez hasonlóan – mint vívódó, töprengő alkatot jelenítette meg, kompozíciói fókuszába a téboly és bosszúállás határán egyensúlyozó női hősöket állította. Festői eszköztára is ennek szolgálatában áll. A századvég szimbolizmusában kedvelt módon hőseit elmosódott, ködös, a figurákat épp csak sejtető módon idézte meg. Ezek a „hangulati képek” érzéki módon tárták fel a tragédia szereplőit mozgató legbelső szenvedélyeket, az ösztönök gomolygó ködéből felvillanó, pusztító indulatokat. A hangulati elemek kiemelésén túl abban is eltért a századvég akadémikus jellegű illusztrációs stílusától, hogy a dráma szereplőit nem színpadszerű térben mozgatta, kompozíciós kivágataiban inkább a személyiségben zajló lélektani történéseket kiemelő közeli nézetek jellemzőek.

A dráma díszkiadásához Csók öt illusztrációt készített, minden színhez egyet. Kompozícióit a kiadó önálló lapokon, fekete-fehér fénynyomat (heliogravűr) technikával sokszorosítva illesztette az albumba. A nagybányaiakhoz hasonlóan Csók sem kifejezetten alkalmazott grafikai műben gondolkodott, hanem önálló festői darabokat alkotott, amelyek kapcsolódtak ugyan az illusztrált szöveghez, de önmagukban is szuverén alkotások. Az öt reprodukált lap közül egyedül a Tiborc alakját ábrázoló szénrajz, a többi előképe olajfestmény volt, amelyek közül jelenleg kettőt ismerünk. A reprodukciók (egy kivételével) a szövegnek azon helyén jelennek meg, amelyre közvetlenül vonatkoznak. Az eredendően laza kép-szöveg kapcsolat szorosabbra fűzését emellett a képek alatt megjelenő címek is segítik. A kor illusztrációs szokásaitól eltérően ezek nem a konkrét szöveghelyek, idézetek, hanem az ábrázolásokhoz kapcsolódó összegző címek. Mindez magához a könyvhöz mint kereskedelmi jellegű termékhez kapcsolódó feliratokkal egészül ki („Bánk bán díszkiadásához – A Pesti Napló tulajdona”).

A „Bánk bán” számos mozzanatában illeszkedett Csók korai műveinek világához. A drámát átszövő ármány, erőszak, téboly és halál csöppet sem volt idegen a Báthory Erzsébet festőjétől. A díszkiadás belső borítója elé kötött nyitókép Melindát ábrázolja.[51] (15. kép) Csók öt kompozíciója közül ez az egyetlen, amely nem a vonatkozó felvonáshoz illesztett. Bánk bán feleségének neve már az I. felvonásban hangsúlyos szerepet kap: „A jelszónk lészen: Melinda!” – mondja Petur bán a 4. jelenetben. A nyitókép azonban Melindát egyértelműen már a tragikus végkifejlethez kötődő téboly állapotában idézi meg. Csók egész drámai felfogására igen jellemző választás, hogy nem a címszereplő Bánk bánt, hanem egy női alakot helyez középpontba. A kép készülésének idején különösen foglalkoztatták őt a végletes asszonyi sorsok.[52] Melinda a századvég olvasatában jellegzetesen hisztérikus-neurotikus teremtmény, aki éppúgy áldozata saját túlfűtött érzékiségének, mint a politikai intrikáknak vagy és a férfiak csillapíthatatlan hatalomvágyának. A századforduló irodalomtörténeti interpretációival összhangban Rakodczay Pál 1901-es elemzésében az egész mű központi alakjának Melindát tartja: „Az egész tragédia jelszava: Melinda. Ezzel indul meg a darab. Bánk maga veszti el Melindát. Elátkozza gyermekét, Melinda megőrül,a  többi mind ebből következik. Ő lesz okozója azon lény vesztének, kit meg akar menteni.”[53] Csók tehát azzal, hogy Melinda alakját a képek sorrendjében és arányaiban is kiemeli, a drámát nem politikai, hanem elsősorban szerelmi tragédiaként értelmezi.[54]

Csók Melindát kibontott hajjal, a téboly állapotában idézi meg. A leomló hosszú haj a századfordulón gyakorta kapcsolódott a végzetes, érzéki, ösztönein már uralkodni nem tudó nő alakjához. Jellemző példái ennek Medeia alakjai vagy Munch „femme fatale” figurái.[55] Csók hazai előképekre is támaszkodhatott témája választásakor: akadémiai mesterét, Székely Bertalant élénken foglalkoztatta a pszichiátria új keletű tudománya, a Rókus Kórházban maga is megfigyelte az elmebetegek viselkedését.[56] Arany János balladája, az Ágnes asszony illusztrációiban a poszttraumatikus őrület kialakulásának pontos képi látleletét nyújtotta.[57] Talán részben Székely sugallatának is köszönhető, hogy Csók már mintarajziskolás évei alatt felvázolta a Báthory Erzsébet első változatát. Székely másik tanítványa, Gyárfás Jenő szintén Arany nyomán elevenítette meg Kund Abigélt, a szerelmi téboly áldozatát. Vallomása szerint a Tetemrehívás főalakjának megformáláshoz elmebetegekről is készített tanulmányokat.[58] Ábrázolásmódjával Csók Melindája szoros rokonságot mutat. A téboly különféle változatai legnagyobb gazdagságban azonban Zichy Mihály Arany ballada-illusztrációiban jelentek meg 1895-től. Zichy különös érdeklődést mutatott a „lélek örvényeinek” káprázatai iránt, illusztrációiban kiemelt szerepet kaptak a balladák azon mozzanatai és hősei, amelyek a megbomlott öntudat vízióihoz kapcsolódnak.[59] Zichy és Csók egy időben jelentkező, azonos érdeklődését közös francia indíttatásuk magyarázhatja, hisz Párizs ekkor a megújuló pszichiátria európai fellegvára volt. Csók saját gondolkodásában is fontos szerepet töltött be a tébolyult asszony figurája: a Bánk bán illusztrációi előtt nem sokkal fejezte be egyik főművét, a Báthory Erzsébetet, akinek alakját és véres tetteit az egykorú kritika is a szexuálpatológia éledő tudományának körébe sorolta.[60]

A századforduló szimbolizmusának tipikus „femme fatale” alakjai mellett Csóknak a dráma néhány közvetlen képi ábrázolása is ihletője vagy forrása lehetetett. Melinda tébolyát Katona szövege csak sejtette, bomlott elmeállapotára csupán a IV. felvonás 4. jelenetében Gertrudis félmondat utal:  „Vigyétek el szegény tébolyultat!”. Ezzel szemben Erkel operájában Bánk felesége megőrül és a vízbe veti magát. Ezt a jelentet ábrázolta a bemutatót követően a Vasárnapi Újság fametszete és ezt emelte címlapjára az opera kottája is.[61] (16-17. kép) Utóbbi kibontott hajú, egyik kezével a fejéhez kapó nőalak a megbomló elme képi ábrázolásának jellemző toposza. Melinda színpadi szerepképeihez egyébként nem kapcsolódott ez az állapot, megformálóit rendszerint a szeplőtlen hitves szerepébe állították be a fotósok. Ez alól csak Alszeghy Irma Mártonffy Gyula által készített szerepképe kivétel, amelyen a Nemzeti Színházban 1893-tól Melindát megformáló színésznő kibontott hajjal, égre vetett szemekkel jelenik meg. (18. kép)

A sorozat második lapja a II. felvonás 2. jelenetét illusztrálja, mikor a Petur bán házában az éj leple alatt összegyűlt békétlenek a saját oldalukra igyekeznek állítani Bánk bánt.[62] (19. kép) Noha Katona a felvonás elején a helyszín pontos leírását adta, Csók nem ragaszkodott a szerző utasításaihoz. A szereplőket Petur, Mikhál és Simon, valamint Bánk kettős csoportjára redukálta, a konfliktust pedig drámai gesztusokkal és nyugtalanító fény-árnyék kontrasztokkal érzékeltette. A bán viseletét, jellegzetes tollas fejfedőjét Barabás Miklós széles körben ismert, Lendvay Márton ábrázoló szerepképe nyomán formálta meg.[63] (20. kép)  Mindemellett a szereplők kifejező, deklamáló mozdulataiban is sejthető a színpadi látvány (szerepképeken átszűrt) hatása. Míg Melinda képmása esetében csak gyanítható, ezúttal bizonyos, hogy az illusztráció előképe olajfestmény.[64] (21. kép) A reprodukción elvész az eredeti mű zöldes-kékre hangolt, csaknem monokróm koloritja, amely titokzatos, némiképp melankolikus hangulattal hatja át a jelenetet. A színes monokróm festésmódot gyakorta használták ekkor az illusztrációs célra dolgozó alkotók, így Hollósy Simon vagy Ferenczy Károly. A reprodukálás praktikus meggondolásain túl a századvégen oly kedvelt ködös, „sfumatos” hatásoknak is kedvezett ez a technika. Végeredményben a Gerő Ödön által oly fontosnak tartott „hangulat” és „pátosz” együttesen jellemzi a kompozíciót. A szimbolizmus lélektani érzékenysége jegyében Csókot a maszkulin erő, aktivitás helyett a lelki vívódás, a morális választás pszichés alaphelyzete foglalkoztatja.

A közelmúltban felbukkant festmény más tekintetben is fontos dokumentuma Csók korai pályájának. A Bánk bán-ciklus alkotásának idején Csók egyik legválságosabb korszakát élte. E küszködésekkel teli időszak kulcsfontosságú dokumentuma az összeesküvés-jelenet hátoldalán található képtöredék, amely minden bizonnyal a később megsemmisített korai főmű, a Szabadíts meg a gonosztól egyik variánsának fragmentuma.[65] (22. kép) A keresztre feszített Krisztust ábrázoló részlet töredékessége ellenére is jól tükrözi az egykori mű festői kvalitásait.

A III. felvonásból Csók egyetlen figurát, Tiborc alakját emelte ki.[66] (23. kép) Mellékelt illusztrációja a sorozat egyetlen szénrajza, amely jelzése szerint a többi művel azonos évben, Öcsényben készült. Mivel Tiborc alakját ezt megelőzően nem örökítették meg a színpadi szerepképek, Csók saját korai népéletképi tanulmányaiból emelt át egy stúdiumot.[67] A rajz érdekessége, hogy ez Csók legkorábbi ismert sárközi munkája. Az ezt követő évben az Alföldön, Bugacon fest hasonló karaktert (Bugaci pászor, 1900, MNG), de 1902-től Öcsényben festett sárközi képeinek egyedüli főszereplői a fiatal lányok lettek, ehhez hasonló idős férfialak többé nem kapott szerepet művein. Csókot gyaníthatóan a nagybányai művésztelep környékén érzékelhető belső feszültségek tartották távol Erdélytől. Míg a dél-dunántúli, tolnai gazdálkodókhoz családi-baráti kapcsolatok fűzték: sógornője, Ferenczy Katalin dunaszentgyörgyi kúriájában gyakorta időzött nyaranta.[68] Öcsényben hamar kapcsolatba került a vidék kulturális hagyományait ápoló értelmiségiekkel, Kovács Aladárral és Ács Lipóttal. A velük folytatott eszmecserék csak megerősítették abban, hogy a Sárköz magyar ajkú, református lakói méltó hordozói a Csók által mind tudatosabban kutatott nemzeti jellegnek.[69]

Csók következő képe Bánk végzetes tettét, a királynő meggyilkolását eleveníti fel, előtérben a trón lépcsőjén elterülő Gertrudis holttestével, háttérben pedig a gyilkos bán vészjósló sziluettjével.[70] (24. kép) Fehér, virágmustrás ruháját korábban Vittoria Bartolucci Erkel operájában 1890-től megformált Gertrudis-szerepében viselte. (25. kép) Csók illusztrációként szolgáló reprodukciójának eredetije ma csak töredékesen ismert, s az olajfestmény jelzésének megváltozott helye arra utal, hogy a kompozíció felső harmadát később maga a festő vágta le, megtartva a cselszövő királyné alakját.[71] (26. kép) A festmény utólagos átkomponálása tehát ismét a női hőst emelte ki. A királynő meggyilkolása politikailag a dráma legkényesebb része volt. 1859-ben a Helytartótanács rendeletileg tiltotta meg az uralkodónő nyíltszíni meggyilkolását vagy a holttest megjelenítését.[72] Csók tehát képi tabut hágott át a halott királynő ábrázolásával, kiélezve annak hatalomellenes olvasatát.

A gonosz erőket megtestesítő királyné halálának párképe a sorozat záró darabja, Melinda holttestét ábrázoló kép.[73] (27. kép) Csók illusztrációja a drámai végkifejletet ragadja meg a Melinda ravatalára boruló bánnal és kisfiával, visszhangozva a reményvesztett hős szállóigévé vált szavait: “Nincs a teremtésben vesztes, csak én!”. Melinda ezzel a képciklus keretmotívumává válik. A jelenetet Erkel operája nyomán 1861-ben a Vasárnapi Újság közölte.[74] (28. kép) Ám míg a fametszet sok szereplős, reprezentatív színpadi jelenetképet ad, Csók a halott asszony siratását misztikus látomássá formálja át. Az éteri fényben derengő halott női arc szoros rokonságban áll a századvég szimbolizmusának megannyi átszellemült nőalakjával, Ferdinand Khnoppf misztikus nőalakjaival, de a félhomályból felderengő éteri szépségű profilja közelebbi rokona Rippl-Rónai József Párizsban festett „spirituális női fejeinek.[75]

Épp a jelenet elvont karaktere miatt meglepő, hogy a kompozíciót Csók beállított fotó előkép nyomán festette. (29. kép) Csók pályája kezdetétől gyakran használt fotót munkájához, leginkább a műtermében beállított modellekről készíttetett (vagy készített) felvételeket. Pár esztendővel korábbról ehhez hasonló felvétel maradt fenn Báthory Erzsébetről is. (kép) Az előbbiekkel közel egy időben, 1897 körül készülhetett az a modellfotó, amelyen fiatal, üde lányalak jelenik meg szabadban ülve. (30. kép) Modellje feltehetően a festő négy lánytestvérének egyike. Csók rá oly jellemző módon a felvételt ezt követően számos alakban és változatban használta fel újra, amiről a fotó hátoldalára festett és bekockázott (vagyis másolásra szánt) változat is árulkodik. A fénykép nyomán készült szénrajzot a „Pesti Napló” újabb illusztrált vállalkozása, a Költők albuma közölte egy kortárs költemény illusztrációja képpen.[76] (31. kép) Emellett ismeretes a fotó redukált, festményváltozata is. De a plein air portré nyomán festette meg Csók egyik legnépszerűbb, később több változatban újragondolt zsánerképét, a Dolce far nientét (Édes semmittevés) is.[77] (32. kép)

            Csók tehát nem pusztán „szövegmagyarázó” képeket konstruál, hanem értelmező, alkotó módon kíséri Katona József drámáját. A színjáték összetett narratíváját tömör képi metaforákba sűríti. Ezek olykor részleteikben utalnak a néző számára ismerős színpadi alakításokra (gesztusokra, ruhákra), más szóval illeszkednek a dráma képi tradícióihoz. Ugyanakkor a századvég olvasója számára már kissé nehézkes, archaizáló szöveget modern vizuális látványelemekkel teszi ismerőssé. Látásmódja korszerű, a századforduló befogadójához illeszkedő, mikor a női hősöket és a szereplők közötti lélektani játszmákat helyezi középpontba. Ebből fakadóan ösztönzi kép és szöveg közötti folyamatos interakciót, oszcillációt, a kettő termékeny összjátékát hozva létre.[78]

 



[1] Az illusztratív kép redundaciájáról: Barthes, Roland: A kép retorikája. In: Vizuális kommunikáciuó: szöveggyűjtemény. Szerk.: Blaskó Ágnes. Typotext, Budapest, 2010, 113. – Az illusztráció-kutatás újabb elméleteinek összefoglalása: Varga Emőke: Az illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban. L’Harmattan, Budapest, 2012.

[2] A képi metaforáról mint folyamatról: Bätschmann, Oscar: Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába: Képek elemzése. Corvina, Budapest, 1998, 56.

[3] Mitchell, W. J. T.: Picture Theory. The University of Chicago Press, Chicago – London, 1995; Uő: A képek politikája. W. J. T. Mitchell válogatott írásai. Szerk.: Szőnyi György Endre, Szautner Dóra. JATE Press, Pécs, 2008; Varga Tünde: Képszövegek. W. J. T. Mitchell: Picture Theory. In: Történelem, kultúra, medialitás. Szerk.: Kulcsár Szabó Ernő, Szirák Péter. Balassi, Budapest, 2003, 202-211.

[4] Holländer, Hans: Der modus illustrandi in der deutschen Malerei des 19. Jahrhundert. In: Buchillustration… In: Buchillustration im 19. Jahrhundert. Hsg.: Regine Timm. (Wolfenbüttel Schriften zur Geschichte des Buchwesens 15.) Wiesbaden, 1988, 13-45.

[5] Reprodukciójának felirata szerint: „A magyar Salon szerkesztősége által 250 frankkal kitüntetett pályamű.”

[6] B. G. [Buzinkay Géza]: A városias magyar középosztály kulturális tükre: a Magyar Salon. In: A magyar sajtó történetet II/2. 1867-1892. Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Akadémiai, Budapest, 1985, 746-487.

[7] O. v. 29 x 36 cm. J. b. l.: „Csók I. Paris 1888”. Magántulajdon. – Első alkalommal Csók 1950-ben állította ki: Csók István jubiláris kiállítás. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1950. május 21 – június 18. kat. 10.  – A művet ekkor védetté nyilvánították, a rá vonatkozó konkrét adalékok védettségi kartonján szerepelnek.

[8] A zsoltár 19. századi értelmezéséről és ábrázolásairól: Papp Júlia: „...Hegedűm függesztem szomorú Fűzfákra...”. Adatok a 137. zsoltár hazai irodalmi és képzőművészeti recepciójához. Ars Hungarica, 29. 1. 2001. 63-74.

[9] Kibédi Varga Áron másodlagos viszonyról beszél, amennyiben a kép és szöveg nincs egy térben és a szöveg megelőzi a képet. – Kibédi Varga Áron: A szó-kép viszonyok leírásának ismérvei. In: Kép, fenomén, valóság. Szerk.: Bacsó Béla. Kijárat, Budapest, 1997, 300-320.

[10] Ködlovagok. Irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón 1880-1914. Szerk.: Palkó Gábor. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2012.

[11] Reviczky Gyula Pán halála című költeményét a festménye értelmezésének egyik lehetséges kulcsaként elemzi: Király Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég. In: Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Budapest, 2002, 223-238.

[12] „A Szajna partján el-elbolyongok. Hullanak rám platán levelek, Platánfa lombok.” Illusztráció Szabolcska Mihály költeményéhez. – Csók István levele Ernst Lajoshoz. Párizs, 1908. április 23. – MNG Adattár, ltsz.: 5519/54.

[13] Papír, szén, 44 x 29 cm. J. b. k.: „Csók München”. Magántulajdon

[14] Segítség. Az Eperjes-Nagykároly-Toroczkói tűzkárosultak emlékalbuma. 1887, 34.

[15] Borítóját Vágó Pál, allegorikus nyitóképét Zichy Mihály tervezte. Rajzolói többek között: Roskovics Ignác, Karlovszky Bertlana, Bruck Lajos, Tölgyessy Artúr, Tornai Gyula, Háry Gyula, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Kéméndy Jenő, Vastagh György, Jendrassik Jenő, Aggházy Gyula, Baditz Ottó, Neogrády Antal, Peske Géza

[16] Papír, szén, 528 x 441 mm. Jelezve lent középen: „Csók 1897”. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 1954-5120 – Megjelent: Ország-Világ, 1. 25. 1898. június 19., 391.

[17] „Mosolygva vette kis fiát/ Az új szülő karára;/ Keblére vitte onnan azt/ Indulatának ára.” – szerzőjét még nem sikerült megállapítanom.

[18] Csók újságrajzainak felkutatásában nagy segítségemre volt Gyöngy Kálmán, akinek együttműködését ezúttal is köszönöm.

[19] Jelezve a képen balra lent: „Csók”. Felirata a kép alatt: „Obstructio k. a. (T. I.-hoz): Mikor fogsz már erőszakoskodni…. te gyáva! (A helyzet azóta mát tetemesen javult.” – Jobbra lent a kép alatt: „Csók I. rajza.”

Borsszem Jankó, 35. 48. 1903. november 29., 10.

[20] A Műteremsarok aktjának aktja önállóan már 1904-ben megjelenik: Vászon, olaj, 37 x 50 cm; Jelezve jobbra lent: „Csók Paris 904.” Magántulajdon. A festő alakjával kidolgozott kettős szénrajzváltozata: Papír, kréta, 467 x 605 mm. Jelezve jobbra lent: „Csók Paris 906”. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 1925-1128

[21] J. b. l. a képen: „Csók István képe után Faragó.” Borsszem Jankó, 27. 1895. október 6., 8–9. – Faragó József a hazai belpolitika egyházügyi csatározásainak groteszk hangú parafrázisává alakította Csók festményét, a kínzókat ismert kormánypárti és konzervatív ellenzéki politikusokkal helyettesítve. Átiratában a belharcok kiszolgáltatott áldozatai, a női aktok olyan elvont és magasztos fogalmakat személyesítettek meg, mint a vallásszabadság és a libertinus eszmék.

[22] Papír, szén, 68 x 57 cm. J. b. l.: „Csók”. Magántulajdon. – Borsszem Jankó, 44. 43. 1914. október 25., címlap. – Felirata a kép felett középen: „A német gránátos váróterme. Csók István rajza.” A kép alatt középen: „Az alkalomszerző: Várj kicsikém, te is sorra kerülsz. A belga balga szűz után most Marianne van odabenn.”

[23] O. v. 240 x 205 cm. J. b. l..: „Csók I. Bp. 1941”. MNG ltsz.: 64.22 T – Első változatát 1917-ben állítotat ki: Magyar mesterek harmadik csoportkiállítása. Az Ernst-Múzeum kiállításai XXIV. Budapest, Ernst Múzeum, 1917, kat. 53.

[24] Kiss József költeményei. Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István, Thorma János képeivel. Révai Testvérek, Budapest, [1897] – Elemzése: Gábor Zsuzsa: Illusztrációk Kiss József Költeményeinek 1897-es díszkiadásához. In: Nagybánya művészete. Szerk.: Csorba Géza, Szücs György. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1996, 141-151.

[25] Kiss József: Az én könyvemről. In: Kiss József és kerekasztala. Budapest, 1934, 16-17.

[26] Bródy Sándor: Az ezüst kecske. Pallas, Budapest, 1898. – A címoldal felsorolja a kötet képeinek kivitelezésében részt vevők alkotókat, köztük Csókot is, ám az albumban csupán egy olyan kicsiny, jelzés nélküli kép található, amely stilárisan Csókhoz köthető – Fortuna alakja, 65. oldal

[27] Réti István: A nagybányai művésztelep. Kulturtrade, Budapest 1994, 41.

[28] Katona József: Bánk bán. Dráma öt felvonásban. Csók István képeivel illusztrált díszkiadás. A Pesti Napló ajándéka előfizetőinek. A dráma magyarázatát írta: Jókai Mór. Katona József életrajzát: Zilahi Kiss Béla (Junius). A Nemzeti Színház Bánk bán előadásainak történetét: Tábori Róbert. Kosmos nyomda, Pesti Napló kiadása, Budapest, 1899.

[29] A vevőcsalogatás kiterjedt gyakorlatára számos példát hoz: Lakatos Éva: Lapkiadás mint üzlet II. Magyar Könyvszemle 119. 2. 1993. 178-191. – Újra közölve: In: : Sikersajtó a századfordulón. Sajtótörténeti megközelítések. Balassi, Budapest, 2004, 38-50.

[30] Palágyi Menyhért: A Pesti Napló Bánk bán-ja. Pesti Napló, 50. 354. 1899. december 22., 1-2.

[31] Häntzschel, Günter: Gedichte und Illustrationen in Anthologien und Prachtausgaben des 19. Jahrhunderts. Das Beispiel Heinrich Heine. In.: Buchillustration im 19. Jahrhundert. Hsg.: Regine Timm. (Wolfenbüttel Schriften zur Geschichte des Buchwesens 15.) Wiesbaden, 1988, 67-85.; A téma hazai összefoglalásai: Lyka Károly: Illusztrált magyar díszművek. Műcsarnok 1898, 195-197; Kozocsa Sándor: Régi magyar könyvillusztrációk. Művészet/5, 7-8; Fitz József: A ferencjózsefi korszak magyar díszkiadásai. Könyvbarát 1960/1, 579-600; Gellér Katalin: A szecessziós könyvillusztráció Magyarországon (1895-1925). Miskolci Galéria, Miskolc, 1997, 35-38.

[32] Wohl Janka: Az otthon. Budapest, 1883, 59-60. Idézi: Molnár Júlianna, Varjú Zsuzsanna: Az olvasás és a könyv szerepe a dualizmus-kori polgárság magánéletében. Magyar Könyvszemle 115. 3. 1999.

[33] Madách Imre: Az Ember tragédiája. Drámai költemény. A „Pesti Napló” olvasóinak. A költő arczképével, egy kézirat hasonmásával és Zichy Mihály öt fénynyomatú képével. Athenaeum, Budapest, 1897.

[34] Madách Imre: Az Ember tragédiája. Drámai költemény. Zichy Mihály tizenöt képével, rézfénymetszetben. Budapest, Athaeneum, 1887; Uő: Az Ember tragédiája. Drámai költemény. Második, öt rézfénymetszettel bővített díszkiadás. Zichy Mihály húsz képével, rézfénymetszetben. Budapest, Athaeneum, 1888.

[35] Arany-Zichy Album. Arany János 24 költeménye. Zichy Mihály 40 rajzával. A Pesti Napló ajándéka az 1898. évre. Budapest, 1898. – Az eredeti illusztrációk, Arany 24 balladájához készült képek 1894 és 1898 között 18 füzetben lát napvilágot Ráth Mór kiadásában. – Révész Emese:“Arany – Zichy”. Zichy Mihály illusztrációi Arany János balladáihoz. In: Zichy Mihály. Szerk.: Róka Enikő. Occidental Press – Zichy Mihály Alapítvány, Budapest, 2001, 64-96; Zichy rajzainak közlési jogát valószínűleg Arany László közvetítésével szerezte meg a lap, amely az “irodalmi Deák-párt” egyik fő orgánuma volt. Az album a balladák nyomtatott szövegét adja, szabadon válogatva Zichy rajzaiból.

[36] Gellér Katalin: Az illusztrálás démona és a Démon változó arca. Doré és Zichy. In: Zichy Mihály, a „Rajzoló fejedelem”. Szerk.: Róka Enikő. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007, 69-82.

[37] Riedl Frigyes: Zichy Mihály képei Arany balladáihoz. In: Arany-Zichy Album, 35. jegyzetben i. m. VII-XV. – Újra közölve: Pesti Napló, 49. 346. 1898. december 15., 1-6.

[38] Uo. IX. oldal

[39] Zichy Mihály élete, művészete és alkotásai. Tizennyolcz szövegképpel és negyven műmelléklettel. A “Pesti Napló” ajándéka. Budapest, Athenaeum, 1902. – Lándor Tivadar és Londesz Elek tanulmányaival és magyarázataival.

[40] Sümegi György: Katona József múlt századi arcképei. In: Cumania 6. Kecskemét, 1979, 119-136.

[41] Himfy-album. A Pesti Napló 1900. évi karácsonyi ajándéka előfizetőinek. Pesti Napló kiadása, Budapest, 1900.

[42] Vörösmarty-album. A költő válogatott költeményei. Csongor és Tünde. Szerk.: Lándor Tivadar. Húsz színes műmelléklettel és számos szövegképpel. A Pesti Napló előfizetői számára készült kiadás. [Franklin] Budapest [1903]

[43] A szoborpályázat díjnyertes műveit 1902 szeptemberétől a nagyközönség számára is kiállították, ekkor közölte azok képét a Művészet is, köztük Kallós Ede és Márkus Géza kivitelezésre javasolt modelljét. (Művészet 1. 1902, 212-213.). A tervezettől részleteiben eltérő emlékművet 1908-ban avatták fel Budapesten. – Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Statisztikai Közlemények, 69. kötet, 1. szám, 1929, 271-287.

[44] Gerő Ödön: Művészek a Vörösmarty-albumban. In: Vörösmarty-album 42. jegyzetben i. m. (113.) 113-119.

[45] Uo. 114.

[46] Palágyi Menyhért: A Pesti Napló Bánk bán-ja. Pesti Napló, 50. 354. 1899. december 22., 1-2.

[47] A dráma színpadi előadásairól: Németh Antal: A Bánk bán száz éve a színpadon. Budapest Székesfőváros, Budapest, 1935.

[48] Cenner Mihály: Magyar színészportrék. I. Grafikus ábrázolások a XIX. században. Színháztudományi Intézet. Budapest, 1963.

[49] Lisztes László részletes munkája: Katona József-bibliográfia (Kecskemét, 1992) az 1899-es díszkiadáson kívül más 19. századi Bánk bán-illusztrációról nem tud. Az 1920-as években Gróf József és Kozma Lajos készített rajzokat a műhöz, legtöbb illusztrációja az 1960-as években készült (Kádár György, Borsos Miklós, Hincz Gyula, Konecsni György).

[50] A dráma irodalomtörténeti fogadtatásának történetét tárja fel: Orosz László: A Bánk bán értelmezéseinek története. Krónika Nova, Budapest, 1999.

[51] Jelezve a képen balra lent: „Csók”. Felirata a kép alatt középen: „MELINDA.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – A belső címlap előtt.

[52] Révész Emese: Femme fatale avagy a női test démonizálása Csók István aktfestészetében. In: A modell. A női akt a 19. századi magyar festészetben. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2004, 415-433.

[53] Rakonczay Pál: Madách Imre élete és költészete. Pozsony, 1901, 38-40. – Idézi: Orosz 50. jegyzetben i. m. 51.

[54] Hasonló szempontok mentén elemzi: Papp István: Észrevételek Melinda dramaturgiai szerepéről. Irodalomtörténet, 1981, 953-966.

[55] Os, Henk van: A framing for the femme fatale. In: Femmes fatales. 1860-1910. Kiáll. kat., Groningen Museum, Antwerpen, 2003, 11-21

[56] Könyvtárában Charcot egyik műve is megtalálható volt: Neue Vorlesungen über Krankheiten der Nervensystems. Leipzig 1886. MTA Kézirattár, Ms 5006/24 – Az értékes információt Szőke Annamária segítségének köszönhetem; 1878-as feljegyzése szerint Thanhoffer Lajos őrült nőbetegeit figyelte meg. Imre Györgyi: A modell. In: A modell. A női akt a 19. századi magyar festészetben. Kiállítási katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2004, 20.

[57] Reprodukálva: Székely Bertalan (1835–1910) kiállítása. Szerk.: Bakó Zsuzsanna Kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1999, kat. 54–56., 132–133. Ágnes asszonyt Székely az utolsó képen a tébolyult nő ábrázolásainak hagyományai szerint rongyos ruhában, borzasan mutatja. A Dobozi vagy az Egri nők amazonjai a harcos szellemű, a  „femme fortes”, a „heroikus mánia” 17. századi képi hagyományára visszavezethető típusával mutatnak rokonságot. Erről lásd: Jane Kromm: The Art of Frenzy. Public Madness in the Visual Culture of Europe. 1500–1850. Continuum, London, New York 2002, 39–99.

[58] „Az arckifejezés persze nehéz stúdiumokat igényelt, s bizony előzőleg nem egyszer megfigyeltem az őrülteknek, vagy a verekedő, indulatos embereknek az ábrázatát.” – Brassói Lapok 1924. január 18. Idézi: Gazda József: Gyárfás Jenő. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest 1969, 38.

[59] Révész 35. jegyzetben i. m.

[60] Révész Emese: Csók István: Báthory Erzsébet (1895). Egy „mestermű” fogadtatása és utóélete. Művészettörténeti Értesítő, 2009/4, 283-313.

[61] Felirata: „Tiszai jelenet a ’Bánk bán’ czimü operából.” Fametszet. Vasárnapi Újság, 8. 51. 1861. december 22., 604.  

[62] Felirata a kép alatt középen: „BÁNK AZ ÖSSZEESKÜVŐK KÖZÖTT.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 38. oldal után

[63] Barabás Miklós: Lendvay Márton mint Bánk bán, 1845. – F. k.: „Lendvay mint Bánk bán.” J. b. l.: „Nyom. Walzel Pesten”. J. j. a képen: „M. Barabás M. 845”. Papír, kőrajz,  308 x 216 mm. A Pesti Divatlap mellékelte, 1845

[64] Vászon, olaj, 67,5 x 89 cm. Jelezve jobbra lent: Csók 1899. Magántulajdon

[65] A kész képet Csók a Képzőművészeti Társulat 1899. december 15-én megnyílt tárlatán, a nagybányai művészek különtermében mutatta be. A nagy kompozíciót nem sokkal később feldarabolta. Ma csak egy kis méretű vázlata és Vénusz alakjának töredéke ismert belőle. Részletesebben ld.: Király 11. jegyzetben i. m.; Révész Emese: A tavasz ébredése, avagy Vénusz diadala. Csók István újonnan előkerült remekművének előzményeiről. Artmagazin, 2004/2, 22-23.

[66] Jelezve balra lent a képen: „Csók Öcsény 99.” Felirata a kép alatt középen: „TIBORC.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 52. oldal után

[67] Tiborcot hasonló mozdulattal, hasonló kellékekkel ábrázolja Tábori Kornél tanulmányának egyik illusztrációja, amely Bartha János színpadi alakítását rekonstruálja. Ezúttal vélhetően Csók műve hatott a rajzot jelző Wollnitz Vilmosra. – I. m. 120.

[68] Szilágyi Mihály: Adatok a sárközi népművészet felfedezéséhez. Dunatáj, 1980/4, 15-21.

[69] Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában. In: Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXXII. Szekszárd, 2010, 453-533. – Csók ifjúkori jó barátja, Garay Ákos is festett Sárközben.

[70] Jelezve balra lent a képen: „Csók” Felirata a kép alatt középen: „BÁNK MEGÖLI A KIRÁLYNÉT.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 86. oldal után

[71] Karton, olaj, 45 x 49 cm. Jelezve balra lent: „Csók I.” Magántulajdon. Teljes, nagyobb méretű változata 1933 májusától szerepelt az Árverési Közlönyben: Jelenet a Bánk bánból. 66 x 88 cm. J. j. l. Árverési Közlöny, 1933. május, 2. szám, kat. 85.

[72] Orosz 50. jegyzetben i. m. 33.

[73] Jelezve balra lent a képen: „Csók” Felirata a kép alatt középen: „BÁNK MELINDA RAVATALÁNÁL.” – Balra lent a kép alatt: „Bánk bán képes díszkiadáshoz.” – Jobbra lent a képe alatt: „A Pesti Napló tulajdona.” – 102. oldal után

[74] „Végjelent a ’Bánk bán’ operából.” Fametszet. Vasárnapi Újság, 8. 37. 1861. szeptember 15., 437.

[75] Csók a századvégen szoros kapcsolatban állt Rippl-Rónaival: Csók István: Rippl-Rónai és én. Nyugat 28. 5. 1935, 102-109.  

[76] Az eredeti szénrajz 52 x 38 cm, magántulajdon; Reprodukálva: „Arczképed előtt. Dengi János költeményéhez. Megjelent: Költők albuma. Jelenkori magyar költők verseinek gyűjteménye. Szerkesztette Radó Antal. 35 magyar festőművész rajzaival. A Pesti Napló karácsonyi ajándéka előfizetőinek. [Budapest, 1901], 80. oldal után; Festményváltozata: Árverési Közlöny, 1940/94, június – reprodukálva;

[77] Első változata kiállítva: Offizieller Katalog der VII. Internazionalen Kunstausstellung im Kngl. Glaspalaste zu München. 1. Juni – ende Oktober, 1897. kat. 317. Majd: Nagybányai festők kiállítása. Katalógus. Budapest, Régi Műcsarnok, 1897. december 15 – 1898. január 15. kat. 1.

[78] Thomas Mitchell értelmezése szerint az illusztráció a mediális „közöttiséget” hozza játékba: „a befogadás folyamatában megnyitja a folyamatos be- és visszaíródás lehetőségét: szövegtől a kép, de a képtől a szöveg felé is – folyamatos oszcillációban.” –  Varga 1. jegyzetben i. m. 26-27.