Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csók István Bánk bán illusztrációi

2012.06.26

 

Bárka, 2012/2, 102-104.

 Csók István ismeretlen Bánk bán-illusztrációi

 

Első hallásra talán meglepő, hogy a derűs életöröm festőjeként ismert Csók István Katona József tragédiáját illusztrálta. Pedig a festő korai éveiben közel sem volt tőle idegen a tragikus felhang. Már első feltűnést arató műve, az Áldozat című, Munkácsy hatását mutató zsánerképének témája is a tűzvész áldozatainak siratása volt. A Bánk bán számos mozzanatában illeszkedett Csók korai műveinek világához, a drámát átszövő ármány, erőszak, téboly és halál csöppet sem volt idegen a Báthory Erzsébet festőjétől. Csók meglepő módon nem vett részt nagybányai társainak első jelentős illusztrációs vállalkozásában, Kiss József költeményeinek illusztrálásában. Hozzájuk hasonlóan azonban számára is fontos volt az irodalmi ösztönzés. A Bánk bán illusztrációival párhuzamosan, 1899-ben festett Szabadíts meg a gonosztól előképe is Reviczky Gyula egy költeménye volt.[1]

A századvégen Katona József Bánk bánja már a nemzeti drámairodalom kanonikus művének számított. Díszkiadásának illusztrálása megtisztelő feladat volt egy fiatal művész számára. A kiegyezés előtt a cenzúra által következetesen betiltott vagy megcsonkított mű előadásai politikai demonstrációt jelentettek, általuk az elnyomó idegen uralkodó ellen forduló bán alakja szabadsághőssé nemesedett. 1848 március 15-én a Nemzeti Színház ingyenes bemutatón tűzte műsorára a darabot, s a Kiegyezés után 1896-ig több mint száz előadást ért meg színpadán Katona drámája. Főbb szerepeiben a kor ünnepelt színészóriásai tündököltek: Egressy Gábor, Lendvay Márton, Laborfalvy Róza és Prielle Kornélia. Kosztümös szerepképeiket Barabás Miklós örökítette meg, akinek később is gyakran reprodukált, aprólékosan kidolgozott kőrajzait bizonyára Csók is jól ismerte (Bánk bán öltözete és Tiborc alakja közvetlen hatásukat sejteti). A századfordulón Gertrudis szerepében Jászai Mari aratott sikert, színpadi jelmeze közvetlen példát nyújtott Csók számára is.[i]

A színpadképeken kívül egyéb mintája nemigen volt a festőnek a dráma képzőművészeti megformálására, hiszen az minden sikere ellenére sem ihlette meg a kor képzőművészeit.[ii] Ennek is köszönhető Csók szabadon interpretálhatta a művet. A historizáló történeti kép hagyományaitól elszakadva nem kosztümös színpadképet alkotott, a korhű részletek helyett a drámai szituációk lélektani mozzanataira összpontosított. Gyulai Pál, Jókai Mór, Arany János és a kor irányadó irodalomkritikusainak értelmezésével összhangban Katona drámájában a lélek tragédiája foglalkoztatta.[iii] Képein Bánk bánt nem mint cselekvő hőst, hanem – Hamlethez hasonlóan – mint vívódó, töprengő alkatot jelenítette meg, kompozíciói fókuszába a a téboly és bosszúállás határán egyensúlyozó női hősöket állította. Festői eszköztárát is ehhez igazította, a századvég szimbolizmusában kedvelt módon hőseit elmosódott, ködös, a figurákat épp csak sejtető módon idézte meg. Ezek a „hangulati képek” érzéki módon tárták fel a tragédia szereplőit mozgató legbelső szenvedélyeket, az ösztönök gomolygó ködéből felvillanó pusztító indulatokat.

            A dráma díszkiadásához Csók öt illusztrációt készített, minden színhez egyet. Kompozícióit a kiadó önálló lapokon, fekete-fehér fénynyomat (heliogravür) technikával sokszorosítva illesztette a borítóján dombornyomásos, szecessziós ornamensekkel díszített albumba. A nagybányaiakhoz hasonlóan Csók sem kifejezetten alkalmazott grafikai műben gondolkodott, hanem önálló festői darabokat alkotott, amelyek kapcsolódtak ugyan az illusztrált szöveghez, de önmagukban is szuverén alkotások. Az öt reprodukált lap közül egyedül a Tiborc alakját ábrázoló szénrajz, a többi előképe oljafestmény volt, amelyek közül jelenleg kettőt ismerünk.

A díszkiadás belső borítója elé kötött nyitókép Melindát ábrázolja. Csók egész drámai felfogására igen jellemző választás, hogy nem a címszereplő Bánk bánt, hanem egy női alakot helyez középpontba. Csók Melindát kibontott hajjal, a téboly állapotában ábrázolja. A kép készülésének idején Csókot különösen foglalkoztatták a végletes asszonyi sorsok. Melinda a századvég olvasatában jellgzetesen hisztérikus-neurotikus teremtmény, aki éppúgy áldozata saját túlfűtött érzékiségének, mint a politikai intrikáknak vagy a férfiak csillapíthatatlan hatalomvágyának. Csók hazai előképekre is támaszkodhatott, mikor az „őrült asszony” alakját állította középpontba. Akadémiai mesterét, Székely Bertalant élénken foglalkoztatta a pszichiátria új keletű tudománya, a Rókus Kórházban maga is megfigyelte az elmebetegek viselkedését. Arany János balladája, az Ágnes asszony illusztrációiban a poszttraumatikus őrület kialakulásának pontos képi látleletét nyújtotta. Székely másik tanítványa, Gyárfás Jenő szintén Arany nyomán elevenítette meg Kund Abigélt, a szerelmi téboly áldozatát, akinek főalakjával Csók Melindája szoros rokonságot mutat.

A sorozat második lapja a II. felvonás 2. jelenetét illusztrálja, mikor a Petur bán házában az éj leple alatt összegyűlt békétlenek a saját oldalukra igyekeznek állítani Bánk bánt. Noha Katona a felvonás elején a helyszín pontos leírását adta, Csók nem ragaszkodott a szerző utasításaihoz. A szereplőket Petur, Mikhál és Simon valamint Bánk kettős csoportjára redukálta, a konfliktust pedig drámai gesztusokkal és nyugtalanító fény-árnyék kontrasztokkal érzékeltette. Ezúttal az illusztráció festményelőképét is ismerjük, amelynek zöldes-kékre hangolt, csaknem monokróm koloritja némi melankóliával hatja át a jelenetet.[iv] Ezúttal is a szimbolizmus szemlélete érhető tetten: az alkotót a maszkulin erő, aktivitás helyett a lelki vívódás, a morális választás pszichés alaphelyzete foglalkoztatja.

A közelmúltban felbukkant festmény más tekintetben is fontos dokumentuma Csók korai pályájának. A Bánk bán-ciklus alkotásának idején Csók egyik legválságosabb korszakát élte. E küszködésekkel teli időszak kulcsfontosságú dokumentuma az összeesküvés-jelenet hátoldalán található képtöredék, amely minden bizonnyal a később megsemmisített korai főmű, a Szabadíts meg a gonosztól egyik variánsának fragmentuma.[v] A keresztre feszített Krisztust ábrázoló részlet töredékessége ellenére is jól tükrözi az egykori mű festői kvalitásait.

A III. felvonásból Csók egyetlen figurát, Tiborc alakját emelte ki. Mellékelt illusztrációja a sorozat egyetlen szénrajza, amely jelzése szerint a többi művel azonos évben, Öcsényben készült. A rajz érdekessége, hogy ez Csók legkorábbi ismert sárközi munkája. Az ezt követő években Mohácson és Öcsényben festett sokác tárgyú képeinek egyedüli főszereplői a fiatal lányok lettek, ehhez hasonló idős férfialak többé nem kapott szerepet a „sokác édenkertben”.

A negyedik kép Bánk végzetes tettét, a királynő meggyilkolását eleveníti fel, előtérben a trón lépcsőjén elterülő Gertrudis holttestével, háttérben pedig a gyilkos bán vészjósló sziluettjével. E mű eredetije ma csak töredékesen ismert, s jelzésének megváltozott helye arra utal, hogy a kompozíció felső harmadát később maga a festő vágta le, megtartva a cselszövő királyné alakját.[vi] A festmény utólagos átkomponálása tehát ismét a női hőst emelte ki.

Az utolsó illusztráció a drámai végkifejletet ragadja meg a Melinda ravatalára boruló bánnal és kisfiával, visszhangozva a reményvesztett hős szállóigévé vált szavait: “Nincs a teremtésben vesztes, csak én!”. Az éteri fényben derengő halott női arc szoros rokonságban áll a századvég szimbolizmusának megannyi átszellemült nőalakjával, elég ha Rippl-Rónai ezekkel párhuzamosan Párizsban festett „spirituális női fejeire” gondolunk. Épp a jelenet elvont karaktere miatt okozott meglepetést a kompozíció beállított fotó előképének felbukkanása. Csók úgy tűnik pályája kezdetétől gyakran használt fotót munkájához, leginkább a műtermében beállított modellekről készítettett felvételeket. Pár esztendővel korábbról ehhez hasonló felvétel maradt fenn Báthory Erzsébetről is.

            Az igényesen kivitelezett “díszmű” könyvkereskedői forgalomba nem került, mivel az a Pesti Napló ajándéka volt előfizetőinek. A mérsékelt ellenzéki napilap a századvégen elsősorban kulturális tárcái révén volt kedvelt, művészeti rovatának szerzői közt szerepelt többek között Malonyay Dezső is. Év végi ajándéka jól bevált kereskedői fogásnak számított a lapkiadók berkeiben, s kétségtelenül az előfizetők megtartását szolgálta. A Pesti Napló albumai azonban messze kiemelkedtek a korszak hasonló kezdeményezései közül, ami vélhetően annak is köszönhető, hogy az újság hosszú időn át a legjelesebb illusztrált köteteket kiadó Athenaeum nyomdáiban készült. A Bánk bánt megelőzően a Pesti Napló Madách Imre Ember tragédiájának és Arany János balladáinak Zichy Mihály képeivel illusztrált díszkiadásait küldte szét előfizetői között, később gazdagon illusztrált Kisfaludy-, Zichy-, Vörösmarty-, Rákóczy- és Petőfi-albumot jelentetett meg. Rajzolóik közt a műcsarnokiak mellett a modern fiatalok is helyet kaptak, köztük Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Fényes Adolf és Kernstok Károly. Csókot a kiadó később is foglalkoztatta, a Magyar költők albumában egy női arcképét közölték. E sorba illeszkedett a Bánk bán, amely illusztrációi révén a magyar drámairodalom klasszikusát „modernizálta”. A tragédia szimbolista átirata talán a mai olvasó számára is átélhetőbbé teszi Bánk és Melinda szerelmének fájdalmasan szomorú történetét.



[1] Reviczky Gyula Pán halála című költeményét a festménye értelmezésének egyik lehetséges kulcsaként elemzi: Király Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég. In: Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Budapest, 2002, 223-238



[i] A dráma színpadi előadásairól: Németh Antal: A Bánk bán száz éve a színpadon. Budapest, 1935.;

[ii] Lisztes László részletes Katona-bibliográfiája (Kecskemét 1992) az 1899-es díszkiadáson kívül más 19. századi Bánk bán-illusztrációról nem tud. Az 1920-as években Gróf József és Kozma Lajos készített rajzokat a műhöz, de a darabhoz a legtöbb illusztráció az 1960-as években készült (Kádár György, Borsos Miklós, Hincz Gyula, Konecsni György stb.).

[iii] A dráma fogadtatásának változatos történetét tárja fel: Orosz László: A Bánk bán értelmezéseinek története. Krónika Nova, Budapest, 1999.

[iv] Bánk bán-illusztráció. Vászon, olaj, 67,5 x 89 cm, jelezve jobbra lent: Csók 1899 – Polgár Galéria, 54. aukció, 2004. november 18-30. kat. sz.: 110.

[v] A kész képet Csók a Képzőművészeti Társulat 1899. december 15-én megnyílt tárlatán, a nagybányai művészek különtermében mutatta be. A nagy kompozíciót nem sokkal később feldarabolta. Ma csak egy kis méretű vázlata és Vénusz alakjának töredéke ismert belőle. Részletesebben lásd: Révész Emese: A tavasz ébredése, avagy Vénusz diadala. Csók István újonnan előkerült remekművének előzményeiről. Artmagazin, 2004/2, 22-23.

[vi] Gertrudis halála. Falemez, olaj, 45 x 49 cm, jelezve balra lent: Csók; Magántulajdon